
Népszerűsítő körút 1.
Előadók szemszögéből
December 9-én a Majomsziget online ifjúsági lap néhány szerkesztője, köztük jómagam is, elindultunk a Nagyváradi Művészeti Líceumba, hogy megkezdjük a már egy képes beszámolóban beharangozott népszerűsítő körutunkat, melynek az említett iskola volt az első állomása.


A bemutató helyszínére érve Nagy Gabriella aligazgatónő fogadott minket, és teával, valamint más finomságokkal kínáltak. Miután elvégeztük az utolsó simításokat, a diákok megérkezése után el is kezdtük a bemutatónkat.
Úgy érzem, egészen jól sikerült: a közönség végig érdeklődést mutatott irántunk. Bár kérdéseket nem kaptunk – talán egy kis bátortalanság miatt –, a fogadtatás nagyon kellemes és barátságos volt. A bemutató után, miközben teáztunk, néhány fiú ott maradt velünk a teremben, és zenéltek nekünk, amit én ott helyben „privát koncertként” fogalmaztam meg. 😀

Reméljük, hogy a következő iskolákban is hasonlóan pozitív élmények várnak majd ránk, és szívesen fogadnak minket. Ha kedvet kaptok, talán még csatlakoztok is hozzánk!






Fotók: Kajtor Sára, Kovács Dávid István, Márkus Milán
Szűcs Evelyn,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály