Pap Nikoleta versei

Ropog a tűz

Ropog a tűz, és én nem fázom,
szép az élet, kihasználom.
A fa ég, lassan elmúlik,
a parázs hirtelen lehullik.

Ez történik este, mikor melegszem,
beesek a hideg éjszakából,
egy könyv a társaság,
azon kívül nincs más barát.
De nem félek sem a sötét,
zord világtól, sem az engem elhagyó,
igaz baráttól.

Mert melegíti szívem
a ropogó tűz.

Düh

Az örökös gondolat.
Mostanában sokszor találkozom vele.
Mellém szegődött, és sajnos nem szerelem,
nem hagy hidegen.
Zsebemben hordom,
mégis szívemre helyezi a súlyos követ,
hisz általa megbántom
az összes szerettemet.
Majd magyarázom,
de hiába, gonosz voltam,
rossz a lelkem.
S hiába múlt el dühöm, hisz
a szemem sarkában továbbra sincs öröm.

Ne pazarold el…

A minap olvastam,
hogy meghalt,
és megrázott.
Pedig nem is ismertem.
És bizonyára ő sem hallotta nevem,
nem ismerte kilétem, mégis nyomot hagyott.

Fiatal volt, előtte állt az élet,
az az élet, mi tarka madár,
s csak úgy elröppent.
Arcán még látszott a csillanás,
az életre való vágyakozás,
de őt már elhívták…

Mennie kellett, és csak egy dolgot üzent,
ne pazarold el…!
S én ígértem, hogy nem fogom,
hisz egyszer élek, elveszni nem hagyom.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály