
Gyilkos páros – A skálás gyilkosság
„Bene László és Donászi Aladár négy ember életével nem tud elszámolni. Ők követték el az emlékezetes Skála-gyilkosságot és a székesfehérvári vadászgyilkosságot 1992-ben.”
(Kurír napilap: Vér szaga – részlet, 1995. április 7.)
Budapest Vak Bottya utcáján 90 elején lövések dördültek el. De ki tette? Ki húzta meg a ravaszt? Többen követték el?Vér folyik az utcán lefelé, mint az ereszből a víz esőzés után. Egy anya épp most vesztette el szeretett fiát és még csak nem is tud róla. Ne is tudja, hiszen ezután szíve olyan erősen kettéroppan, hogy többé könny sem csordul szemeiből. Ahogy mondani szokás, az igazságra előbb vagy utóbb fény derül. No, erre is fény derült, meglettek az elvetemültek: a gyilkos páros, avagy a skálás gyilkosok. (szerzői megjegyzés)
Az egykori Budai Skála Áruház a magyar kereskedelem egyik ikonikus létesítménye volt, amely hosszú évtizedeken át meghatározó szerepet játszott Újbuda életében. Az Allee bevásárlóközpont helyén álló impozáns épület nem csupán vásárlók tömegeit vonzotta, hanem sajnálatos módon a bűnözők figyelmét is felkeltette. A Budai Skála napi bevételének elszállítása egy különleges biztonsági művelet volt, amelyet egy tragikusan végződő támadás örökre beárnyékolt.
1992. május 11-én az akkor még ismeretlen Bene László és Donászi Aladár hírhedt bűnözőpáros végrehajtotta az egyik legbrutálisabb rablótámadást a magyar kriminalisztika történetében.
A páros a XI. kerületi Vak Bottyán utcában állta el annak a taxinak az útját, amely a Skála Áruház napi bevételét szállította. Az autóban egy fiatal egyetemista ült, aki a pénzszállítás feladatát vállalta, mellette pedig a taxisofőr. A támadók hidegvérrel, minden figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak. Az egyetemistát fejlövés érte, és azonnal életét vesztette, míg a taxisofőr súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a támadást. Az elkövetők azonban gyakorlatilag semmit sem zsákmányoltak, mivel a magukkal vitt zsákokban nem készpénz, hanem üres pénzeszsákok voltak.
Az ügy sokkolta a közvéleményt, és a gyilkosság elkövetőit azonnal „skálás gyilkosok” néven kezdték emlegetni. A brutális támadás azonban csak a kezdetét jelentette annak az erőszakhullámnak, amely Bene és Donászi nevéhez kötődik. Néhány hónappal később a páros ismét gyilkolt, ezúttal egy Sárszentmihály melletti erdőben. Lőgyakorlatuk közben véletlenül vadászok akadtak rájuk, akik nem sejtették, hogy találkozásuk egyben az életük végét is jelenti. Bene és Donászi ismét kegyetlenül, hidegvérrel cselekedett, megölték a vadászokat. A rendőrség a helyszínen talált lőszerek alapján összekapcsolta a vadászgyilkosságokat a „skálás” esettel, valamint egy korábbi, Győrben történt rablógyilkossággal, amelyet Donászi egyedül követett el.
A nyomozás során egyre világosabbá vált, hogy a két férfi a magyar kriminalisztika történetének egyik legkegyetlenebb bűnözői párosát alkotja. Ezt az interjú során elhangzott mondatok is bizonyítják, most ki is emelnék néhányat:
„- Utána egy időre szakított a bűnözéssel? – A fenét! Nem azzal a szándékkal mentem ki innen. Nem akartam én jó lenni!” (Bene László, 1995. április 6)

Bár azóta sem változott sokat a véleménye, hiszen a minapi interjúban is elmondta, hogy ő nem érez bűntudatot.
Ami különösen megdöbbentő volt az ügyben, hogy mindkét férfi jó családi háttérrel és értelmiségi környezetből származott. Bene László egy hegedűművész-pedagógus házaspár gyermeke volt, míg Donászi Aladár ügyész és pedagógus szülők fiaként nőtt fel. Ennek ellenére már korán megmutatkoztak szociopatikus hajlamaik, amelyek végül bűnözői életpályára sodorták őket. Bene például már iskolásként is lopásokba keveredett, majd visszaeső tolvajként és rablóként került a szegedi Csillagbörtönbe. Donászi jogi tanulmányokat folytatott, majd hivatásos katonaként tevékenykedett, ám az itt megszerzett fegyverrel követte el első rablását.
Kettejük sorsa a börtönben fonódott össze, ahol hosszú éveken át közösen tervezték későbbi bűncselekményeiket.
„1992 májusában jöttem össze Donászival, akit 1980-ban ismertem meg. Én ezt az együttműködést nem akartam, nem kívántam. De mint egy pióca, úgy ragadt rám. Korábban egy „stekában” ültünk a Szegedi Fegyház és Börtönben.” (Bene László, 1995. április 6).
Tanulmányozták a rendőrség nyomozási módszereit, szakirodalmat olvastak, és más elítéltektől szereztek információkat, hogy minél felkészültebben vághassanak neki bűnözői karrierjüknek.
Szabadulásuk után először dohánylerakatokat fosztogattak, majd fokozatosan emelték a tétet. Bécsben fegyvereket szereztek, és megkezdték az egyre erőszakosabb bűncselekmények sorozatát. A skálás gyilkosságot és a vadászgyilkosságot követően egy soroksári postarablást is elkövettek, valamint megkíséreltek kirabolni egy pénzszállító autót, bár utóbbi eset kudarcba fulladt.
A páros végül akkor bukott le, amikor egy nőismerősük tudomást szerzett az egyik bűntényükről, és a férfiak elhatározták, hogy megölik őt. Mielőtt végrehajthatták volna tervüket, a rendőrség letartóztatta őket. A bírósági eljárás során Bene és Donászi egymást igyekezett felelőssé tenni a legsúlyosabb bűncselekményekért, ám ez nem mentette meg őket: 1995-ben mindkettejüket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Donászi Aladár hat évvel később, a magánzárka magányától és lelki terhétől összeroppanva, borotvapengével vetett véget életének. Bene László azonban mind a mai napig börtönben ül, és noha a minimális 20 éves büntetési idő letelte után többször kérte szabadlábra helyezését, ezeket rendre elutasították. Legutóbbi nyilatkozatában, immár 70 évesen, kijelentette, hogy már nem is vágyik a szabadulásra, és képtelennek érzi magát arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba.
Bene László és Donászi Aladár története a magyar bűnügyi krónikák egyik legsötétebb fejezete, amely a hidegvérrel elkövetett bűncselekmények és a szociopátia mélyén rejlő emberi tragédiák lenyomata. A két férfi sorsának tanulságai messze túlmutatnak az egyéni bűnökön, és rávilágítanak arra, hogy a jó családi háttér és az értelmiségi neveltetés sem jelent garanciát az erkölcsi integritásra.
Több mint 33 év telt el az eset óta, ám a fájdalom mit sem enyhült. Egy újabb tragédia, mérhetetlen veszteség, amely két ámokfutó kegyetlenségének következménye. Az ember csak együtt érezhet a hozzátartozókkal, és reménykedhet abban, hogy lelkük egyszer végre békére talál. (szerzői megjegyzés)
Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év