
Marad a Belga Nagydíj!
Múlt héten jelentette be közösségi oldalain az F1, hogy több éven keresztül láthatjuk még a Belga Nagydíjat a száguldó cirkusz naptárában!
Van azonban egy nagyobb érdekesség is, ami talán néhány embernek fel sem tűnt: az elkövetkezendő 6 éven belül csak négyszer láthatjuk majd a pályát, hiszen az F1 bevezette a rotációs pályákat: azaz, lesznek olyan pályák, melyeket csak két- vagy esetleg többévente láthatunk majd.
Sajnos a belgiumi pálya is ennek esett áldozatául, úgyhogy nézzük a részleteket!

A Spa-ban rendezett Belga Nagydíj szinte minden évben izgalmas versenyeket hozott. Vehetjük példának az idei évet, ahol váratlanul Lewis Hamilton nyerte meg a futamot, vagy akár a 2021-es esős kvalifikációt, amely után a verseny el sem kezdődött. A pálya kialakítása és az időjárás mindig nagy kavarodást okozott a versenyeken, ezáltal izgalmassá téve azokat.
2027-ig minden évben megrendezik a nagydíjat, az első kihagyott év 2028 lesz, a következő pedig 2030. Egyelőre nem jelentették be, melyik pályával fogják váltogatni a versenyt, de ez mindenképp érdekes döntés az F1 részéről. Véleményem szerint, ha már bevezetik a rotációs pályákat, akkor ne Spa legyen az, amely áldozatul esik ennek az újításnak, hiszen ez egy közönségkedvenc pálya. Természetesen ők sokkal jobban átlátják a helyzetet.
A Belga Nagydíjnak otthont adó Spa-Francorchamps 1921-ben épült, bár akkoriban még a pálya sokkal veszélyesebb volt, mint a mai aszfaltcsík. Ezen a legendás helyszínen még a legelső F1 szezonban is versenyeztek, így mondhatjuk azt, hogy óriási történelemmel rendelkezik. Szám szerint 57 nagydíj otthona volt eddig, és úgy látszik, hogy ez egy jó ideig nem szünetel.

A maga 7 kilométeres hosszúságával Spa-Francorchamps a leghosszabb pálya az egész F1-naptárban, és ez nagyban hozzájárul az itt látott izgalmakhoz az évek során. Ezen a pályán szinte minden korszak legendái diadalmaskodtak már, gondolhatunk itt akár Ayrton Sennára, Niki Laudára, Sebastian Vettelre vagy esetleg Michael Schumacherre.
A jövőben várhatóan több pálya is rotációra kerül, ami szerintem egy nagyszerű újítás az F1 részéről. Ez a változtatás sokoldalúbbá teheti a naptárat, és lehetőséget ad arra, hogy több nagydíjat szervezzenek anélkül, hogy bármelyik törlődne a naptárakból örökre.
Kiemelt fotó forrása: https://www.motorsport.com/f1/live-text/f1-belgian-gp-live-commentary-and-updates-fp1-fp2-1116275/1116276/
Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály