
Hasít Majka új dala
Csurran, cseppen – Elemzés
Január 17-én jelent meg Majka legújabb dala, a Csurran, cseppen, amelyre a rajongók már huzamosabb ideje vártak. Azonban teljes mértékben megérte a várakozás!
Az újdonsült sláger hamar nagy közönségkedvenc lett, és mint Magyarországon, úgy Romániában és Hollandiában is toplistás dallá nőtte ki magát pár nap alatt. A cikk írásakor pontban a 10. napnál járunk a zeneszám megjelenése óta, és az máris 9.2 millió megtekintésnél tart, valamint Spotify-on is félmillió lejátszásnál jár, ami magyar távlatokban erős mutatónak számít. A dal, habár sikeres dalszöveg terén és zeneileg is fülbemászóra sikeredett, határozottan a most már közismert metafora miatt lett annyira hírhedt.
Majka dala erős politikai üzenettel rendelkezik. A klip és a majd színpadra is vihető zenei produkció erős kritikája a Fidesz magyarországi pártnak, és amolyan görbe tükröt tartva próbál igazságot statuálni a jelenlegi helyzetről (mondjuk Majka nem először tartana hasonló „görbe” tükröt). A forgatás eredményeként Bindzsisztán egyik elnöki beszédére ülhetünk be, amin a miniszterelnököt „megmérgezik”, és egy igazságszérum hatására nem hazudhat tovább a népének. Ennek következtében elmond szépet és csúnyát az ország utolsó nyolc évéről, amivel a szerző, értelemszerűen, a való világi szituációra szeretne reflektálni.
A bő négy perc alatt többször is ismétlődik a pénz motívuma, a lopás különböző formái és a manipuláció más-más alakjai is. Ezen túl a kosztümök is elég jó képet festenek arról, hogy igazából ez egy Orbán Viktor-paródia, -kifigurázás, -sértés, melyben Magyar Péter Tisza Párti képviselő az országot megmentő hős. Ezen túl sok más utalással is tele van a dal, mint a melegeknek való beszólás, a romákkal szembeni lenézés, az állam által felvásárolt médiaállomások, és a „ruszkik haza” szlogen. A klip végére minden titkot elárul a főszereplő, és kijózanulása pillanatában meglátja a szérum okozóját.
A fogadtatás természetesen hihetetlenül sokoldalú volt. Az azonos véleményen lévő csoport természetesen teljes odaadással hallgatta meg újra és újra a dalt, míg nagy számban voltak olyanok is, akik sértőnek találták a dal mondanivalóját. Hatalmas médiafigyelmet is keltett, hiszen ilyen nyíltan ritkán szokta bárki bírálni a hatalmon lévő pártot, ami Majkának persze ingyen reklám volt, így plusz-mínusz mindenki jól járt.
Hogy hosszútávon lesz-e nagyobb következménye a dalnak, nagy kérdés, habár szerény véleményem szerint igen valószínűtlen, hogy ez pulgárpukkasztó projektnél többet jelentene a jövőre nézve. Mindenképp érdemes lesz viszont követni a politikát, hogy lesz-e ezután hasonló eset, vagy esetleg bármiféle válasz megfogalmazva az esetleges fenyegetésként értelmezett szerzeményre.

Kovács Bendegúz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály