
Mi is az élet?
„Az élet csak egy pillanat” – legalábbis ezt mondják. És tényleg. Bár 17 évesen, fiatal leányként, aki a legszebb éveit éli, nem mondhatok sokat az életről vagy annak hosszúságáról, egy dolgot biztosan tudok: a halál nem válogat. Vesztettem már el velem egykorú barátokat, ismerősöket, idős rokonokat, nagyszülőket, sőt, egészen kisgyermekeket is. A fekete angyal sajnos mindegyiküket vitte.
Bár az ember – jobb esetben – nem választhatja meg a halála időpontját vagy a családját, vannak dolgok, amelyeken változtathat. Ezekkel pedig értelmet adhat az életének. Nem mindig nagy dolgokra kell gondolni… Néha elég, ha az eszünk mellett a szívünket is működésbe hozzuk. A szív rugóinak elindításával csodákat vihetünk véghez: adakozhatunk, vagy egy egyszerű, őszinte kérdéssel segíthetünk valakinek, aki csügged.
A történelem során sokan ennél is maradandóbbat alkottak. Ők voltak a híres feltalálók, színészek, sportolók, akik kitartásuknak és tehetségüknek köszönhetően nevet szereztek maguknak, és a történelem könyveiben is fennmaradtak.
Cikkemben aktuális témákkal és időszakokkal foglalkozom. Ezúttal néhány januárban született matematikust, feltalálót és kémikust szeretnék bemutatni nektek. Remélem, tetszeni fog!
Marie-Louise Lachapelle

Marie 1769. január 1-jén született Párizsban, és 1821-ben bekövetkezett haláláig kitűnő nőgyógyászként tevékenykedett. Ez talán nem is meglepő, hiszen az orvoslás szinte a vérében volt: édesapja tisztiorvos, édesanyja szülésznő volt. Marie már fiatal korában elsajátította a szülészet alapjait édesanyjától, később pedig tudását Heidelbergben gyarapította. Ott Franz Naegele professzor diákja volt, akitől sokat tanult a nőgyógyászat területén.
Tanulmányai befejezése után visszatért Párizsba, ahol bábaképzéseken vett részt, és ötleteivel megkönnyítette a bábák munkáját. Új módszereket dolgozott ki, amelyek egyszerűbbé és biztonságosabbá tették a szüléseket mind a bábák, mind az édesanyák számára. Emellett műtéti eljárásokat is kifejlesztett. Jegyzeteit unokaöccse később egy háromkötetes könyvsorozatban adta ki „Szülészeti eljárások, avagy Madame Lachapelle, a párizsi szülőotthon bábájának és vezetőjének emlékei és tapasztalatai szakmája legfontosabb részleteiről” címmel.
1792-ben férjhez ment egy sebészhez, akitől egy lánya született. Marie nőgyógyászként dolgozott egészen 1821. október 4-ig, amikor gyomorrákban életét vesztette.
Ana Aslan

Ana Aslan, nevéből is ítélve, román orvos és biológus volt, aki 1897. január 1-jén született Brăilában. Az orvostudomány mellett a román öregedéstudománnyal, idősgyógyászattal, valamint a bukaresti Geriátriai Intézet vezetésével foglalkozott. A 19. század végén született, egy viszonylag tehetős család negyedik, legfiatalabb gyermekeként. A család anyagi gondjai akkor kezdődtek, amikor apja vállalkozása csődbe ment, és kártyaszenvedélye miatt mindenüket elveszítették.
Ana mindössze 13 éves volt, amikor édesapja meghalt, így a család Bukarestbe költözött. Itt sikeresen leérettségizett. Bár eleinte pilóta szeretett volna lenni, később, minden nehézség ellenére, beiratkozott az Orvostudományi Karra, ahol 1915 és 1922 között tanult. Egyetemi évei alatt az I. világháborúban megsebesült katonákat ápolt egy Jász megyei kórházban.
Az egyetem elvégzése után először ideggyógyászattal foglalkozott, majd egy bukaresti klinikán dolgozott. Később, 1945 és 1949 között a temesvári Orvostudományi Karon tanított, ezután kezdett el a geriátria és a gerontológia területére specializálódni. 1952-ben megalapította a bukaresti Geriátriai Intézetet, amelyet később az Egészségügyi Világszervezet is elismert.
Ana Aslan nevéhez fűződik a Gerovital-H3 vitamin kifejlesztése, amelyet 1957-ben mutattak be Olaszországban. A készítmény gyorsan világszerte ismertté vált, mivel hatékonyan támogatta a sejtek regenerálódását és lassította az öregedés jeleit, különösen a bőr öregedését. Egész életét az idősek gondozásának és gyógyításának szentelte, egészen 1988. május 19-én bekövetkezett haláláig.
Nicole-Reine Lepaute

Nicole 1723-ban született Párizsban egy szegény család gyermekeként, mégis a 18. század egyik legismertebb asztronómusa és matematikusa lett. Édesapja a Luxembourg-palotában dolgozott lakájként. Bár Nicole nem járhatott iskolába, és magántanárra sem futotta, a palotában megforduló tudósoktól és tanároktól rengeteget tanult.
1748-ban találkozott a palota órásmesterével, Jean André Lepaute-tal, aki felkeltette érdeklődését a csillagászat és a tudományok iránt. Közösen kezdtek el dolgozni különböző asztronómiai problémák megoldásán. 1759-ben előre jelezte a Halley-üstökös visszatérését, majd kiszámította az 1761-es napfogyatkozás pontos idejét.
Bár Nicole 1788-ban meghalt, munkássága nem merült feledésbe: nevét viseli a Lepaute 7720-as aszteroida és a Lepaute holdkráter is.
Dame Harriette Chick

Dame Harriette Chick 1875. január 6-án született Londonban, és azóta is brit mikrobiológusként, fehérjekutatóként és táplálkozáskutatóként emlegetik. Szülei szigorú nevelésben részesítették mind a 11 gyermeküket, Harriette az ötödik volt közülük. A család rendszeresen látogatta a templomot, és mind a hét lányukat olyan iskolába íratták, ahol nagy hangsúlyt fektettek a természettudományokra. A hét lány közül hatan egyetemre mentek, a hetedik, Frances Wood pedig statisztikus lett.
Harriette a londoni egyetemen tanult, ahol sikeresen vizsgázott bakteriológiából. Pályafutása során a nők jogait is képviselte, amit számos ösztöndíja és kitüntetése is tükröz. Kutatásaiban más szakemberekkel együtt foglalkozott a fehérjedenaturációval, flokkulációval és az egészséges életmóddal. Különösen érdekelte a táplálkozási hiányosságok tanulmányozása, elsősorban bennszülött közösségekben.
Több kollégájával vizsgálta a gyermekkori csontbetegségeket, például az angolkórt, annak táplálkozási okait és megelőzési lehetőségeit. Kutatásai kiterjedtek a csukamájolaj zsírtartalmára, az ebben található vitaminokra és hatóanyagokra, különösen azok gyermekeknél történő alkalmazására. Mindemellett egyes kutatóintézetek titkáraként is tevékenykedett.
Harriette hosszú életet élt, 1977. július 9-én hunyt el Cambridge-ben, 102 éves korában.
Kiemelt fotó: Cristian Marin, The Inventor
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály