
Népszerűsítő körút 5.
Előadók szemszögéből
December 17-én, kedden elérkeztünk a körút 5. megállójához is, amely a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum volt. Ezúttal nemcsak a 9. osztályos diákoknak tartottunk előadást, hanem a 10. osztályosok számára is. Csapatunk kettévált, és én a 10. osztályosoknak beszéltem lapunk lehetőségeiről.






A diáksereg az előadás teljes időtartama alatt figyelmes volt, azonban kérdéseket nem igazán tettek fel. A pólók kiosztása viszont már izgalmasabbra sikerült: mivel nem maradt sok a magunkkal hozott készletből, a diákok a terem végébe álltak, mi pedig odadobtuk nekik a pólókat, amelyeket ők el is kaptak.


A 9. osztályos tanulóknak egy másik kollégánk tartott előadást, és elmondása szerint őt is figyelmesen hallgatták végig. Bár eleinte kissé bátortalanul, de érkeztek kérdések is, ami számunkra pozitív visszajelzésként szolgál: úgy tűnik, a téma valóban érdekli a hallgatóságot!










Fotók: Kovács Dávid István
Szűcs Evelyn,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály