alaine

Mindent a nőknek!

A női nem különleges és sokszor érthetetlen, már ha szabad így fogalmaznom női társaimról és természetesen saját magamról is. Minden egyes nő egyedi, különleges, és valamilyen problémával biztosan küzd, de egy dolog biztos: soha nem adja fel. Ilyenek vagyunk: mindannyian más-más beállítottságúak, eltérő elvárásokkal és álmokkal születünk. Talán éppen ez tesz minket olyan széppé és különlegessé.

A történelem során számos nőről hallhattunk, akik valamilyen formában kiálltak a nők jogaiért, és harcoltak azért az életért, amelyet ma élhetünk. Legyen szó költészetről, művészetről vagy tudományokról, mindegyikük valami olyat alkotott, ami számunkra létfontosságú lett. És ha nem is sikerült nevüket találmányaikkal vagy műveikkel beírni a történelemkönyvekbe, a gyermekneveléssel, áldozatos munkával és kitartásukkal mégis példaértékűvé váltak, és azok is maradtak számunkra.

A minap olvastam egy könyvet, amelyben a nők álltak a középpontban: ők beszéltek, az ő életüket és tetteiket mutatták be. Az olvasás után még inkább büszke lettem arra, hogy nő vagyok, mert mi, nők, minden akadályt képesek vagyunk leküzdeni, és minden helyzetet meg tudunk oldani akár önerőből is.

A könyv címe Leányregény, szerzője és egyik főszereplője pedig Polcz Alaine. Arra az esetre, ha ti is el szeretnétek olvasni nagyszerű munkáját, készültem nektek egy rövidke bemutatóval, amely által még több kedvet kaphattok hozzá.

A szerzőről

Polcz Alaine 1922. október 7-én született itt, Romániában, egészen pontosan Románia egyik legszebb városában, Kolozsváron. A második világháborúban elszenvedett kínok és keserűségek arra ösztönözték, hogy írói tevékenységbe kezdjen, és ezáltal is megváltoztassa mások életét.

Életének legtragikusabb része akkor kezdődött, amikor a második világháború idején megsebesült, és ennek következményeként klinikai halál állapotába került. Fájdalmait és szenvedését tetézte a szovjet katonák undorító magatartása, ami fizikai és nemi erőszakban, valamint kínzásokban merült ki. Mindemellett nélkülöznie is kellett, ami más okokkal együtt végül váláshoz vezetett abból a házasságból, amelyet alig 21 évesen kötött.

A háború lecsengése után, 1949-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol több éven keresztül pszichológiát tanult. Ugyanebben az évben ismét férjhez ment, ezúttal Mészöly Miklós íróhoz, akivel 2001-ig különleges házasságban éltek, amit férje halála szakított meg. Pályája kezdetén leginkább művészetterápiával, majd játékdiagnosztikával foglalkozott. Az ezt követő években gyermekklinikákon dolgozott, ahol beteg gyermekek és családjaik pszichológusa volt annak érdekében, hogy azok könnyebben, vagy egyáltalán fel tudják dolgozni a fájdalmat és magát a halál gondolatát.

1976-ban elsőként hozott létre klinikai játszószobát, illetve külön szobákat a szülők számára Magyarországon, ezáltal is bebizonyítva családcentrikusságát. 1991-ben pedig az ő kezdeményezésére alakult meg a Magyar Hospice Alapítvány. Számos műve foglalkozik a halál és az elvesztés témájával, valamint több pszichológiai kérdést is tárgyal esszéiben és regényeiben.

Legismertebb művei: Meghalok én is? A halál és a gyermek, Élet és halál titkai, Kit szerettem? Mit szerettem?, Leányregény.

A híres írónőt, pszichológust, a tanatológia hazai úttörőjét 2007. szeptember 20-án érte utol a halál angyala.

A Leányregény

A könyv elején, azaz tulajdonképpen az egész könyvben egy hölgy utazásáról olvashatunk. Az úti célja Mangalia volt, ahová igazság szerint bátyját, Dr. Kiss-t, azaz Egont kísérte. Ez azért is érdekes, mert valójában csak akkor találkoztak, amikor a narrátor már megérkezett a helyszínre. A megállóban rengeteg emberrel találkozott, sok mindent látott, és ezek közül nem volt egyetlen történés vagy személy sem, akiről ne adott volna részletes leírást.

A szállodába érve megtudjuk, hogy valójában a bátyja mint ügyvéd, a szállodák állapotával és a közlekedés rendjének biztosításával foglalkozik, így az ő feladata az lesz, hogy abban az időben, amikor Egon elutazik, néhány nap erejéig ő rendezze ezeket a dolgokat. Ám ezalatt az idő alatt rengeteg dolog történik…

A hölgy barátságot köt az egyik leányzóval, aki a személyzet tagja, és általa ismeri meg a szálló többi személyiségét is. A lányt Izabellának hívták, s bár nem volt gazdag, módos vagy különösebben eszes, mégis megkedveltette magát az írónővel. Rengeteg dolgot osztott meg magáról, leginkább a szerelmi életéről, amely Danban, a konyha egyik dolgozójában teljesedett ki. Egy volt a baj: ez viszonzatlan szerelemnek bizonyult, ugyanis Dan más lányokkal is randevúzgatott, többek között Terikével, aki Egon egyik alkalmazottja volt a busztársaságnál.

Tehát Terike és Izabella kapcsolata nem volt túl fényes, a főhősnő pedig sajnos pont belecsöppent a kettőjük közötti drámába. Ez azért alakult így, mert mindkét nő nagyon ragaszkodó volt, és szükségük volt Alaine támogatására, ő pedig mindenképpen törődni akart nőtársaival.

Ottléte alatt ellesett néhány trükköt is a személyzettől a vendégekkel kapcsolatban, különösen azt, hogy miről lehet a legkönnyebben megállapítani egy ott lakó nemzetiségét. Erre a megfelelő módszert igazából Izabella tanította neki, ugyanis ő vezette rá, hogy minden embert a hasa, azaz az étkezési szokásai alapján lehet a leghamarabb felismerni. S bár sok időt töltött az emberekkel, gyakran eljárt templomba is, és legalább annyiszor nézett le a partra, ahol megfigyelte a fecskéket és az embereket.

A Mangaliában eltöltött idő hamar letelt, ő pedig ajándékokkal igyekezett haza férjéhez, ám csak hazaérve jutott eszébe, hogy az ott megismert emberekkel elérhetőséget sem cserélt, így valószínűleg nem hall majd többet felőlük. A regény végére a nyaraláson megismert lányok hangja, arca, személyisége így csak egy elhalványult emlék maradt…

Sokak számára unalmasnak és értelmetlennek tűnhet Polcz Alaine munkája, különösen ez a regény, számomra azonban nagyon értékes, mert megmutatja a barátságok igazi, egyszerű oldalát, valamint az akkori nők mindennapi problémáit, amelyeket az ajánlómban szándékosan nem érintettem.

Szívből ajánlom minden buzgó olvasónak a Leányregényt és Alaine többi művét is!

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály