róma

Róma: Köztársaságból Egyeduralom

A Kr. e. 2. század közepére Róma, sikeres hódításai révén a Földközi-tenger medencéjének vezető nagyhatalmává vált. Ezek a sikerek azonban súlyos belső problémákat okoztak.

A nobilitas csoportjai között növekvő feszültség, a szövetségesek elégedetlensége, a katonai utánpótlás akadozása és a rabszolgák ugrásszerű növekedése mind-mind a köztársasági államrend megrendüléséhez vezettek.

A Kr. e. 2. század végére világossá vált, hogy a köztársasági intézményrendszer alkalmatlanná vált a birodalommá nőtt Róma kormányzására. A római hadsereg irányítása a consulok helyett egyre inkább a melléjük rendelt hadvezérek, például Sulla, Marius és Pompeius kezébe került. Sulla és a senatus közötti konfliktus polgárháborúhoz vezetett, amely során Sulla Róma ellen fordult, elfoglalta a várost, és diktatúrát vezetett be. Kr. e. 79-ben ugyan lemondott a hatalomról, de politikája mély nyomot hagyott Róma történetében.

Sulla lemondását követően, a Kr. e. 73-ban kitört Spartacus-féle rabszolgafelkelés tovább fokozta a feszültséget. A felkelést Crassus és Pompeius verte le, akik befolyása ezzel jelentősen megnövekedett. Az egyre erősödő hadvezérek hatalmát kihasználva, Julius Caesar politikai szövetséget kötött Crassusszal és Pompeiusszal, amely Kr. e. 60-ban az I. triumvirátus megalakulásához vezetett.

Caesar sikeres galliai hadjáratai során nagy hírnevet és megbízható hadsereget szerzett. Crassus halála után Pompeius a senatus oldalára állt, és Kr. e. 49-ben megpróbálták Caesart elválasztani hadseregétől. Caesar azonban katonáival átlépte a Rubicont, ezzel kirobbantva az újabb polgárháborút. Kr. e. 48-ban Pharszalosznál legyőzte Pompeiust, majd győzelmét követően Rómában a senatus örökös diktátorrá választotta.

Caesar reformjai – például a veteránok letelepítése, a senatus létszámának bővítése, az aranypénz veretése és a naptárreform – jelentősen hozzájárultak az állam megerősítéséhez. Ugyanakkor nyílt diktatúrája és a köztársasági hagyományok semmibevétele miatt Kr. e. 44-ben az összeesküvők meggyilkolták.

Caesar halála után a hatalom három hadvezér, Octavianus, Antonius és Lepidus kezébe került, akik Kr. e. 43-ban megalakították a II. triumvirátust. Bár a triumvirátus célja a polgárháború lezárása volt, a szövetség hamarosan felbomlott. Lepidus visszavonult a politikától, Antonius pedig Kr. e. 31-ben Actiumnál vereséget szenvedett Octavianustól, majd Egyiptomba menekülve öngyilkos lett.

Octavianus Kr. e. 30-ban megszerezte Egyiptomot, és Kr. e. 27-ben lemondott a triumviri hatalmáról, látszólag visszaállítva a köztársasági rendet. Valójában azonban minden fontos tisztséget magához ragadott: consulként a hadsereget irányította, néptribunusként sérthetetlen volt, és censorként saját embereit helyezte a senatusba. Az „augustus” (fenséges) és „princeps” (első polgár) címek elfogadásával egy új politikai rendszer, a principátus vette kezdetét.

Octavianus uralma alatt beköszöntött a Pax Romana, a római béke időszaka. Az állam fokozatosan átalakult, és a köztársasági intézményrendszer fokozatosan egyeduralmi rendszerré alakult, megalapozva a későbbi császárságot.

Blaskó Péter,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály