lawson (1)

2025 újoncai 3.

Liam Lawson

Liam Lawson egy új-zélandi versenyző, aki az újoncok közül a legtöbb tapasztalattal rendelkezik. Már alig-alig nevezhető újoncnak, hiszen 2023-ban 5 futamot, előző évben pedig 6 futamot teljesített a Red Bull második csapatánál, az AlphaTauri-nál, ma pedig Racing Bulls-ként ismert csapatnál. Mindezek ellenére ő is újonc lesz idén, hiszen még nem teljesített teljes Forma-1 szezont. A tavalyi bajnok, Max Verstappen csapattársa lesz idén, és, mint ahogy azt tudhatjuk, közel sem lesz könnyű dolga a négyszeres bajnok mellett, a Red Bull kötelékeiben.

Formula-3

2019-ben debütált a Forma-3-ban, mely egy ténylegesen nehéz szezon volt számára. 11. lett a bajnokságban, mindössze 2 dobogóval a neve mellett, 16 verseny után. Következő évben bizonyított, 2020-ban 5. helyen végzett 3 győzelemmel és 6 dobogóval, ami egy nagyon jó teljesítmény volt a feltörekvő versenyzőtől.

Végezhetett volna előrébb is a tabellán, de sorozatban háromszor esett ki az osztrák és magyar versenyeken, ez pedig hátrányt jelentett a többiekkel szemben.

Forrás: Reddit

Formula-2 és DTM

2021-ben Liam karrierjét a Formula-2-ben folytatta, bár nem ez volt az egyetlen bajnokság, ahol versenyzett ebben az évben, hiszen az F2 mellett a DTM-ben (német túraautó-bajnokság) is kipróbálta magát. Az F2-es szezonja egyáltalán nem volt kiemelkedő, 9. lett a bajnokságban, mindössze 1 győzelmet sikerült szereznie.

A DTM szezonja már kicsit más volt, hiszen második lett a bajnoki ellenfele, Maximilian Götz után. Liam a DTM-ben Alex Albon csapattársa volt, aki ma a Williams csapatánál versenyez a Forma-1-ben, őt pedig rendre sikerült túlszárnyalnia szinte minden versenyen. 16 verseny alatt 10 dobogós helyezést sikerült szereznie, a bajnokságot pedig meg is nyerhette volna, ha az utolsó fordulóban nem ütik ki, és nem esik ki a versenyből…

Forrás: redbull.com

2022-ben már csak az F2-ben versenyzett, mivel elég nehéznek bizonyult egyszerre két bajnokságra is fókuszálnia. Valószínüleg ezért sem sikerült neki olyan jól az előző évi F2. Ennek meg is lett a gyümölcse, mivel 3. helyezett lett a bajnokságban Logan Sargeant előtt, aki a következő évben már F1-pilóta lehetett. 28 verseny alatt 4 győzelem ütötte markát, emellett pedig 10 dobogó, ami közel sem mondható rossz teljesítménynek.

Emellett, 2022-ben bejelentette a Red Bull, hogy a tartalék- és tesztversenyzőjük lesz az elkövetkező években.

Forrás: redbull.com

Formula-1

Liam 2023-ban debütált a Forma-1-ben, miután Daniel Ricciardo Zandvoortban, egy balesetnek köszönhetően eltörte a kezét, lehetőséget adva Liamnek, hogy 5 versenyen keresztül helyettesítse a sérült ausztrált. Ez a beugrás nem is akármilyen volt, hiszen 2 pontot szerzett egy olyan AlphaTauri-ban, ami közel sem volt jónak mondható, csapattársához, Yuki Tsunodához pedig rendszeresen közel volt, és alkalomadtán gyorsabb is volt nála.

Forrás: motorsportmagazine.com

A következő szezonban is lehetőséget kapott az új-zélandi, hiszen a Racing Bulls csapata úgy döntött, hogy Szingapúr után megválnak versenyzőjüktől, Daniel Ricciardótól, akit ismét Liam helyettesített. Ezennel a szezon utolsó 6 versenyére ült kormány mögé a fiatal, aki ismét mindenkit lenyűgözött tempójával, köztük a Red Bullt is.

Mexikóban sokat csatázott a sokkal gyorsabb autóval rendelkező Red Bullal, Sergio Pérezzel, ennek a csatának pedig volt egy ikonikus momentuma, amikor ugyanis Liam bemutatott a mexikói versenyzőnek, akitől 2025-re el is vette az F1-es ülését.

Forrás: formula1.com

Összességében Liam egy rettentően gyors versenyző, akinek, ellentétben másokkal, lesz lehetősége megmutatni a kvalitásait, hiszen a mezőny egyik legjobb csapatához lett szerződtetve, a Red Bullhoz. Szerződtetése rengeteg port kavart nemrég, hiszen sokan a japán Yuki Tsunodát várták a helyére Max Verstappen mellé, ez pedig nem történt meg.

Vajon bebizonyítja-e, hogy ő volt a helyes választás a Red Bull számára?

Kiemelt fotó forrása: Getty Images

Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály