
Mézengúz (2007)
Van egy olyan rendkívül fontos kérdés, amely felett nem lehet csak úgy, szó nélkül elsiklani. Ez pedig a következő:
Tényleg csak olyan álmokat szabad dédelgetnünk, amelyek megfelelnek az elvárásoknak?
Barry Benson egész életében arról álmodozott, hogy ha egyszer felnő, tehet valami igazán jelentőset, ami után mindenki emlékezhet rá, még halála után is. Azonban amikor kikerül a főiskoláról, rájön arra, hogy ez közel sem olyan, mint ahogyan azt elképzelte, hiszen neki méhként az élete csakis egy út felé vezethet: a mézhez.
A mese főhőse teljesen kiábrándul az életből, mikor rájön, hogy csak ő álmodik nagyobb dolgokról, társai pedig egyenesen őrültnek nézik, mikor elmondja nekik, hogy nem szeretne örökké a méhkasban élni, hanem világot akar látni és kiélvezni az életet. Ez egy méhecske számára egyszerűen lehetetlen.
Barry-t azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy beálljon a többi méh mögé és azt tegye, amit elvárnak tőle, így kitartó munka árán sikerült csatlakoznia a pollengyűjtő méhekhez, akik elviszik magukkal a kason kívülre. Ott pedig a kicsi és ártatlan méhet nem más várja, mint a nagybetűs világ.
Barry az útja során sok olyan dolgokkal találkozik, amelyeket még életében nem látott, hisz az emberek világában találja magát, ahol rájön, hogy azok évszázadok óta ellopják tőlük, méhektől a nehéz munkával összeszedett mézet. Barry csalódik. A társaiban, a szüleiben, a barátaiban, akik erről semmit sem mondtak neki. Hirtelen mindenkit hibáztatni kezd, hisz úgy gondolja, hogy engedelmesség helyett meg kellene védeniük azt, ami az övék: a mézet.
Egy virágnak nézett labda, egy nyári zivatar, no meg egy jószívű, kedves fiatal hölgy, és Barry élete fenekestül felfordul. Egyszer csak ott találja magát egy emberek lakta lakásban, ahova sosem szabadott volna belépnie, azonban ő megszegi a kas szabályait és beszélni kezd egy emberrel.
Barry kalandjai kiszámíthatatlanok, mégis rettentően szórakoztatóak, hisz a méhecske minden akadályt ügyesen átlép, még akkor is, ha ez elsőre nem is sikerül. A méh kitartása, szorgalma és tudni akarása az, ami életben tartja őt a zord világban, ahol ő csak egy egyszerű állat az emberek között, és pontosan tudja, hogy bármikor meghalhat.

Azonban Barry nem futamodik meg, nem lép hátra és nem rohan haza a szülei karjába, pedig igencsak megijeszti a nagyvilág, ahol semmiben sem lehet biztos, és ahol minden dolog csak ideiglenes számára. Ő elszántan és előre kigondolt tervekkel halad a kitűzött cél felé, ahol minden álma teljesülhet, még akkor is, ha ezeket az álmokat pokoli nehéz elérni méhként.
A nagyvilág mindenki számára csak addig ismeretlen, míg meg nem tapasztalja azt, hogy néha sokkal ijesztőbbnek hangzik, mint amilyen valójában. Barry pedig egy újabb példa arra, hogy bármennyire kicsinek és jelentéktelennek érezzük magunkat egyedül, a nagybetűs élet kapujában állva, annyira elszántan kell harcolnunk magunkért!
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év