A szentelt víz és a háromkirályok ünnepe

Vízkereszt

Vízkereszt, mely latin elnevezéssel Epiphania Domini, fordításban pedig az Úr megjelenését takarja. Ez az egyházi esemény a kereszténység egyik legrégebbi ünnepe, amely lezárja a karácsonyi időszakot, és megnyitja a farsangi érát.

Eredete a 4. századig vezethető vissza, így nem meglepő, hogy rengeteg népszokás és hiedelem alakult ki e ünnep köré. A keleti egyház első vízkereszt ünnepe valamikor a 3. században tűnt fel, Jézus születésének napjaként. A Nyugat-Római Birodalom később úgy látta jónak, hogy Krisztus születését Mithras napisten születésnapjával hangolja össze, azaz december 25-ével. Így a vízkereszt új jelentést kapott: nyugaton a háromkirályok előtt tisztelegtek, míg keleten Jézus Krisztus megkeresztelkedését ünnepelték.

Így joggal állíthatjuk, hogy napjainkban a három napkeleti bölcset és a Keresztelő Szent János által megérintett és megszenteltetett Jézust is ünnepeljük. E naptól kezdi el szentelni az egyház a vizet, időközben pedig zajlik a házszentelés folyamata is.

A vízről

A víz nagyon fontos eleme az emberi életnek, ősmotívumként, úgynevezett archetípusként tartjuk számon. A kereszténység kialakulásával sokkal inkább nőtt szerepének fontossága, hisz az életünk egyik első fontosabb eseménye a keresztelés, ahol szentelt vízbe/vizet mártanak/öntenek ránk. Az életünk végén is megjelenik, hisz a halott testet megtisztítják, mielőtt földbe helyezik. Így azt is állíthatjuk, hogy a víz egyfajta lélektároló folyadék, amellyel óvatosan kell bánni.

Rengeteg szokásunkban megjelenik, legyen szó az élet bármely szakaszáról: ha egy gyermeket megvertek szemmel, akkor szenes vizet oltanak neki; a megmaradt keresztelővizet egyes helyeken a szószék alá öntik a templomban; a halott előkészítésénél is fontos, hogy a felhasznált vizet a megfelelő helyre öntsük ki, vagy épp milyen időben tegyük azt.

Ha ezeket a szokásokat összevetjük azzal, hogy a házat is megszentelik vízzel, a húsvéti ételeket is, vagy a római- és görög-katolikus egyházaknál a vízbe mártott kézzel keresztet szoktak vetni az emberek, akkor azt is elmondhatjuk, hogy a víz (kifejezetten a szentelt víz) óvó és védelmező hatással van. Ha egy-egy gyermek beteg volt, akkor az édesanya megitatott vele egy kevés szentelt vizet, bízva annak mágikus hatásában.

A só is fontos tényező, hisz megannyi kultúrában a só az, ami megvéd a negatív energiáktól, a rossztól, a betegségektől. Így a kettő ötvözete biztos védelmet, lelki és testi megtisztulást nyújt az emberek számára.

A házszentelés: régen és most

Régen a családfő vitte haza a megszentelt folyadékot, a család minden tagja pedig megkortyolta azt, hogy elkerüljenek mindenféle torokbajt. Meghintették vele a házat, volt, hogy az állatok lakhelyét is.

Úgy tartották, hogy a szenteltvíz az embert születéstől halálig kíséri. Születése után általa nyeri a keresztséget, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszonyi koszorúra, majd legvégül a koporsóra is. (Sütő Éva: Érmelléki embermesék, 2016)

Még most is mindenki szabadon hozhat a templomokból szentelt vizet, de a legtöbbször a hely megáldása az egyházi elöljáró feladata marad. A pap jövetelét egy csapatnyi ministráns jelzi, akik minden jót kívánnak a ház lakóinak, majd útnak erednek. Kisvártatva megjelenik a pap, idősebb, úgynevezett főministránsok társaságában, akik csengetnek és füstölőt tartanak maguknál, amelyben tömjént égetnek. Házi áldást mondanak, és a ház ajtajának szemöldökfájára felírják az aktuális évszámot és a C + M + B feliratot.

Hogy maradjon a szentelésnek egy tárgyi nyoma, már matricákat osztanak, amelyeket szintén az ajtó fenti részeibe, sarkába ragasztanak.

A kisközségek esetében, a szentelő pap ilyenkor vette számba a házasulandókat, elsőáldozókat, bérmálkozókat, vagy betegeket, hogy legközelebb is látogatást tegyen a családnál, ha vigasztalásra vagy betegek kenetére lenne szükség.

