A szívek triásza – Kendi Dominik-János versei

Kettős kép

Hátam mögött sugdolóznak,
Mosolyom az örök volt,
Eltűnt egyszer, vissza nem jött
A szívemben hagyott folt.

Boldog voltam, talán nem is,
Falat húztam, rejtettem,
Gyenge lélek erős fala,
Milliónyi elnyomott érzelem.

Mosolyom az hazug tükör,
Most már végre szétrepedt.
Igazi arcom előbukkant,
S suhantak a szélben a homokszemek.

Tükörléptek

Mögöttem jársz, árnyék a fényben,
Lábaim nyomát másolod le éppen.
Az ösvény, melyet magam faragtam,
Most kettőnk útja, bár én magamnak szántam.

Szavaid, mint visszhang az éjben,
Ismétlődnek minden más szívében.
De hol van az árnyékban a fény,
Ami csak a tied, benned lakozó lény?

Légy szél, ne csak sodródó levél,
Légy szikra, ne parázs, mely más gondolatból él.
Keress szavakat, amiket nem adok,
Találd meg önmagad, s én magamnak megmaradok.

Félek

Félek, hogy egyszer úgy látsz engem,
Ahogy én is látom magamat.
Kenyér, mely belülről túlégett,
Kívülről aranyló falat.

Dobogó szív,
Mely néha kődarab,
Dobogó szív.
Már rég kettészakadt.

Szeretem felebarátom,
De nem úgy, mint magamat,
Azon nincs mit szeretni,
Gyönyörű faág mellett parazsat.

Szerettem én nem is egyet.
A múlt már eltelt, változott,
Súlyom alatt összetörtem,
Lelkem már rég távozott.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály