fogadalmak

Újévi fogadalmak

Évre évek multak s azóta én sokszor
vártam még gyermekként az évfordulatkor,
hogy majd csúcsra érek s gyakran már-már hittem,
látok is valamit –, másszor legyintettem
s Szilveszter csuszamló, sikongató éjén
részegen pörögtem az év meredélyén.”
(Illyés Gyula)

A kezdet és a vég miatt szinte természetes, hogy a szilveszter köré erős babonák épültek az évszázadok során. Bár az ember hajlamos kételkedni e hiedelmek valóságalapjában, vannak olyan szokások, amelyek máig meghatározzák az év utolsó és első napját. Gondoljunk csak néhány klasszikus példára: baromfihús fogyasztása tilos, mert „elrepülhet a szerencséd”; halat sem tanácsos enni, hiszen az „elúszik”; az óév utolsó napján nem szabad mindent elfogyasztani, hogy maradjon a következő évre is; az újév első napján pedig ajánlott elkerülni a veszekedést, különben egész évben konfliktusok árnyékolhatják be az életet.

A babonák sora azonban nem áll meg szilveszter éjjelén; egyes hiedelmek szerint egész januárban tehetünk azért, hogy a szerencse kedvező irányban áramoljon az életünkbe. Ebben a kontextusban az újévi fogadalmak hagyománya is kulcsszerepet játszik, hiszen ezek a saját magunk számára tett ígéretek nemcsak személyes fejlődésünket szolgálhatják, hanem az előttünk álló év pozitív irányú megalapozását is.

Az újévi fogadalmak története több mint kétezer évre nyúlik vissza, egészen az ókori Rómáig. A tradíció alapjait Julius Caesar teremtette meg, aki a kétarcú római isten, Janus tiszteletére tette le az első fogadalmakat.

Janus az átmenetek istene volt, aki egyaránt visszatekintett a múltba, és előretekintett a jövőbe. Ez a kettősség tökéletesen illeszkedik az újév szimbolikájához: a múlt hibáinak számba vétele és a jövőbeni fejlődésre tett ígéretek által az emberek egyfajta belső harmóniát próbáltak teremteni.

Érdemes megjegyezni, hogy Janus napja nem mindig esett január elsejére. Az ünnep és az újév szoros összekapcsolódása Julius Caesar reformjának köszönhető, amikor Kr. e. 46-ban bevezette a 365 napos Julianus-naptárat. Ettől kezdve Janus napja, amelyen a rómaiak megbocsátást kértek ellenségeiktől, ajándékokat cseréltek, és fogadalmakat tettek, egybeesett az év első napjával. Maga a hónap, január is Janus nevét viseli, így az újévi fogadalmak hagyománya szorosan összekapcsolódik az ókori római kultúrával.

A fogadalmak pszichológiai vonatkozása szintén figyelemre méltó. Bár a babonák között találunk olykor nevetésre ingerlő elemeket, az újévi fogadalmak racionális megközelítése valós előnyökkel járhat. Az egész folyamat kulcsa az, hogyan fogalmazzuk meg céljainkat. Fontos, hogy reális és megvalósítható célokat tűzzünk ki magunk elé, elkerülve az olyan irreális elvárásokat, amelyek elérhetetlenek a mindennapi életben. Például ne határozzuk el, hogy egy hét alatt tíz kilogrammot fogyunk, hiszen ez nemcsak tarthatatlan, hanem veszélyes is lehet. Helyette gyakorlati, apró lépésekből álló célokat kell meghatároznunk, amelyek fokozatosan vezetnek az eredményhez.

A célok kitűzése előtt érdemes feltenni magunknak a kérdést: Miért fontos számunkra az adott cél elérése? Vajon saját magunkért tesszük, vagy mások elvárásainak próbálunk megfelelni?

Tegyük fel például, hogy diétázásra szeretnénk vállalkozni az újévben… Ha ez egy hosszú távú cél, érdemes kisebb, rövidebb távú lépésekre bontani, amelyek kezelhetőbbek és kézzelfoghatóbb sikerélményt nyújtanak, ezáltal motivációt adnak a folytatáshoz.

A pszichológia világában létezik egy hasznos koncepció, a SMART-módszer, amely az önmenedzselés egyik eszköze. Ez az angol mozaikszó öt szempontot takar: specifikus (specific), mérhető (measurable), elérhető (achievable), releváns (realistic) és időhöz kötött (time-bound) célok kitűzésére ösztönöz.

Forrás: counselingessentials.org

Az újévi fogadalmak esetében ez a módszer kiváló útmutatót nyújt. Egy példával élve: ahelyett, hogy „lefogyok tíz kilogrammot egy év alatt” lenne a fogadalmunk, megfogalmazhatjuk úgy, hogy „a következő egy hónapban naponta végzek egy mozgásformát, amely elősegíti a fogyást.” Ez egy SMART-cél, amely konkrét és megvalósítható lépéseken keresztül vezet a kívánt eredményhez.

Az újév az önreflexió és a tervezés időszaka, amely során a múlt tanulságait felhasználva építjük a jövőnket. Ebben a szellemben én is kettőséget alkalmaztam a cikkben: az elején visszatekintettem a múltra, míg a végén előretekintettem a jövőre.

Kívánom, hogy minden fogadalmatok és kitűzött célotok a maga idejében teljesüljön, és az új év valóban a fejlődés időszaka legyen számotokra!

Kiemelt fotó forrása: https://intercoast.edu/articles/new-years-resolution-ideas-for-students-2/

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év