Újabb útravaló – Pap Nikoleta versei

Illat

Illatát még most is érzem,
Olyan jó, hogy volt nekem,
S hogy általa biz’ megismertem, milyen is
A szerelem.

Milyen hinni, s fogni a kezét,
Annak, akit te is szeretsz.
S érezni azt, hogy a magány
Téged bizony meg nem esz.

Szerelem az illata, s minden, mit kaptam,
Megbecsülöm, ahogy őt,
Azt az embert, akiért
Az életemet adtam.

Váltság

Fizetés és kegyelem
Mindenért, mit tettél.
Azért, mert a szerelemnek
Nemet intettél.

Megátkozott az ég,
És egyedül maradtál,
Mint a madár a fa tetején,
Amely étel után kapirgál.

Egyedül, a hidegben,
Szólj, hogyha fázol,
Ernyő nélkül, tudom jól,
Hogy minden sarkon ázol.

Várni

Nyáron várni a csodát a Lélek szelétől,
Télen jó időt várni a Nap melegétől.
Olyan ez, mint magányban
Nagy ölelést várni,
s ha jön az idő,
a hosszú út előtt állni.
Reggelente a fáradtságtól
A földdel eggyé válni,
Ezt jelenti igazából
Minden percben
Az igazira várni.

Most

Nem vagyok türelmes,
nem is voltam sosem,
de mindig sikerült
megvárnom, hogy valami legyen.
Az, hogy legyen valaki, ki szeret,
az, hogy megkérdezze valaki,
hogy hogyan megy nekem.
Kezemet megfogja, és meg is puszilja,
most is elmondja, hogy én vagyok
életének a célja.

Szép a hóvirág

Aranyos kis fehér virág
illata az egekben,
vékony teste pedig
eltörik a szélben.

Levelei megvédik
és törődnek vele,
nem hagyják, hogy megbántsa
a szélvihar ereje.

De szép a hóvirág,
ha gyenge is,
hisz nem csak őt tépi a szél,
hanem engem is.

Gondolatok

Papírra vetem őket,
hogy többé ne fájjon,
ne zavarjon többé,
milyen madár fütyül a faágon.
A gondolatok levernek,
fekete terembe betesznek,
s nem szabadulok,
azt érzem, hogy széjjel tekernek.
A stressz, a kudarc,
minden, ami bánt,
gondolatok közben
megbosszulja magát.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály