
Hogyan futottak bele a januárba?
Az elmúlt időszakban már volt egy a mostanihoz hasonló bevezetőm, amelyben hangsúlyoztam, mennyire fontosnak tartom, hogy az olvasók megismerjenek, ne csak mint cikkírót, hanem mint embert is. Ezért is szoktam kitérni az általam kedvelt ételekre vagy a számomra szimpatikus zenei műfajokra.
A mai cikkemnél azonban kicsit nehezebb önmagamat adni, mert a téma a sport, és bevallom, én nem állok túl közel hozzá. Persze tisztában vagyok vele, hogy a sport minden szempontból hasznos, de sajnos nálam nem kerül az első helyre a teendőim listáján. Tudom, hogy nem igazán jogos arra hivatkozni, hogy nincs időm, de a sulis feladatok és a tanulás mellett valóban nem jut rá elegendő időm.
Ettől függetlenül a testnevelésórákon aktívan részt veszek, és kifejezetten élvezek röplabdázni is. Mégis, valamiért nem érzem magam igazán motiváltnak a sportolás iránt. Sokkal inkább érdekel azoknak az embereknek az élete és története, akik valamilyen sporttal vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységgel foglalkoznak.
Ezekkel a gondolatokkal zárnám a bevezetőmet, és rátérnék a mai cikk témájára: szeretnék bemutatni nektek néhány januárban született sportolót.
Aki a sorozat első két részét olvasta, már megismerkedhetett néhány divatdiktátorral vagy feltalálóval. Most gondoskodom arról is, hogy a sportolók terén is gyarapodjon a tudásunk.
Takács Károly

Takács Károly 1910. január 21-én született Magyarország fővárosában, Budapesten. Élete során kiváló edzővé, sportlövővé és alezredessé vált. Gyermekkoráról kevés információ maradt fenn, ezért egyenesen életének arra a szakaszára térünk, amikor már őrmesterként tevékenykedett. Ebben az időben kezdett sportlövészettel foglalkozni a Honvéd Tiszti Sportegyletnél.
Fiatalon, szinte még kamaszként, 1938-ban egy gránátbaleset következtében elvesztette a jobb kézfejét. Ezután kénytelen volt megtanulni bal kézzel írni és lőni is. Rendkívüli kitartásának köszönhetően már a következő évben tagja lett a luzerni világbajnokság győztes csapatának, amelyben Badinszky László, Börzsönyi Lajos, Dombi Ede és Vadnay László voltak a csapattársai. Ugyanezen a versenyen egy másik számban a negyedik helyen végzett. 1940-ben magyar bajnok lett a kisöbű sportpisztoly versenyszámban.
A második világháború alatt fronttisztként szolgált, majd a háború után a Partizán Sport Klub és a Budapesti Honvéd színeiben versenyzett. Ebben az időszakban különböző sportágakban ötszörös, négyszeres és egyszeres világbajnoki címet szerzett.
Takács balkezes technikájával is kiemelkedő eredményeket ért el. Az 1948-as londoni olimpián 59 induló közül nyerte el az aranyérmet. Négy évvel később, az 1952-es helsinki olimpián 53 versenyző közül lett ismét első, mögötte saját tanítványa, Kun Szilárd végzett a második helyen. Az 1956-os melbourne-i olimpián azonban a tőle szokatlan nyolcadik helyet szerezte meg. Az 1955-ös bukaresti és az 1956-os moszkvai világversenyeken bronzérmeket nyert, egyéniben és csapatban egyaránt.
Edzőként is maradandót alkotott: tanítványai között volt Kun Szilárd és Hammerl László. Pályafutása végéig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanított, ahol precizitásáért és tehetségéért nagy tisztelet övezte. Érdemei elismeréseként alezredessé léptették elő.
A halál angyala 1976. január 5-én érte őt utol, de azóta is kitűnő példa a kitartásra, ami által minden álom elérhető.
Sebes Gusztáv

Sebes Gusztáv 1906. január 22-én született Budapesten, és labdarúgóként, edzőként, valamint az Aranycsapat szövetségi kapitányaként vált ismertté. Pályafutását 1919-ben kezdte a Haladás csapatában, és 21 éves játékos karrierje alatt három bajnoki címet szerzett. Az évek során több csapatban is játszott, és tagja volt a magyar válogatottnak is, amely lehetőséget adott neki, hogy Franciaországban is megmutassa tudását. Munkásságának köszönhetően Toldi Gézával is együtt dolgozhatott.
Sebes Gusztávot a magyarok, és valószínűleg más országok lakói is az egyik legkiválóbb és legeredményesebb futballkapitányként ismerik. 34 éves korában a Szentlőrinci AC trénereként kezdte edzői pályafutását, majd az évek során a Budafok, az Újpesti Dózsa, a Honvéd és a DVTK csapatait is segítette tanácsaival. 1945 és 1949 között a magyar válogatott edzője volt, majd 1949 és 1956 között szövetségi kapitányként irányította a csapatot.
Sebes olyan nagyszerű vezető volt, hogy 1952-ben, a helsinki olimpián irányítása alatt a magyar csapat olimpiai bajnoki címet szerzett. Két évvel később, Svájcban, ezüstérmet nyertek. A két jelentős tornák között, 1953-ban aratta a legnagyobb sikerét, amikor csapata 6-3-ra legyőzte az akkor verhetetlennek tartott angol válogatottat Londonban, és ezáltal beírta nevét a történelemkönyvekbe. Csapata, az Aranycsapat, hatalmas elismerésre tett szert.
Sebes összesen 69 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, és számos emlékezetes győzelmet arattak. A köztes években, 1946-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökévé választották, és alapító tagja volt az UEFA-nak, az Európai Labdarúgó Szövetségnek. Sőt, 1954 és 1960 között alelnöki tisztséget is betöltött az UEFA-ban. Halála 1986. január 30-án következett be.
Eusébio da Silva Ferreira

Eusébio, vagy ahogy sokan ismerték, a Fekete Párduc, 1942. január 25-én született Portugáliában. Az évek során aranyérmes labdarúgóként vált világszerte ismertté. A mozambiki származású játékos lett az első afrikai származású elismert és híres focista, akit tehetsége miatt maga Guttmann Béla edzett és vezetett be a profi futball világába.
Tehetséges, alázatos és tanulni vágyó sportolóként kezdte pályafutását, és ennek köszönhetően hamar sikerült csapatjátékosként is nagyszerűen szerepelnie. 1952-től egy mozambiki csapat játékosa volt, majd 1961-től a Benfica csapatához szerződött. A következő évben az Európa-kupát nyerte el a bajnokcsapat tagjaként, 1965-ben pedig az év legjobb játékosának választották.
A Benfica csapatánál eltöltött 15 szezonja alatt 11 alkalommal lett portugál bajnok, hétszeres gólkirály, és kétszeres portugál kupagyőztes. Utolsó éveit Észak-Amerikában töltötte, de végül nem sikerült megállapodnia és egy konkrét csapat tagjává válnia. 2009-ben az UEFA elnöki díját is megkapta, majd 2014. január 5-én, 72 éves korában hunyt el.
Emléküket és tehetségüket örökre szívünkben őrizzük, hiszen hozzájuk hasonló, kitartó és küzdő szellemű sportolókat ritkán találunk!
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály