
Az újonc
Sorozatajánló Patitól
Az újrakezdés mindenkinek egy nagyon nagy kihívást jelent, főleg John Nolan számára, aki sohasem gondolta volna, hogy egyszer elvált férfiként fogja végezni, ám az életnek teljesen más tervei voltak vele, mint az elsőre gondolta.
John egy tragikus esemény után dönt úgy, hogy az ötvenhez közeledve, elváltként, egy felnőtt gyermekkel éppen itt az ideje annak, hogy sokáig dédelgetett álmát megvalósítsa és Los Angeles-i rendőr legyen belőle.
„Elkezdeni a legnehezebb!” – állítják sokan. A sorozatunk főszereplője nagyon is érzi ezen szavak súlyát, hisz a rendőrség legidősebb újoncaként jó néhány olyan problémával kell szembesülnie, ami a korából adódik, ugyanis még saját főnöke is kineveti őt az álmai miatt. John azonban a kezdeti nehézségek ellenére sem adja fel az álmát, és nem engedi, hogy kollégái hozzáállása miatt ténylegesen egy csődtömeggé váljon. Küzd azért, hogy elismert rendőr legyen, majd újoncból detektívvé váljon. Ám a sors teljesen más utat szánt neki.
Az újonc, eredeti címén a The Rookie egy 2018-ban debütált amerikai bűnügyi vígjátéksorozat, ami azóta is folyamatosan kínálja a nézők számára a jobbnál jobb évadokat. Gyermekkoromban imádtam a Dr. Csont című sorozatot, amit minden este a tévében adtak, így némi gondolkodás után, miközben éppen nagy sorozatvadászatban voltam, úgy döntöttem, hogy adok ennek a sorozatnak egy esélyt, hisz semmit nem veszíthetek vele. És milyen jól is tettem!
Az újonc számomra elég érdekesen kezdett, az első évad első részében a történet közepébe csöppentünk, kicsit furának is tartottam ezt, úgy gondoltam, hogy minden egyes rész a rosszfiúk üldözéséről fog szólni, ám nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Igaz, egy amerikai bűnügyi sorozatnak éppen az a lényege, hogy az amerikai rendőrség bűnözőket kergessen, majd börtönbe küldje őket, ám én olyan izgalmat szerettem volna tapasztalni, ami a képernyőhöz köt és nem is enged, egészen a sorozat utolsó részéig. A kívánt hatást pedig alig 20 perc elteltével éreztem, így nagyon gyorsan (sőt, szégyenletesen gyorsan) végignéztem mind a hat évadot, majd tűkön ülve vártam, hogy megjelenlen a hetedik is, ami a legnagyobb szerencsémre január elején már elérhető is volt.
Kis idő alatt ez a sorozat vált a legkedvesebbé számomra, hisz olyan sokat tudtam belőle magamba fogadni, amiről nem is álmodhattam. John és a kezdeti, bugyuta nehézségei akaratlanul is a szívemhez nőttek, hisz nem tudtam nem szeretni azt, hogy egy középkorú, mások által „öregnek” titulált férfi ennyire elszántan küzd azért, hogy olyan élete lehessen, amiről mindig is álmodott. Mert egy rossz házasság, egy felnevelt gyermek és egy nem megfelelő munkahely után is azt tudta mondani saját magának, hogy „Képes vagyok rá!”, és tényleg képes is volt rá. Félretette minden aggályát, és fejest ugrott az ismeretlenbe csak azért, hogy békére leljen végre az élete. Ez pedig számomra sokkal, de sokkal többet ért, mint azt vártam volna.
Ha jellemeznem kéne ezt a sorozatot, egyértelműen azt mondanám, hogy nagybetűs MOTIVÁCIÓ, hiszen valóban az. Minden egyes szereplőnek külön története van, változatosak, mégis ugyanoda vezetnek: Értékeld magad és tegyél meg önmagadért mindent, ami csak az erődből telik. Ha pedig nem telik rá, akkor pihenj, és próbáld újra. És újra. És újra.
Mindenkinek ajánlom a sorozatot, aki szórakoztatásra vágyik, miközben tanulni is tud ezt nézve!
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év