Fény az éjszakában

Karácsony, ahogy az őseink látták

Paradox módon találkozott az emberség és a kegyetlenség az első világháború frontvonalán, éppen szenteste ideje alatt.

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” – ezzel a mondattal küldte háborúba katonáit II. Vilmos német császár, 1914 nyarán. A történelemkönyvek és eddigi tanulmányaink alapján jól tudjuk, hogy ez nem így történt, a háború sokkal tovább tartott, mint azt bárki is képzelte volna. A frontvonalon tanyázó katonák reményt vesztve és magányosan töltötték az ünnepet, távol a biztonságtól és családjuktól. Csak néhány pillanat erejéig gondoljunk bele, hogy mi is zajlott le akkor a fáradt katonák fejében… Vajon mire gondolhattak? Mi adhatott nekik erőt a folytatásban?

1914 karácsonyán az ellenségben álló brit és német katonák a nyugati front lövészárkaiból kilépve spontán fegyverszünetet hirdettek. Az ellenség, akitől nap mint nap halált vártak, az ünnep szellemében hirtelen közeli emberekké változtak: kézfogások, cigarettázások, karácsonyi énekek, beszélgetések, képek mutogatása és mesélés. Béke töltötte meg a senki földjét.

Ez a különös, fronton zajló karácsony nem csak a béke pillanatnyi csodájáról szól, hanem arról is, hogy még a háború legszörnyűbb poklában is képes az ember megőrizni a közösség, az ünnep és a remény emlékét. Az éjszakai égbolton fel-felvillanó lövedékek arra is emlékeztettek mindenkit, hogy a háború mögött közös emberi sorsok rejtőznek.

A néphagyományok eredete régebbre vezethető vissza, az eddig felelevenített történetet csak azért szándékoztam összefoglalni, hogy vegyük észre azt, hogy nem volt mindig egyértelmű, hogy az év legszebb ünnepén mindenki a családjával, és hogy mindenki jó körülmények között tölti az ünnepeket.

Kiss József Szerelmi babonák című könyve több csoportba foglalja a szokásokat, hiedelmeket. Ezt a csoportosítást alkalmazva mutatom be én is az ünnepi szokásokat.

1. Szerelmi babonák

„Karácsony éjszakáján kiment a lány a rekeszhez. Megszámolt benne kilenc karót visszafelé a következőképpen: egy nem egy, kettő nem kettő… Amilyen a kilencedik karó, olyan lesz a férje: vékony, sovány, vastag.” (1)

„Ha karácsonyig hét darab fonalat megfon a lány, farsangkor férjhez megy.” (2)

„Karácsony estéjén egy öl fát vigyen be a lány a karján, számolja meg, ha páros, jövő karácsonykor férjnél lesz” (3)

„Aki karácsony estéjén a létra alá egy lavór vizet készít, és első harangozáskor úgy indul el az éjféli misére, hogy vissza nem néz, úgy jön vissza, hogy senkihez nem szól, s lefekvés előtt ebben a vízben megmosdik, megálmodja, ki lesz az ura. Ezt nekem anyósom többször elmondta.” (4)

„A következő történetet hallottam. Mikor még nem ebben a faluban laktam, a szomszéd lánya elmesélte a nagyanyjától tanult, kipróbált legényfogást. Karácsony éjjelén kását főzött, majd megterített. Éjfélkor háromszor kiszólt a kéményen:

– Jöhetsz már, megfőtt a kása!

Meg is érkezett az ablak alá egy kántáló legény, de az az unokabátyja volt.” (5)

Értelmezés: Ha megnézzük ezeket a szokásokat, akkor olyan következtetéseket vonhatunk le, hogy régen egy lány életében az volt a fontos, hogy találjon magának egy párt. Azt is megfigyelhetjük, hogy ez egy óriási mérföldkőnek számított abban az időben, olyannyira, hogy rengeteg szokás kialakult, amely próbálta előrevetíteni azt, hogy milyen lesz a jövendőbeli, illetve, hogy mikor fog a szerelem beteljesülni. Azt is látjuk, hogy a számmisztika elég régre vezethető vissza, hisz a páros számokhoz pozitív a képzettársítás – mondjuk ez a norma ma is megfigyelhető -, illetve a kilences szám is megjelenik más szokásokban, mint a szénoltás, szenes víz oltás.

2. Halotti babonák

„Karácsony éjjelén nem szabad a padláson ruhát szárítani, mert a jövő évben felakasztja valaki magát a háznál.” (6)

Értelmezés: Ez a szokás minden bizonnyal a munkatilalomra hívta fel mindenki figyelmét. Ha nem tiszteljük meg pihenéssel ezeket a jeles napokat, azoknak minden bizonnyal lesz valamilyen hátulütője.

3. Időbabonák

„Úgy tartották a régi öregek, hogy ha karácsony második napján meglátni a fa árnyékát, akkor kedvező időjárás várható, bő termés lesz. Ma már annyira felborult az időjárás, hogy ebben én már nem hiszek.” (7)

„Fekete karácsony, fehér húsvét.” (8)

Értelmezés: Az időbabonák napjainkban nem teljesen relevánsak, hisz, ahogy azt a 7. szokás adatközlője is elmondta, annyira felfordult ez az egész, hogy nem lehet a régi szokásokra alapozni. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy az emberek figyelték a jeleket, amelyek a kedvezőbb időjárást jósolták, illetve a bináris oppozíciók mentén építették fel ezeket a népi megfigyeléseket.

4. Naptári napokhoz fűződő babonák

„Aki karácsony és újév között fon, annak meggörbül az ujja.” (9)

„Karácsony és pünkösd első napján a gazdálkodó embernek nem szabad volt nappal aludni, mert azt tartották, hogy el fog ázni a szénarendje.” (10)

„Karácsony éjszakáján menjen ki a lány a kertbe, rázza meg a gyümölcsfákat, s akkor jó termők lesznek.” (11)

„Karácsony első napján nem szabad látogatóba menni, mert csavargó lesz az ember a jövő esztendőben.” (12)

„Karácsony és újév között kell lefejteni a vetni való tengerit. Ekkor nem szabad mosni, tisztát venni, kenyeret sütni, hogy baj ne legyen az aprómarhák között.” (13)

„Kis- és nagykarácsony közt nem szabad paszulyt vagy málét főzni és enni, mert pattanásos lesz tőle az ember.” (14)

Értelmezés: Ebben a részlegben viszonylag vegyes babonák jelennek meg, amelyek a munkatilalomra, a restségre, az egészségre és a termésekre utalnak. Az utolsó szokás szerintem a legérdekesebb, hisz úgy is értelmezhető, hogy az olyan zöldségek, amelyeknek kis szemei vannak, azok az emberek arcán jelennek meg, úgymond kipattogzanak.

Az Érmelléken karácsony estéjén hagyomány volt a kántálás: gyermekek és felnőttek csoportokba verődve járták a falut, köszöntőket mondtak és egymásnak énekeltek. Ezen az estén indultak útnak a fiatalok betlehemezni is. Jézus születésének emlékét nemcsak betlehemi játékokkal idézték fel, hanem a csillagosok is végigjárták az utcákat, így terjesztve a „jóhírt” a faluban.

A Magyar Néprajzi Lexikon a következőket írja a betlehemezésről:

betlehemezés, betlehemes játék: több szereplős dramatikus játék; a legnépszerűbb karácsonyi paraszti misztérumjáték, pásztorjáték. Hazánkban a középkorból magyar betlehemes játék nem maradt fenn, az első magyar szövegek a 17. századból származnak, és iskolai előadás céljára készültek. A 19-20. századi paraszti betlehemezés középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka áll. A betlehemezők házilag készített jászol vagy templom alakú betlehemet hordoznak magukkal. Két fő formáját ismerjük: az élő szereplőkkel és a bábokkal előadott betlehemezést. Több táji típusa alakult ki. Főbb jelenetei a következők lehetnek: kezdődhet a szálláskereséssel: József és Mária szállást keresnek, de a király, gazdag ember, kovács stb. nem ad szállást és az istállóba utasítja őket. A játék bemutathatja a keményszívűség büntetését is. A következő jelenetben az angyal költögeti a mezőn alvó betlehemi pásztorokat és az újszülött Jézushoz küldi őket. A pásztorok elmennek az újszülötthöz, ajándékokat adnak át neki. A játék részét képezheti a Heródes-játék is, ezt azonban néha külön, Vízkeresztkor adják elő. A betlehemezés főszereplője a süket, öreg pásztor, akinek tréfás félreértései a humor bő forrását képezik. A pásztorok félreértik az angyal latin szavát; tudatlanok, de jószívűek és csekély javaikból szívesen adakoznak. Táncolnak, furulyáznak, énekelnek is. A játékot adománykérő formulák zárják be. A magyar betlehemes játékszövegekben Benedek András több szövegcsoportot különböztet meg. A legarchaikusabbak az erdélyi játékok, ezeket néha felnőtt férfiak adják elő, s a pásztorok álarcot is viselhetnek.

A betlehemezés mellett kialakult még a kántálás is, amely nagyjából ugyanaz, mint a fent említett pásztorjáték, de itt az összegyűlt emberek csak énekelnek. Ez a látogatóhagyomány elég régre nyúlik vissza, még a karácsonyi dalok megjelenése előttre. Az emberek összegyűltek az év leghosszabb éjszakáján, minden szomszédhoz bekopogtak énekelni. Ha kaptak ételt és italt, akkor a látogatók tudták, hogy az illetőnek van annyi élelme, hogy kihúzza vele a telet. Ha nem tudták megkínálni őket, akkor a látogatók másnap ajándékokkal tértek vissza. Így segítettek azokon, akik nem kértek segítséget.

Advent negyedik vasárnapján a templomban hallottam egy érdekes gondolatot: a karácsonyfa egy Jézus-szimbólum. Jézust keresztre feszítették, teste ki lett állítva, hogy megváltsa az emberiséget a bűneiktől. A karácsonyfa is ilyen, kiállítjuk a házunk egy pontján, feldíszítjük és gyönyörködünk benne. Persze ez negatív kontextusban jelenik meg, hisz sokszor a díszes fa elveszi a hangsúlyt az ünnep igazi értékeiről (több vallásban azért tilos karácsonyfát állítani, mert az bálványimádásnak számít). Elgondolkodtam azon, hogy honnan ered a díszítés, illetve mit is jelent a többi karácsonyi motívum.

A gallyak zöld színe az élet szimbóluma volt, és a gallyak állítólag elriasztották a gonosz boszorkányokat. A díszek felrakása a fára inkább áldozati jelentőségű volt, és mágikus tulajdonságokat tulajdonítottak neki, amelyek a következő év bőséges termésének előidézéséhez kapcsolódtak. Az angyal és a csillag is gyakori szimbólumok, és valószínűleg Jézus születéstörténetéhez köthetők.

A karácsony ünnepe nemcsak a fény és szeretet időszaka, hanem az emberi közösség erejének és az összetartozás mély gyökereinek emlékezete is. Legyen szó békés otthonokról vagy háború dúlta frontvonalakról, az ünnep lényege minden korban és helyzetben ugyanaz: a remény, amely a legsötétebb időkben is képes utat mutatni.

A népi hagyományok és rítusok éppen ezt az időtlen üzenetet hordozzák, összekötve múltat, jelent és jövőt, hogy a karácsony valóban az emberi lélek legmélyebb szükségletére adjon választ: a szeretetre és a hitre, amely soha nem múlik el.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év