Évadzáró versek 2. – Pap Nikoleta

Kialszik a fény

Kialszik a fény,
látom, hogy eloltod.
A vastag, rózsaszín takaród
a testedre borítod.
Tudom, hogy már alszol,
hisz magamra maradtam,
nem érzem a lelkedet,
nem érzem, hogy a hideg elől takarna.
Elsötétedett a házad ablaka,
megromlott szívemnek utolsó zegzuga.
Ha elalszom, majd kelts fel,
hisz tudom, szeretsz még,
nem múlt el a remény,
érzem, eláraszt a fényesség.

Dobj el…

Dobj el, én nem bánom,
értéktelen vagyok,
ily módon telnek nálam a mindennapok.
Nem kellek, megértem,
de célomat elértem,
nem nézel másra,
hisz szememet keresed az övékben.
Nem őket bennem, mint az elején,
a világot adnám, hogy tudd, nélküled
elhagy minden remény.
De dobj el, ne kelljek,
mára már az almát is
megmosva eszem meg.
Változtam, s te változtál,
tudom, hisz mással láttalak reggel a boltosnál.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály