A levegő királyai télen-nyáron

Síugrás

Ha a téli sportok kifejezés jön velünk szembe a hétköznapokon, mindenki a sílécek és a korcsolyák valamelyikére gondol, és azok különböző használataira. Sokan viszont nem is gondolnák, hogy a lécekkel nem csak a földön lehet versenyezni, hanem a szelet „meglovagolva”: a levegő is lehet amolyan pálya a versenyzésre. A síugrók ugyanis a száz, de akár kétszáz méter feletti ugrásokban jeleskednek, és ezeket a távolságokat (is) összemérve kerülnek ki a futamgyőztesek.

A síugrás egy norvég eredetű, késői 19. századi sport. Az első komolyabb esemény Oslo mellett került megrendezésre, majd 1892-ben Holmenkollenbe helyezték át a futamot, ami azóta is főbb helyszíne a versenynaptárnak. Más sportokkal ellentétben, a síugrás főbb elemei megmaradtak az évek során, és nem sok szabályváltoztatáson esett át. 1924 óta az össszes téli olimpia része.

A lejtő dőlésszöge és effektív hossza szerint többféle versenytípus létezik. A különböző pályák a K pont (kritikus, konstrukciós) szerint vannak besorolva. A K pont az az utolsó pont, ahol a versenyző talajjal való találkozása még lágy, és könnyebb letenni a síléceket elesés nélkül. Ez után a lejtő elkezd visszaegyenesedni, és a HS pont (Hill Size) után már teljesen egyenes a talaj. Itt már igenis komoly ugrásokról beszélünk, hiszen nem csak nehéz elrepülni idáig, de hihetetlenül ritka az, ha az ugró itt nem esik el. A K pont szerint három főbb sáncméret van: a normál sánc, ahol a sáncasztaltól, azaz attól a ponttól, ahonnan elrugaszkodik az ugró, a K pont 90-110 méterre van, a nagysánc esetében ez a távolság 120-140 méter, míg a sírepülésnél a K pont 240 méter körül is lehet.

A versenyzők pontok alapján kerülnek rangsorolásra az egyes versenyek után, ami több komponensből áll: a versenyzők 60 pontot kapnak, ha elérik a K pontot, és ahány méterrel efelett, vagy ez alatt landolnak, annyiszor 1.2-2 pont levonás vagy hozzáadás jár a versenyzőknek. Ezen túl pontot kapnak öt zsűritől az ugrás stílusra, azaz mennyire egyenes a testtartásuk a levegőben, milyen durván érkenzek a talajra, és hogy lassítják le a mozgásukat landolás után. Jelen van a szélkompenzáció, hogy a körülmények ne befolyásolják túlságosan a két ugrás közötti különbséget, illetve a beülőre is van kompenzáció, amely a kezdőpont távolságát jelzi a sáncasztaltól. A versenyzőknek így nagyon precíznek kell lenniük az ugrás minden területén.

A világkupaversenyeken kívül minden évben megrendezésre kerül a Négysáncverseny, ami, a nevéből adódóan, négy helyszínnek a pontjait veszi figyelembe, sorrendben két németet, Oberstdorfot és Garmisch-Partenkirchent, és két osztrákot, Innsbruckot, illetve Bischofshofent jelenti. Ez a legrangosabb elismerés a síugrás világában, és a történelemben csak három ugró tudta egy évben mind a négy helyszínt megnyerni.

Nagy esélyekkel idén (is) Stefan Kraft indul, viszont Pius Paschke, a jelenlegi éllovas, Jan Hoerl, és Andi Wellinger is mind-mind esélyesek a győzelemre. Az idei sorozat december 28. és január 6. között zajlik le, míg a világkupa márciusban ér majd véget.

Érdemes esélyt adni a sportágnak, hiszen nagy tradícióval rendelkezik, kényelmes időpontban vannak a fordulók, és sok izgalmat szokott tartogatni. Találkozunk mindenkivel a sáncon!

Kiemelt fotó forrása: Unsplash

Kovács Bendegúz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály