Gyerták szentelése és a torok megáldása

Gyertyaszentelő és Balázs-áldás

A római katolikus egyház hívei két fontos ünneppel indítják az év második havát, hisz Gyertyaszentelő Boldogasszony február 2-ára, míg Balázs napja egy nappal később, harmadikán van feltüntetve a kalendáriumokban.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a római katolikus egyház Szűz Mária tisztulásának ünnepeként tartja számon. A rómaiak Februus, illetve Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan, ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak.

A VII. században Ildefons, toledói püspök írja le, hogy „a keresztények Mária tisztulása napján gyertyákkal a kezükben, dicsőítő énekeket és zsoltárokat énekelve a templomok és a szent helyek környékén körmeneteket tartanak”. A gyertyák megszentelése viszont későbbi eredetű, a szertartáskönyvekben a X. század előtt nem fordult elő, európai elterjedése pedig a 1100-as évektől errefele tehető.

A Pray-kódex szerint nálunk ezen a napon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. Mint más szent tárgyakhoz, szentelményekhez, a szentelt gyertyához is számtalan hiedelem fűződik.

A római katolikus vallású családok ezen a napon több gyertyát is vittek magukkal a templomba, hogy megszenteljék azokat. A szakrálissá tett tárgyakat otthon a falra akasztották, vagy a ládáikban, szekrényeikben tartották. Mikor vihar közeledett, akkor gyújtották meg ezeket a gyertyákat, de volt rá példa, hogy a haldokló mellett is fel-fellángolt egy égő kanóc. Mintha a halált próbálták volna elűzni, vagy épp meggyógyítani a beteget.

Ha már gyógyításnál tartunk, akkor fontos megemlíteni, hogy a népi gyógyászat is alkalmazta a szentelt gyertyákat: Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy égő darabot tettek a szentelt gyertyából, s azt üvegpohárral borították le. A néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget. Székelyföldön a beteget „megkerítették” vele, hogy meggyógyuljon.

A gyertya fontos szerepet játszik a keresztény emberek életében, hisz a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az istenfélő híveket. A keresztelő szertartásig égett a gyertya az újszülött mellett, hogy míg az pogány, addig a gonosz, rossz szellemek ne cseréljék ki. Az édesanya gyertyával ment templomba a keresztelőkor, amit a pap felszentelt a védelem erejével. Az elsőáldozás rítusa is követeli a gyertyát mint eszközt, több helyen pedig az esküvői ceremónia során is alkalmazták. Ha egy ember érezte a halál hűvös szelét, akkor gyertyát adtak a kezébe, hogy „annak fényénél múljon ki a világból.”

Mint azt már említettem, a gyertya védő funkciót szolgált, megóvta az embereket, a házat a nagy viharok esetén. Ezért alakulhatott ki néhány helyen, hogy szentelt gyertyát építettek be a ház a falába. Sőt, a szentelésük után a Szeged környékén élő emberek a kilincsre is gyertyát helyeztek, hogy békesség legyen a házban.

A termés bősége igazán fontos volt a régi ember számára, ezért néhol gyertyával veregették meg a gyümölcsfákat. Topolyán a jégcsapok hosszát is megfigyelték, amelyből a kukoricacsövek hosszát próbálták predesztinálni.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához időjárásjóslási megfigyelések is tartoztak: ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja árnyékát, akkor visszamegy aludni, hisz még negyven napig hideg lesz. Általánosságban véve az emberek úgy gondolják, ha február 2-án jó az időjárás, akkor későn fog tavaszodni. A Mura-vidéken a következőket mondták: Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fúj a szél, Nem tart sokáig a tél. Az Érmelléken a következő hiedelem él az emberek tudatában: Ha fénylik Gyertyaszentelő, az íziket szedd elő! (T.B. adatközlő). Ez a megfigyelés azt jelenti, hogy ha fagy lesz, akkor még bizony fűteni kell, mert hosszú lesz a tél.

Február 3-án is használnak gyertyát, hisz Balázs napján történik az úgynevezett torokáldás.

