js21

21 Jump Street – A kopasz osztag

Filmajánló Ingridtől

Megszokás szerint a rendőrös filmek mindig is komolyabb témákat dolgoztak fel. Mi történik akkor, ha megpróbáljuk keverni ezt a műfajt a komédiával? Megkapjuk a 21 Jump Street-et.

Schmidt és Jenko iskolai éveik során nem voltak a legjobb barátok, ugyanis míg Jenko az iskola menő tagjaihoz tartozott, addig Schmidt ennek a totális ellentéte volt.

Karrierválasztásuk során azonban újra egybe sodorja őket a sors, immár nem az iskolai folyosók szekrényei között, hanem egy rendőrakadémián, ahol megegyeznek, hogy segítenek egymásnak. Jenko a fizikai mozgásban, míg Schmidt a tanulásban jeleskedik.

Két reménnyel teli friss rendőr, akik megkapták első pozíciójukat a mindennapokban: a parkban felügyelni a rendet.

Elbátortalanítva végzik munkájukat, míg meg nem pillantanak egy motoros bandát, akik látszólag drogokat cserélgetnek egymás között. Schmidt és Jenko akcióba lendülnek, de sikertelenül járnak. Első főnökük elküldi őket egy templomhoz, amelynek bejárati ajtaján a Jump Street felirat volt látható. A két rendőr itt megismerkedik az új főnökkel, aki megbízza őket egy drogbanda leleplezésével. Ennek során arra kéri őket, hogy térjenek vissza iskolai éveikbe álnéven.

A rendőrpár visszatérése már az első napokban zűrt kavar. Jenko, megszokva régi viselkedését, azt gondolja, hogy ez most is sikerülni fog: már az első napon megüt egy fiút, majd bekerülnek az igazgatói irodába, ahol megkapják első figyelmeztetésüket, és egyben órarendjeiket is, megcserélve.

Schmidt kapta a fizikai munkával töltött órákat, mint például a torna és színjátszás, míg Jenko a kémiát és hasonló tantárgyakat. Mi történik velük, amikor teljesen más személyekként kell viselkedniük? Schmidt és Jenko második iskolai tapasztalata egy 360 fokos fordulatot vesz, amikor eltávolodnak egymástól, és szinte teljesen elvesztik azt az elsődleges célt, amiért visszatértek az iskolapadba…

Lupu Ingrid Alicia,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály