
Megszűnik az Ér TV és Rádió Ér, hetilappá alakul a Bihari Napló!
A romániai magyar sajtó újabb leépítéseket kapott: az Ér Hangja Médiacsoport január 27-én jelentette be, hogy televíziós és rádiós munkásságukat beszüntetik. A médiaszolgáltató a következőkkel jelentette be leépítését Facebook-oldalán:
„(…) Az elmúlt több mint tíz évben rengeteg csodálatos pillanatot oszthattunk meg Önökkel, igyekeztünk a helyi értékeknek, az Érmelléknek és az érmelléki embereknek a kevésbé ismert oldalát is bemutatni, megörökíteni az utókor számára. Biztosak vagyunk abban, hogy az imént említett céljainkat mindenkor magas szintű szakmaisággal teljesítettük. Minden igyekezetünk ellenére sem sikerült az időközben felmerülő gondokra megoldást találni. A nehéz gazdasági helyzet és a változó körülmények minket sem kíméltek, így nem tudjuk munkánkat az eddig megszokott formában tovább folytatni. Csapatunk a rendszeres heti adások helyett átáll a tartalomgyártásra, melyet igény esetén továbbra is jelezhetnek felénk. Heti adásaink viszont már sem az Erdély Tv-n, sem a saját Facebook-oldalunkon nem lesznek láthatóak. Köszönjük minden nézőnknek és hallgatónknak, hogy ennyi éven át követte műsorainkat! Hálásak vagyunk mindazoknak, akik az elmúlt években bármilyen formában is hozzájárultak 600 adásunk megvalósításához. Köszönjük, hogy velünk tartottak, hogy támogatták a munkánkat és minden jót kívánunk Önöknek a jövőben! Az Ér Tv és Rádió Ér csapata”
Januártól pedig már hetilapként üzemel az egyetlen (volt) magyarnyelvű Bihar megyei napilap, a Bihari Napló. Kristály Lehel, a lap főszerkesztője a következőket írta a hetilappá alakulásról:
„Le kell vonnunk a kegyetlen és fájó következtetéseket: a nyomtatott kiadás napi megjelenése mára fenntarthatatlanná vált, hiszen a hagyományainkhoz híven alacsony áron kínált előfizetés, és az ebbe belefoglalt ingyenes házhoz szállítás szervezésére, a személyi és a szállítási költségekre már hosszú évek óta ráfizetünk. Mindeközben a példányszám morzsolódik, figyelmünket, erőnket és forrásainkat a veszteségek kezelése köti le.”
Az átalakulás miértje egyértelmű: a sajtó átalakulása.
Az újságolvasási szokások, az olvasók igényei gyökeres változáson estek át, hiszen jóval könnyebb pár másodperc alatt végiggörgetni egy cikket, mint előfizetni rá, vagy lesétálni az újságoshoz. Ugyanígy a kiadók számára is egyszerűbb az online publikáció, hiszen nem kell feljegyezni, kinyomtatni és kiszállítani a nyomtatott lapokat, egyszerűbb a teljesen vagy részben online publikáció. Ennek pedig persze nem csak időbeli, de pénzügyi oldala is van: jóval olcsóbb a kevesebb nyomtatás, vagy az online publikáció, mint a napi kiadás.
A sajtóban is megfigyelhetők a digitalizáció hatásai…
Kiemelt fotó forrása: https://www.e-nepujsag.ro/articles/a-klasszikus-ujsagiras-vegnapjait-eljuek#
Vajna Csongor,
Szacsvay Imre Általános Iskola,
8. osztály