
Ünnep a tévé előtt
Vakáció. Kikapcsolódás. Saját magamra fordítható idő.
Ezek azok a kulcsszavak, amelyek az ünnepi időszakot, legalábbis annak nagy részét, meghatározzák. Különösen ilyenkor, a téli ünnepek alatt, amikor az egész éves hajtás és a megterhelő munka következményeként minden ember megérdemli a pihenést. Mindenkinek, tehát kicsiknek és nagyoknak egyaránt szüksége van arra a néhány napra, amikor reggeltől estig a kanapén pihenhet, és különböző filmeket, sorozatokat darálhat. Nem lenne túl egészséges, ha nap mint nap így élne az ember, hiszen a folyamatos fekvés és alvás megunható, sőt, az egészségre is káros hatással van, de évente egy-két nap igazán belefér.
Ahogy már említettem, ezeken a pihentető, kikapcsolódást nyújtó napokon érdemes filmekkel, vagyis filmnézéssel elütni az időt. Köztudott, hogy minden karácsonykor látható a Reszkessetek, betörők! és a Grincs, valamint néhány hozzájuk hasonló ünnepi, havas film. De ez még mindig csak két olyan film, amelyet a legtöbb filmnéző már kívülről fúj, így nem tud teljes mértékben odafigyelni rájuk.
Idén karácsonykor én is beleestem abba a csapatba, akit már nem kötöttek le a megszokott filmek, ezért kénytelen voltam más, számomra érdekes filmeket keresni. Többet is találtam, és bár most nem mindegyiket, de néhányat biztosan bemutatok majd nektek, hogy jövő karácsonykor ti is találjatok valami újat, ami eltér a megszokottól.
Természetesen máskor is meg lehet őket nézni, hiszen nem kizárólag ünnepi témájúak, de most maradjunk az ünnepi filmeknél. Na, de lássuk csak a filmeket!
Könyvklub – avagy az alkony ötven árnyalata

A film négy régóta jó barátnőről szól, akik közösen alapítottak egy könyvklubot, ahol időszakosan könyveket olvasnak és megbeszélik őket. A történet a szereplők bemutatásával kezdődik. Diane (Diane Keaton), egy nemrégiben özvegyült középkorú hölgy, akit a lányai szeretnének elvinni egy másik kontinensre, hogy jobban gondoskodhassanak róla. Vivian (Jane Fonda), a tapasztalt hoteligazgató, aki sosem ment férjhez, de sok férfival találkozik. Sharon (Candice Bergen), a sikeres bírónő, aki nem tudta feldolgozni, hogy volt férjének új párja van, és Carol (Mary Steenburgen), akinek látszólag rendben van az élete, egészen addig, amíg nem derül ki, hogy házassága válságban van.
A nők közösen olvasni kezdik E.L. James A szürke ötven árnyalata című könyvét, amely különböző elfeledett érzéseket ébreszt bennük, és új dolgokat próbálnak ki. Diane egy pilótával kezd találkozgatni a lányai tudta nélkül, Vivian újra randizik egykori szerelmével, Sharon interneten ismerkedik, Carol pedig próbálja megmenteni házasságát a Viagrával. Az E.L. James-regény második részét olvasva a nők életében nagy változások történnek, kapcsolatokat veszítenek, de végül egymásnak segítenek. Sharon megjelenik a trilógia utolsó részével, és mindegyikük élete pozitív irányba fordul.
A film végén Diane nem költözik el a lányaihoz, Vivian New Yorkban kezd új életet, Sharon újra letölti az ismerkedős alkalmazást, Carol pedig a napnyugtában motorozik a férjével.
A kérdés, hogy miért? Talán a szerelemért? A filmből kiderül!
Az ördög Pradát visel

A közismert film egyik főszereplője Anne Hathaway, aki Andrea-t, a nagyon tanult, de a divathoz mit sem értő fiatal lányt alakítja. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen divathoz nem értő, L-es méretű ruhákat hordó lány mit keres Miranda Priestly, azaz Meryl Streep irodájában, mint asszisztens? A válasz egyszerű: Andrea újságíró szeretett volna lenni, és ehhez kénytelen lépcsőfokokat megmászni. Nem mintha a Runway egyik munkatársának lenni ne lett volna különleges feladat, de ő és Emily, a másik asszisztens, mindent meg kellett tegyenek, hogy teljesítsék Miranda nehezen megvalósítható kéréseit. Itt nem csupán kávékészítésről volt szó, hanem például egy Harry Potter kézirat megszerzéséről is, mindössze néhány órán belül.
Miranda elvárta az eleganciát és azt, hogy a munkatársak képesek legyenek egymást is eltaposni, mint ahogy Andrea tette Emilyvel. A változások érdekében Andrea a ruhatárán és viselkedésén is kellett változtasson, remélve, hogy így legalább egy évet kibír a cégnél. Ezzel párhuzamosan, akarva-akaratlanul, elhanyagolta szeretőjét, Nate-et és barátait, ami végül szakításhoz vezetett. Ezután semmi sem állíthatta meg Andreát, hogy elmenjen a Párizsba, ahová Emily is vágyott. Miután Miranda néhány hibát látott Emily részéről, felajánlotta Andreának, hogy kísérje el őt. Andrea nem akarta hátba szúrni Emily-t, de szeretett volna előrelépni, így végül elment Mirandával Párizsba.
Ezen az utazáson Andrea rádöbbent, hogy Miranda valójában mennyire kegyetlen, és hogy a felfelé vezető lépcső, amin haladt, talán nem is az ő számára van.
A kérdés az, hogy a hatalmat és fényűzést választja, vagy visszatér régi, egyszerű életéhez, ahol bűntudat nélkül vacsorázott sajtos melegszendvicset? A filmből megtudjátok!
Kiemelt fotó forrása: https://www.freepik.com/premium-ai-image/cozy-living-room-with-christmas-tree-decorated-with-lights-television-playing-christmas-movie-bowl-popcorn-sits-bed-with-fluffy-blanket_326484694.htm
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály