
Sofia Coppola
Sokan elfeledjük, hogy egy-egy remek film mögött egy annál remekebb rendező áll. Bár a színészek kerülnek előtérbe és nyílván ők is rengeteget dolgoznak, nem szabad megfeledkeznünk a háttérmunkásokról sem, akik már azelőtt dolgoztak, hogy a filmet elkezdték volna forgatni. Ilyen a forgatókönyvíró és rendező is. Ma egy olyan filmrendezőt szeretnék nektek bemutatni, akinek munkásságát nagyon szeretem és remélem, legalább néhányótok ugyanígy gondolja.
Sofia Coppola New Yorkban született 1971. május 14-én, amerikai állampolgárként. A képernyőkre először kisebb szerepekben jelent meg, többek között a Keresztapa című film első és harmadik részében, amit édesapja rendezett. A színészi pályafutása azonban itt zátonyra is futott, hiszen megkapta a legrosszabb női mellékszereplő és legrosszabb új sztár díjat is. Azt hiszem, ezekről a kategóriákról vagy versenyről már önmagukban lehetne egy cikket írni, de ezt hagyjuk egy másik alkalomra.
Szóval, színészi karrierjének lőttek, de nem lustálkodott, és követve apja példáját, inkább a háttérmunkákból vette ki a részét. Eképpen vált belőle mára filmrendező, író és producer is. Rendezői karrierje a Lick the Star (1998) című filmmel indult, melyet az Öngyilkos szüzek (1999) követett. A film az azonos című könyv adaptációja, melyet Coppola saját maga dolgozott át 1993-ban. A könyv filmes jogai a Muse Productions-höz tartoztak, az eredeti forgatókönyv sokkal erőszakosabb volt, ám végül Sofia verzióját támogatták. Következő filmje az Elveszett jelentés (2003) volt, melyért Oscar-díjat kapott a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, valamint három Golden Globe-díjjal is kitüntették a filmet. A kritikusok úgy vélték, hogy a filmmel a rendezőnő Spike Jonze-zal való házasságára reflektált, 2003-ban a pár be is jelentette válását. Személyes kedvenc filmjeim, amiket ő írt és rendezett a Marie Antoinette (2006), illetve a Priscilla (2023).
De miért is kedveltem meg?
Egyérszt a személyét nézve, már amit tudunk róla, egy kitartó nőnek tűnik, aki első bukásánál sem adta fel álmait. Bár számomra a nepo baby (= sztárgyerek) kifejezés sokszor pejoratív módon csapódik le, ebben az esetben szeretném kiemelni, hogy szerintem ő igenis megdolgozott azért, amit elért. Nem temetkezett bele bukásába, és tovább menetelt előre. Legyen ez számunkra is példa, hogy csak azért, mert elsőre valami nem jön össze akképpen, ahogy akarjuk, nem biztos, hogy az nem a javunkat szolgálja. Sőt, mint ahogy Sofia is bizonyítja, tulajdonképpen még jobb dolgok is kisülnek belőle.
A filmeit tekintve, úgy témában, mint képvilágban is eltalálta az ízlésem. Társadalmi problémákat sokszor burkoltan feldolgozó szöveggel vetít le a közönség elé. A színészeket is kiválóképpen választotta ki a maguk feladatára.

Marie Antoinette (2006)

Priscilla (2023)
Lezárásképpen annyit mondanék, hogy amikor legközelebb egy filmet látunk, gondoljunk arra, mennyi munka van a háttérben is, és ez legyen igaz életünkre is. Ne ítéljünk meg egy könyvet csak a borítója alapján!
Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év