Szólj! S ki vagy, elmondom. – mondta Kazinczy, a híres nyelvújító. Az Iroi Érdemcímű versének első sora ma már szállóigének nevezhető. (N.B.: A Partiumi Keresztény Egyetem bölcsészettudományi karának hallgatói számára biztosan azzá vált, hisz ezt a híres citátumot többször is hallottuk a mindenki számára kötelező Általános nyelvészet órán.)

Szabad asszociáció alá vetettem magam, és ezt a szállóigét összekapcsoltam a torokáldás rituáléjával, de erről csak a későbbiekben.

Szent Balázs a gyerekek, tanulók védőszentje, aki nem csak tanította, hanem megóvta őket a betegségtől. Ezen a napon az ifjúság megmozdult, így emlékeztek meg a szent jóságairól. Az énekkel kísért tisztelgő felvonulás aztán a XVII. század során, főleg a diákok és a tanítómesterek bizonytalan társadalmi helyzete miatt, fokozatosan adománygyűjtéssé alakult át.

Egy-egy balázsoló csoport több tagból is állt. Zala megyében a század elején így jegyezték fel nevüket: vitéz, generális, püspök, káplár, zászlótartó, strázsamester, szalonnás és ábécés. A sok katonanév azzal indokolható, hogy a gyerekek az iskolába való verbuválás ürügyén tértek be a házakba.

Ma vagyon Szent Balázs,
Akkor pedig szokás
Volt már régen,
hogy a jó diákok,
Oskola pajtások
Verbuválnak.
Minket is tanítóink
Sok jóra oktatott,
Azért küldött,
Hogy minden henyélőt,
Oskola kerülőt
Összeszedjünk.
Van-e hát a házban,
Kis kompániánkba
Való gyermek?
Álljon be a verbungba,
Jöjjön iskolába,
nem bánja meg.

A balázsolásnak viszont az értelmét az adta meg, hogy gyűjtöttek, és ennek fejében kérték, hogy a torokfájás ne szedje áldozatait a kicsinyek közül.

Napjainkban, a római katolikus hívek egymás után felsorakoznak a templomban, ahol egy kétágú gyertyatartó közé helyezték a fejüket, a pap pedig egy áldást mondott rájuk, amely megóvja őket a torokbajoktól, torokgyíktól és más betegségtől. Ennek a szokásnak egy legenda adott alapot, hisz a Legenda Aurea című könyv szerint, Balázs egy özvegyasszony fiát, akinek torkában megakadt a halszálka, imájával mentette meg a fulladástól.

A házszentelés alkalmával is óvták a torkukat, hisz szentelt vizet ittak, hogy ne érje őket semmiféle anomália. Ha a keresztelési szokásokat nézzük, akkor látjuk, hogy vannak olyan szokásaink, amelyek az újszülött beszédét szeretnék felgyorsítani: D. L. adatközlőm olyan szokást mesélt el nekem, amely szerint a keresztelőből hazatérve először az ünnepelt egyen a húslevesből, hisz így hamarabb kezd majd el beszélni. Egyes helyeken a keresztelővizet a szószék alá öntötték a rituálé után, hogy a baba minél hamarabb kezdjen el verbálisan kommunikálni.

Ezért is gondolom azt, hogy a fentebb említett Kazinczy-szállóige igazán aktuális, mert az, ahogy valaki beszél, mindent elárul róla. Szólj! S ki vagy, elmondom, azaz bármit mondunk, az egy jelként definiálható, ami mögött minden esetben egy jelölt áll. Ha ezeket a jeleket sikerül dekódolni, akkor tökéletesen felismerjük az embereket, a sztereotípiákat. Szólnak, s mi meg tudjuk mondani, hogy kik ők.

Másrészt a verbális kommunikáció igazán fontos, hisz csak a szó és a cselekvés ötvözete által tud egy ember igazán érvényesülni. Ha az egyik hiányzik, akkor nem tudunk megfelelően élni a világban. A helyes beszéd pedig önmagunk szempontjából is fontos, hisz az bennünket minősít, mert egy olyan világban élünk, ahol az emberek nehezen, vagy sehogy sem tudják értelmezi a jeleket.

Ezért is védték a torkukat a régi öregek, mi pedig ezt a szokást remélhetőleg sokáig művelni fogjuk.

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év