A ház asszonya a látogatás előtt fehér abroszt, és a gyertyaszentelőről maradt fehér gyertyát veszi elő, ezekkel terít meg. A megvendégelt pappal a gyertya fényénél imádkozott az egész család.

Mit jelent a C + M + B felirat?

A felirat tehát a következő: C + M + B, ami sokak szerint a három napkeleti bölcs nevét jelzi (Caspar, Melchior, Balthasar). Magyarosított változat is megjelent, amely a következő: G + M + B (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).

Míg az egyik oldal ezt az elképzelést tartja igaznak, addig a másik oldal pedig a C + M + B feliratot a következőként dekódolta: Christus Mansionem Benedicat! (Krisztus áldja meg e hajlékot!).

Most akkor melyik lehet a helyes? Ha a második elképzelés, akkor azt kell megállapítanunk, hogy egy bizonyos nyelvi kódot rosszul dekódoltak az emberek, így az épült be a köztudatba. Érthető az első elképzelés is, hisz miért bontanak egy latin jeligét kezdőbetűkre, és miért raknának plusz jelet a betűk közé?

Nehéz ezt megállapítani. Személy szerint én az első elképzelést tartom reálisabbnak, de lehet, hogy kultúra- és régiófüggő e két változat felcserélődése, ám a helyes változat azt is elárulja, hogy ez az ünnep az áldás felvételéről, vagy a három király felé történő tiszteletről szól.

Babonák, hagyományok és időjóslatok

A magyarlakta vidékeken, így az Érmelléken is szokás volt a papot pár percre leültetni, hogy áldott legyen a ház és jól tojjanak a tyúkok.

Sok helyen ilyenkor már farsangindító mulatságokat tartottak, ahol a legények nem csak leányokkal, hanem menyecskékkel is táncoltak, mert úgy tartották, hogy minél tovább tudnak mulatni, annál jobb lesz a kendertermés.

Időjárás-megfigyelések is társultak vízkereszthez, mégpedig ha hideg idő volt, akkor a tavasz korai lesz, de ha az idő napsütéses, akkor a tél még sokáig eltart. Mivel hivatalosan január 6-án ünneplünk, így hosszú tél vár ránk, mert tegnap viszonylag meleg és kellemes időjárás volt tapasztalható.

Azt is ránk hagyták a régi öregek, hogy ha ezen a napon esik, akkor férges lesz a mák, ha nagyon hideg, akkor rossz lesz a termés, ha pedig fúj a szél, akkor szerencsés lesz a betakarítás.

A szekérkerék nyomában megjelenő víznek is nagy jelentőséget szenteltek, hisz ha feljön, akkor jó termés ígérkezik az adott évben.

Kiss József Szerelmi babonák című könyve a következőket írja:

„Ha vízkereszt vizet ereszt, a tél soká ki nem ereszt!” (1)

„Vízkereszt napján, ha süt a nap, akkor azt mondják, hogy tedd, gazda, az ízéket, mert hosszú lesz a tél. Ha ezen a napon viszont esik, akkor korán tavaszodik.” (2)

„Ha vízkereszt napján megcsordul az eresz, nagy hideg közeledik.” (3)

Itt szintén meg kell említeni, hogy az időjárás rengeteget változott a szokások kialakulása óta, így nem biztos, hogy minden szokás helytáll napjainkban.

Mi lesz a karácsonyfával vízkereszt után?

Élénken él bennem a kép, hogy anyukám gyakran hajtogatta azt, hogy csak vízkereszt után ehetünk a szaloncukrokból. Én mosolyogtam, mert tudtam, hogy már nincs egy édesség sem a fán, csak a visszacsomagolt papírok.

Nagyon sok helyen, de az Érmelléken biztosan nem volt szabad enni a karácsonyfára aggatott mindenféle jóságból, amíg azt meg nem szentelték. Vízkereszt után zajlott le a fák végleges lecsupaszítása.

Faluhelyen a fákat még tűzre vágták, hisz nem volt szabad pocsékolni. A gyanta és a fenyő gyengéd illata végleg elbúcsúztatta a karácsony szellemét, de az urbánus közegekben az utcákra dobják a lakások egykori becses díszét.

Lehangoló látvány, hisz eltűnni látszik az a szeretet és béke, amit az ünnep hozott magával…

Vízkereszttel véget ér a karácsonyi ünnepkör, és kezdetét veszi a farsangi időszak, a vidám mulatságok és a közösségi események ideje.

Ez az új kezdet lehetőséget ad a tavaszi megújulásra, és lassan a húsvéti előkészületekre is.

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év