Januári jeles napok és azok szokásai

Az év első hónapja rengeteg izgalmas szokást és hiedelmet foglal magában.

Mikor áttekintettem azt, hogy az idei év során miről írhatnék, akkor láttam, hogy a január egy olyan hónap, amelyben viszonylag sok jeles nap van feljegyezve a naptárban. Ebben a cikkben ezeket a napokat és az azok körül kialakult szokásokat gyűjtöttem nektek egy csokorba, néhol meglepetést okozva még magamnak is.

Január 17. – Antal napja

A római katolikus egyház két Antal nevű szentet tart számon. A háziállatok védőszentjeként tisztelték Remete Szent Antalt, de a hozzá kapcsolódó szokások feledésbe merültek a reformációt követően.

A napjainkban élő szokások már Páduai Szent Antalhoz kapcsolódnak, de ezek is csak szórványosan, leginkább Magyarország déli részein jelennek még meg. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot (fertőző bőrgyulladás) és az ehhez hasonló tünetű mérgezéseket.

Ezen a napon Szent Antal tüze elleni ráolvasásokat kántáltak az emberek, leginkább a bukovinai székelyektől és a moldvai csángóktól maradtak fent ilyen jellegű szövegek.

Néhány magyarlakta vidéken hittek abban, hogy az orbáncos betegről le lehet venni a tüzet, ha három Antal nevű ember megáll a beteg ágya mellett, és ott elszív egy pipadohányt/cigarettát, amelynek füstjét a betegre kell fújnia. A dohánytermékeket hétszeri csiholással kellett meggyújtani.

Január 18. – Piroska napja

„Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy!”

Az időjárási regula mellett más megfigyelések és szokások is kapcsolhatóak ehhez a jeles naphoz: egyes helyeken a régi parasztok úgy tisztelegtek az ünnep előtt, hogy aznap nem fogtak be sem lovat, sem marhát.

Szeged környékén, Kiszomorban házasságjósló hiedelmet is kötöttek ehhez a naphoz, amelyben azt tartották, hogy aki ezen a napon piros kendőt köt a nyakába, az még abban az évben férjhez fog menni.

Január 21. – Ágnes napja

Szintén egy időjárás-megfigyelés kapcsolódik Ágnes napjához, amely a következőképp szól: „Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince.” Számomra ez az első olyan szokás, amelyben azt látom, hogy egy női jeles napot férfi jeles nappal kötnek össze. A két névnap egymást követi a naptárban, de ez önmagában is sokat elmond a régi társadalmi normákról: az ember társas lény, szüksége van egy ellenkező nemű személyre az életében, hogy kiegészítsék egymást.

Szintén Kiszomborban, ezen a napon az asszonyok sós vízben mosdottak, hogy gyermekeik egészségesek legyenek.

Január 22. – Vince napja

Ez a nap igazán fontos volt a szőlőtermelők számára, hisz szép, napos idő esetén jó, míg ellenkező esetben rossz bortermésre számítottak. A közismert időjárási hiedelem is így hangzik: „Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince.” Ennek az időjárás-megfigyelésnek több parafrázisa, nyelvváltozata is él a magyarlakta vidékeken, például: „Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres pince.”, vagy „Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod.”

Egyes falvakban ún. vincevesszőt metszettek, amit a meleg szobában vízbe állítottak, s abból, hogy mennyire hajtott ki, a következő év termését jósolták meg.

Néhol vincevesszőt metszettek ezen a napon, máshol pedig pincéket látogattak a férfiemberek, hisz úgy tartotta a szokás, hogy ezen a napon sok bort kell inni, hogy bő legyen a termés.

Egyes kutatások úgy tartják, hogy Vince napja azért kapcsolódik oly erősen a borhoz és a szőlőhöz, mert a latin vinum szó hasonlóan hangzik, mint ez a keresztnév.

Napjainkban hideg időjárást tapasztalunk, de nem annyira, hogy jégcsapok lógjanak az ereszen. Így nem tudjuk megállapítani, hogy milyen hosszúak lesznek a kukoricacsövek a nyári időszakban.

A januári jeles napok közé soroljuk még Pál napját, a hónap 26. pontján, de erről a napról különösebben majd egy sokkal későbbi bejegyzésben szeretnék mesélni nektek, és központi témája Péter és Pál ünnepe lesz.

Bár nem jeles nap, de holnap, azaz január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, amely számunkra, szórványban élő magyaroknak még inkább fontos, hisz bármilyen körülmény között őriznünk kell magyarságunkat. Ehhez a dátumhoz kötjük a magyar nép egyik legfontosabb és legemblematikusabb szövegét, a Himnuszt. Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a nemzeti szövegünk kéziratát.

Ezek az alkalmak fontosak a hagyományok és a kulturális örökség megőrzése szempontjából, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy megemlékezzünk múltunk értékeiről, és erősítsük nemzeti identitásunkat a közös ünneplés által.

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év