Vörös igazság – Kendi Dominik-János versei

Őszintén

Szép utcák, üres utcák,
Széles utcák, rövid utcák,
Házakkal, pincékkel,
Zászlókkal, érzéssel.

Szép zászlók, igaz zászlók,
Emberi zászlók, hamis zászlók.
Az őszinteség zászlóját hamis szél lengette,
Pincéknek ajtaját édes hazugság törte be.

Az igazság szava, mely néha nyílvessző,
A megromlott mondat, mely oly hízelgő.
Hagyj engem, hamis dallamot játszottál szívemnek húrjain,
Fekete zászlód égetem álmom kertjének lángjain.

Gyűlölöm

Gyűlölöm.
Az elvarázsló mosolyod,
Azt is gyűlölöm,
A két ragyogó szemed,
Azt is gyűlölöm,
A varázslatos kacajod,
Azt is gyűlölöm,
A finom hangod,
Azt is gyűlölöm,
A bájos tekinteted,
Azt is gyűlölöm,
Az elcsavaró szépséged,
Azt is gyűlölöm,
A meleg szíved,
Azt is gyűlölöm.

Magamat is gyűlölöm,
Mindent gyűlölök,
Mert minden túl gyönyörű,
De égető parázs,
Égben játszó pillangó,
S szúró darázs.
Oly csábító,
Édes méz vágya,
De a legfrissebb rózsa
Tövise szívemnek, legnagyobb dárda.

Miért?

Megláttam tükörképem
Ritka sodrású Körösnek vizén,
Elvesztésed óta érzem,
Lelkem az elveszettség földjén.

Miért én kell szenvedjek…
Lelkemet oly tűz égette,
Szívemnek nyári lángja,
Téli földbe lett temetve.

Miért kapja ezt a szív,
Mely földre hullva kesergett,
A pofonokat, a rúgásokat,
Ki valaha még szeretett?

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály