Versek csípős napokra 1. – Pap Nikoleta

Jégvirág

Jégvirág az ablakomon,
de szegény, ó, máris olvad.
Betakarom, vigyázok rá,
s megkérdezem, hogy van.
Hófehér szirmai
csillámmal bevonva,
megvakítják szememet,
elkápráztatnak nyomban.
Legszebbik jele a hideg télnek,
rápillantva búcsút mondok
a legnehezebb évnek.
Jövőre majd újra látom, ha eljön a hideg,
elengedem most már azért, hisz nem vagyok én rideg.

Nap

Elbújt a Nap,
s vitte a szívem is,
téli nagy hidegben
most az sem melegít.
A kettő hasonló,
szeretettel teli,
láttukra az ember
boldogságát leli.
Közelükbe érve
minden ember megég,
távolabb lép hát,
s azt mondja: Elég!

Holdvilág

Szomorú este volt az,
amikor elmentél,
tudom, hisz a holdvilág
büszkén mutogatta testét.
Kinéztem az ablakon,
s semmi mást nem láttam,
semmi mást, csak annyit,
hogy egyedül vagyok e világban.
Egyedül, mint a Hold,
ahogy éjjel megjelenik,
egyedül, mégis
a csillagok közé repít.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály