
Down For Whatever koncert
Élménybeszámoló
A Down For Whatever egy magyar nu metal/metalcore banda, amely 2015-ben alakult Budapesten. Az együttest Császár Róbert gitáros alapította, hozzá társult Diószegi Kiki énekes-vokalista, Zsoldos Dávid dobos, majd később, 2017-ben csatlakozott hozzájuk Czink Zsombor basszusgitáros is. Három nagylemezt adtak ki, több koncert-turnén túl vannak már, és a metalkedvelők között már egész szép közönséget építettek ki maguknak. Jellemző rájuk a komoly hangvételű, társadalomkritikus vagy mélyen személyes dalszöveg, a kórusos, női háttérénekesek segítségével megalkotott vokálstruktúra, és az amolyan tördelt riffek.
Január 18-án ünnepelték a 10. jubileumi születésnapjukat, amelyen volt szerencsém részt venni.
A helyszín Budapest egyik legnagyobb koncerthelyszíne, a Csepel-szigetén található Barba Negra volt. A 3500 férőhelyes helyszín szinte teljesen megtelt, és a jó hangulat hamar be lett biztosítva. A kapunyitás után egy óra a dedikálásnak lett szentelve, itt lehetett aláírást gyűjteni, vagy esetleg megörökíteni a pillanatot egy közös képpel a zenekar tagjaival. Ezután következett az est előzenekara, a Lovecrose, akik megmutathatták magukat egy szűk óra erejéig. A stúdió-verziókhoz képest sokkal több magas hangot játszottak, és habár a hangosítás sajnos nem engedte meg teljes egészében, hogy érhető legyen a dalszöveg, mindenképp egyedi élményt biztosítottak. Ráadásul a koncert során bemutatták az egyik új, még be sem fejezett számukat is.
Helyi idő szerint negyed tízkor vette kezdetét a várva várt előadás, melyet egy több perces videóval nyitottak meg. Itt újraélhettük az elmúlt 10 évet, és köszönetet mondtak a fiúk, amiért kitartott mellettük mindenki. Ezt követően egyből két slágerrel kezdtek, a két magyar nagyalbum első dalaival, így az izgalom egyből a tetőfokra hágott.
A köszöntést követően jött pár új dal is, mint a Kötéltánc, később a Láttam Már, de a régebbi, még angol nyelven írt White Light című albumról is hoztak három dalt. A koncert közepe tájékán aztán jelentős hangulatváltozáson ment át a banda: eltűntek a gitárok, kivonult mindenki, egyedül Kiki maradt bent, akit mindezidáig csupán vokalista szerepkörben láthattunk. Mindenki nagy meglepetésére gitárt ragadott, és eljátszott egy gyönyörű balladát, ami, egybekötve a Keselyű éve és A Csönd Lennék dallal egy gyönyörű emléket mutatott elvesztett édesanyjának. A frontember többször is említette, mennyire nehézkes volt emiatt az elmúlt időszak, és ezt a színpadra is fel merte vinni, amiért minden elismerés az övé! A közönség teljes mértékben kifejezte ottlétét ezen dalok alatt is, mint egész éjjel, támogatásukat ilyen módon is éreztetve.
A fennmaradt időben ismét az együttes jól ismert arcát láttuk, és a valamennyi lejátszott dal hatására az egybegyűltek úgy tomboltak, mint ahogy azt addig sosem láttam. Megadva a hangulatot, egy metal koncert minden eleme mellé pipát tehettünk, így közös ugrálásra, konfettiesőre, szelfikre és mosh pitekre is sor kerülhetett. A koncert a zenekart igazán híressé tevő Zuhanással végződött. Volt még lehetőség pár dedikálásra és képre, illetve más bandák is jelen voltak, mint például az Escape My Shadows, Monori Dominik vezetésével, akik szintén vevők voltak egy képre és pár perc bájcsevejre.
Összességében lenyűgözött az a szint, amit a srácok hozni tudtak, és mint technikai, úgy zenei szemszögből is tökéletesen replikálták a kiadott lemezeket. A jövőben is igyekszem majd eljutni hasonló eseményekre!
Kovács Bendegúz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály