
Luca Guadagnino
Bár lehet, hogy név szerint nem tudjuk, ki ő, filmjeinek címe hallatán biztosan felismeritek!
Először is, ki Luca Guadagnino?
Luca Guadagnino 1971-ben született Olaszországban. Filmrendező, forgatókönyvíró és producer, akit már gyerekkorában is lenyűgözött a film világa. Első projektjeit mindössze 9 évesen készítette, az anyukájától kapott kamerával.
Filmjeiben gyakran központi szerepet kap a vágy mint érzés, valamint a szenvedély, amelyet gyakran szomorú és melankolikus módon jelenít meg.
Legközismertebb filmjei
Challengers (2024)

A tavaly megjelent Challengers hatalmas sikert aratott a mozikban, és a Golden Globe-díjátadón elnyerte a legjobb filmzene díját is.
A film egy romantikus sportdráma, amely egy szerelmi háromszöget mutat be. A történet középpontjában Tashi (Zendaya), egy tehetséges teniszező áll, aki férjével, Arttal (Mike Faist), valamint Patrickkel (Josh O’Connor) bonyolódik érzelmi és személyes konfliktusokba. A múlt és a jelen eseményei szorosan összefonódnak a hármójuk kapcsolataiban.
A Challengers a szenvedély, a versengés és a személyes határok témáit vizsgálja, miközben betekintést nyújt a profi sport világába és az emberi kapcsolatok bonyolultságába.
Csontok meg minden (2022)

A Csontok meg minden hasonlóan nagy sikert aratott a közönség körében.
Ez a romantikus horror-dráma Maren (Taylor Russell), egy fiatal, magányos lány és Lee (Timothée Chalamet) útját követi Amerikán át, miközben mindketten sötét természetükkel küzdenek. Utazásuk során egy mély, mégis nyugtalanító kapcsolat alakul ki kettőjük között.
A film az identitás, a vágy és a kirekesztettség kérdéseit vizsgálja. A történet egyszerre hátborzongató és szívszorító, miközben a túlélés és a szerelem határait feszegeti.
Szólíts a neveden (2017)

A korábbiakhoz hasonlóan a Szólíts a neveden is egy romantikus dráma, amely Olaszországban, gyönyörű tájak között játszódik.
A történet egy 17 éves fiú, Elio (Timothée Chalamet), és egy 24 éves amerikai vendégkutató, Oliver (Armie Hammer) között kibontakozó, egészségtelen kapcsolatról szól. Kettejük viszonya egyszerre gyengéd és fájdalmas, mély nyomot hagyva mindkettőjük életében.
A film fő témái a felnőtté válás, az első szerelem örömei és csalódásai, valamint az érzelmi sebezhetőség és az önfelfedezés folyamata.
Kiemelt fotó: Simone Ashmoore
Lupu Ingrid Alicia,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály