Hat vers – Pap Nikoleta alkotásai

Havas táj

Havas táj,
olyan kár,
hogy csak eddig maradtál.
Sütött a Nap, jöttek a szelek,
te pedig elmentél.
Beszívott a talaj, s eltűntél a párában,
néhány gyerek még kísért az álmában.
Hó voltál vagy csak havacska?
A szeretlek egy érzés, vagy csak egy szócska?
Tőled hiába kérdezem, hisz elmentél;
Jöttél, ragyogtál, majd eltűntél.

Nézz szét a világban!

Nézz szét a világban,
s meglátod, mi mindenből hiány van.
Eltűnt a szeretet, eltűnt a jóság,
ez nem más, csak csúnya valóság.
Hiába a pénz, a siker, a kincsek,
ha ami a legfontosabb, a szívedben nincsen.
Ha nem szeretsz, a rigó nem dalol neked,
nem mutatja, hogy az Isten milyen jó is veled.
Nehéz megérteni, hogy adni mindig jobb,
és sokan nem értik, hogy a jóból is megárt a sok.
Add a szíved, s add a tested, adj mindent,
úgy nem kell elveszned,
a legfontosabb úgyis tied,
örökélet, nagyság, s a legszebb liget.

Kerek

Óra, asztal, alma,
kerek, formás minden lapja.
Körbe-körbe, karikába forognak ők a nagyvilágban.
Labda, tányér, és cukorka,
hasznos minden mozdulata.
Lelkem, szám és a szívem
azt sem tudom, ugyan, milyen?
Üres, nagy és kegyetlen,
forma nélkül kietlen.
Kopár, üres mindenem,
nem az én hibám,
hogy nem formásnak születtem.

A hangod

Üres kongás,
visszhangzik idebenn,
ha titkolom is,
egyedül te lakhatsz a szívemben.
Téged kiáltalak minden borongós,
zord éjjelen,
és ha hangod hallom,
sosem kap el olyan szorító félelem.
Belépek a házba, majd a csendes kis szobába,
téged kereslek.
Ruhád jelen, szemed egy elguruló elem,
sajnos a hangod, azt a szívmelengető hangot
sehol nem lelem.

Költő voltam

Az éjjel álmodtam,
s költő voltam, de olyan, ami páratlan.
Senki nem ért nyomomba,
nem mondhattak oly szépet,
sem oly jót, mely lekötné a népet.
Szavaimnak súlya volt, megértették páran,
nem csak édesanyám, ki értékesebb nálam.
Utánam fütyültek, s nem a ruhám miatt,
tetszett nekik, mit írok,
s hogy nem hagyom magam.
Aztán az óra csörren, az álom félbeszakad,
de román órán kialudhatom még a jövőbeli magam.

Különleges

Különleges virág vagy,
a legszebb a réten,
különleges cifra szobor,
melynek párja nincs ezen a téren.
A legnemesebb bársony borítja tested,
de nem számít, hisz a bánattól önként levedled.
Különleges leányzó vagy, hisz kezedben van az orsó,
mégsem tudja senki, hogy számodra egy koporsó.
Különleges madárka vagy,
kár, hogy tart a kalitka,
s ha a legszebb gyermek vagy is,
nem maradhatsz magadra.
Különleges, dicső ember, az akarok lenni,
mígnem rájövök, hogy az élet nem erről szól,
ennyi.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály