madonna (1)

Egy igazi csillag

Madonna élete és pályafutása – 1. rész

A világ számos részén, akár napjainkban, akár az elmúlt néhány évtizedben, hatalmas hangsúlyt fektettek a zenére, a táncra és az ezekhez kapcsolódó művészeti tevékenységekre. Ez valószínűleg azért van így, mert ezek a tevékenységek kiszakítják az embereket a mindennapok monoton mókuskerekéből, és színt visznek az elszürkült hétköznapokba. Ahogy a világ, pontosabban az egyes országok fejlődtek, különböző zenei stílusok alakultak ki, vagy váltak el egymástól, amelyekben az emberek garantáltan megtalálhatták önmagukat.

A zene, a hozzá kapcsolódó mozdulatok, valamint minden egyéb ezzel összefüggő tevékenység mindig is a kikapcsolódás és a szórakozás forrását jelentette, még talán a legkilátástalanabb helyzetekben is. Ez nem lehet véletlen: amikor megszólal a zene, az ember gondjai elszállnak, és többé nem létezik a külvilág, csak a belső béke, a dalszövegek, valamint az azok által kiváltott mozdulatok.

A tánc az önkifejezés eszköze, de egyben egyfajta játék is, amely hasonlítható egy színpadra írt drámához. Az én szemszögemből ezért áll közel a színészethez, vagy éppen a filmek világához. Mindkettőhöz élet kell: ugyanaz az életteliség, amely szükséges egy dalszöveg megírásához vagy egy színpadi szöveg megalkotásához. Gondolkodás és képzelet… Ezek azok az alapvető tulajdonságok, amelyekből bőségesen kell rendelkeznie annak, aki színészettel, énekléssel, vagy az ezekhez kapcsolódó alkotói munkával foglalkozik.

És bizony, léteznek olyan emberek, akik ebből a két adottságból nem csupán sokat, hanem szinte határtalanul sokat kaptak. Az is ezt bizonyítja, hogy hangjukkal és művészi gondolkodásmódjukkal egy egész világot képesek elkápráztatni.

A történelem során számos kiemelkedő személyiséget ismerhettünk meg a különböző nemzetek soraiból. De ki az az amerikai énekesnő, akit máig istenítenek utánozhatatlan tehetsége miatt? A kérdésre a válasz bizonyára sokak számára ismerős: ő az, akit gyakran Marilyn Monroe utódjaként emlegetnek, és neve nem más, mint Madonna.

A 20. század közepén született tehetség egy újabb ikonikus alakjává vált a színjátszás, a filmvilág és az énekesi pálya világának. Nevét világszerte ismerik, mégis meglepően keveset tudunk róla. Szerencsére csapatunk azon dolgozik, hogy teret adjon minden elismert személyiség megismerésének. Tartsatok hát velünk, és kövessük együtt Madonna életének nyomait!

Madonna Louise Veronica Ciccone

A mi szeretett Madonnánk 1958. augusztus 16-án született Michiganban, Madonna Louise Veronica Ciccone néven. Édesanyja Madonna Louise Fortin, édesapja pedig Silvio Anthony Ciccone volt. Mindketten katolikus vallás szerint nevelkedtek, és ennek megfelelően nevelték hat gyermeküket, akik közül Madonna volt a harmadik születésű.

Forrás: Pinterest

Az élete mondhatni tragikus útra tévedt, amikor édesanyja 1963. december 1-jén emlőrákban meghalt. Ettől kezdve igazán vigasztalódni csak apai nagymamájánál tudott. A fiatal kislányban valami teljesen megváltozott, és tinédzserkorában sem volt hajlandó a vele egykorú lányokhoz hasonlítani. Ez abban is megmutatkozott, hogy nem borotválkozott, és nem sminkelte magát, mint a többiek, viszont a jegyei kiemelkedően jók voltak.

Bár nagyon ragaszkodott édesapjához, és rettenetesen félt attól, hogy őt is elveszítheti, mégis fellázadt ellene, amikor az apja feleségül vette a házvezetőnőjüket. Az anyja halála és az apja új felesége, valamint a közös gyerekeik olyan súlyosan megviselték Madonnát, hogy az iskolában eléggé különösen kezdett viselkedni. Például cigánykerekezett a folyosókon, furcsa tornagyakorlatokat hajtott végre, és nem zavarta, ha a szoknyája alól kilátszott a fehérneműje – bár akkor még valószínűleg nem is értette ennek a jelentőségét.

Később többször is elmondta, mi lehetett ennek az oka:

„Szerintem azért mertem félelmek nélkül kifejezni magam, mert nem volt édesanyám. Az anyák jó modorra nevelnek, értékeket adnak neked. Én semmit nem tanultam ezekről a szabályokról, és megtagadtam bárki segítségét.”

Középiskolai tanulmányai alatt bekerült egy pom-pom csapatba, és ügyes táncmozdulatainak, valamint sikeres érettségijének köszönhetően felvételt nyert a Michigani Egyetemre, ahol táncművészetet tanult. A nyarait Durhamben töltötte, ahol különféle tánctípusokkal ismerkedett meg, később pedig balettórákat is vett. A táncok elsajátítása arra ösztönözte, hogy táncosként építsen karriert.

1978-ban Madonna otthagyta az egyetemet, és New Yorkba költözött, egy teljesen új élet reményében. Ezért azonban keményen meg kellett dolgoznia. A híres Dunkin’ Donutsban dolgozott eladóként, hogy finanszírozhassa további táncóráit, miközben esténként a Pearl Lang Dance Theatre előadójaként lépett fel. Lehetősége nyílt az elismert amerikai táncos és koreográfus, Martha Graham mellett tanulni, emellett háttértáncosként is kipróbálta magát.

Ez volt az az időszak, amikor igazán beindult az élete, hiszen az erőfeszítései végül meghozták az első komoly sikereket, és elkezdődött a karrierje.

A kezdetek

Első nagy szerelmével, Dan Gilroy-val 1979-ben ismerkedett meg. Vele alapította meg a Breakfast Club nevű bandát, ahol dobolással és gitározással is foglalkozott, ráadásul a csapat dalait is ő szerezte. A következő évben kilépett a bandából, és egy új zenekart alapított Stephen Bray-jel, Emmy néven.

A két banda felbomlása után Madonna rájött, hogy sokkal inkább szeretne szólóban érvényesülni. Segítségére sietett Mark Kamins, aki elintézett neki egy találkozót a közismert Sire Records alapítójával, Seymour Steinnel.

Ekkor indult be igazán Madonna szólókarrierje, de hogy pontosan hogyan alakult a sorsa, az kiderül a következő cikkünkből! Addig is hallgassatok néhányat a kedvenc Madonna-dalaitok közül! 🙂

Felhasznált források:

Kiemelt fotó: vogue.com
Életrajzi adatok: starity.hu

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály