bori1

Mesés karácsony 12.

A karácsonyi időszakban sosem lehet elég a romantikus filmekből. Ezeknek a történeteknek a cselekménye általában nem túl bonyolult, mégis mindig becsúszik egy-egy csavar, melyek után izgatottan reménykedünk benne, hogy a két főszereplő a végén egymásra talál, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A mai részben is két olyan filmmel jelentkezem, melyek teljesen megfelelnek az előbb leírtaknak.

Karácsonyi hadgyakorlat

Az Egyesült Államok Kongresszusa úgy dönt, hogy a légierő egyik hadibázisát legjobb lenne megszüntetni, ám ahhoz, hogy ezt megtehessék, ki kell vizsgálniuk a helyet. E célból az egyik alkamazottukat, Ericát küldik a helyszínre. Andrew kapitány feldata körbevezetni a nőt a bázison, hogy bemutassa neki, hogy működnek a dolgok, s legfőképpen azt szeretné bebizonyítani, hogy ezt a hadibázist megéri fenntartani. Az itteni katonák kialakítottak egy hagyományt, mely szerint repülőkből különféle adományokat, ajándékokat dobálnak le a környező parányi szigetek lakosainak. Ez a szép, önzetlen gesztus a katonák részéről meglágyítja Erica szívét, mely talán dobogni kezd a jóképű kapitány iránt.

Jövő karácsonykor

Ez a film jó pár napon át uralta a TikTokomat, valahányszor felléptem, az algoritmus részleteket dobott fel belőle, a kommentszekcióban pedig csak úgy áradoztak róla az emberek. Így hát, nem kevés kíváncsisággal feltöltve úgy döntöttem, hogy nekem is muszáj lesz megnéznem, utána pedig ajánlót írnom róla.

A film szerint Layla a repülőtéren várakozva találkozik a számára tökéletesnek tűnő pasival. Az egyetlen probléma viszont az, hogy mind a lány, mind James, a kiszemelt, már foglalt, de megegyeznek abban, hogyha tényleg megfelelőek egymásnak, a sors úgyis újra összehozza őket. Hazaérve Layla azzal szembesül, hogy az addigi barátja megcsalja. Nyomban el is hagyja a férfit, s a fejébe veszi, hogy mindenáron találkozni akar Jamesszel, méghozzá a kedvenc együttese, a Pentatonix karácsony esti koncertjén. Erre az eseményre azonban az összes jegy elkelt, a lány pedig úgy dönt, hogy egy olyan cég segítségét veszi igénybe, melynek célja, hogy a kliensek összes kérését teljesítsék, mindent megszereznek nekik. Layla koncertjegyének beszerzését egy Teddy nevű fiúra bízzák, a lány pedig annyira izgul, hogy sikerüljön jegyet kapnia, hogy egy percre sem akar elmozdulni Teddy oldaláról, minden lépését nyomon követi. A sors pedig néha különös fordulatokat tartogat…

Mindkét film rendkívül aranyos, tökéletes választások lehetnek egy csajos estére, melynek keretein belül egy kicsit a karácsonyra is lehet hangolódni.

Forró Bori,
Ady Endre Elméleti Líceum,
12. E osztály