Luca napján mindenre fény derül!

Gyermekkorom egyik emléke élénken él bennem, amikor nagymamám mesélt nekem, valamikor régen, egy hideg téli estén. Szavai nyomán egy régi, különös szokás elevenedett meg előttem, amelyet ő is csupán elkapott félmondatokból, mások történeteiből ismert.

A szokás szerint december 13-án, Luca napján el kellett kezdeni egy háromlábú szék elkészítését. Nem akármilyen székről volt szó: a munkát gondosan, napokra bontva kellett elvégezni, minden nap csupán egy-egy apró részlettel haladva előre. Ez az úgynevezett „Luca széke” karácsony estjére készült el, és ekkor érkezett el a szokás legkülönösebb része.

Mikor a falu lakói a templomba gyűltek az éjféli misére, annak, aki a széket elkészítette, utolsóként kellett belépnie a szent helyre, és a templom leghátsó sorában kellett megállnia. Ott, titokban, a székére felállva állítólag olyan különös jeleket láthatott, amelyek leleplezték a falubeli boszorkányokat.

Ez a történet, a maga misztikumával és hiedelmeivel, egyszerre töltött el izgalommal és borzongással gyermekként, és azóta is emlékeztet arra, milyen gazdag és különleges a régi idők néphagyománya.

A mai cikkben szeretném ezt a szokást kicsit körüljárni, továbbá megnézni azt, hogy milyen más szokások és megfigyelések kapcsolódnak ehhez a naphoz, illetve, hogy ki is volt ez a bizonyos Luca, aki után ilyen jellegű mendemondák jelentek meg.

A Népi kultúra cikkeinek megírásában leggyakrabban használt könyvet lapozom fel ismét, amely már-már a néprajzi cikkek Bibliájának is tekinthető. Kiss József Szerelmi Babonák (Régi szatmári babonák, rontások, szemverések, igézések, kísértések és egyéb boszorkánykodások) című könyvét ha átfésüljük, akkor rengeteg helyen jelenik meg a Luca név jeles naptári eseményként.

„Az a leány, aki Luca estéjén bal kézzel font fonalat kötött keresztül a derekán, arról azt tartották, hogy megálmodja, ki lesz az ura. Fontos volt, hogy bal kézzel fonja le a fonalat a guzsalyról, és a titkát ne mondja el senkinek.”

„Luca napján tizenhárom darab papírra tizenhárom fiú nevét felírjuk. Jól összehajtogatjuk mindegyiket, és naponta egyet a tűzbe dobunk. Amelyik karácsonyra megmarad, olyan nevű lesz az urunk.”

„Luca estéjén ismertem meg ezt a szokást. Ny. Péter bátyáméknál kártyáztunk, ahol három eladó lány volt. Kilencet ütött az óra, amikor így szólt Péter bátyám: Eredj csak ki, Eszti, tedd, amit délután mondtam! Kiment, nemsokára visszajött, azt mondta, hogy „hét”. Ment a másik, mondta, hogy „nyolc”. Utána a harmadik, ő „hat”-ot mondott, Később anyámtól tudtam meg, hogy mit is jelentenek ezek a számok. A lányok kimentek, megrúgták a disznóól oldalát, amennyit röfögött a disznó, annyi év múlva mentek férjhez. Igaz is lett a dolog, mert mindegyikük elég idős volt, amikor fátyol került a fejére.”

„Amilyen az idő Luca napjától karácsonyig való tizenkét napon, olyan lesz az időjárás e napok sorrendje szerint a jövő év megfelelő hónapjaiban.”

„Luca napján csinálták a hagymakalendáriumot. Tizenkét hagyma levelére egy-egy csipetnyi sót tettek. Másnap reggel megnézték. Amelyiken megolvadt a só, abban a következő év hasonló hónapjában lágy idő volt várható.”

„Gyümölcsöket szórnak, dobálnak az ajtóhoz Luca napján, hogy a következő évben jó legyen a termés.”

„Húshagyókor és Luca napján nem szabad varrni, mert bevarrjuk a tyúkok tojókáját.”

„Luca napján hajnalban kimentem a tyúkólhoz, és egy piszkafával megpiszkáltam az ólban ülő tyúkokat, s közben ezt mondtam: Az én tyúkom tojjon kotyoljon, A másé romoljon!”

„Luca napján adták oda a tyúkoknak a hurkadörzsölő kását, hogy sokat tojjanak.”

„Luca-napkor a malomból egy marék búzát kell lopni a tyúkoknak, mert így lesznek jó tojók.”

„Ha valaki Luca estéjén kezd el fonni egy ostort, és karácsony este a keresztúton az ostorból csinált körbe áll – s onnan a boszorkányoktól megijedve nem ugrik ki -, az ilyen ostorral minden makrancos jószágot el tud hajtani.”

Érdekes ezeket a szokásokat és babonákat olvasni úgy, hogy a mi térségünkben ez annyira nem jellemző, nincs ekkora kultusza a Luca-napi szokásoknak. Az idézetben több beszédes motívum és szimbólum is megjelenik. Ilyen a 3 és a 13 mint bűvös szám (a 13 az köztudottan a szerencsétlenség, az ördög száma), az ostor (a táltos ostora), a keresztút, a hagyma, tojás stb. Az utolsó szokást tartom a legérdekesebbnek, hisz konkrétan megemlíti a boszorkányságot, sőt a könyv külön fejezetet szentel az ehhez kapcsolódó feljegyzéseknek, de ez megér egy későbbi bejegyzést.

Szent Luca, vagy Lucia V. század óta tisztelt ókeresztény szűz, aki 304 körül, december 13-án szenvedett vértanúhalált Olaszországban. Az utcalányok védőszentje lett, továbbá neve (ami fényt jelent) miatt vált még a vakok és a szembetegségben szenvedők patrónusává is. Napjainkban a prostituáltak védőszentjeként tartják számon, a skandináv országokban a fény királynőjének tartják.

Mint azt eddigi ismereteink alapján megtudtuk, ha az ókorban, vagy a középkorban egy nő bármilyen jellegű ellenszegülést mutatott a rendszer, a dogmák és a szabályok irányába, azt boszorkánysággal ítélték el. Valószínűleg így kapcsolták Luca személyét is össze az okkult tevékenységekkel.

Luca napja nem csupán egy a téli jeles napok sorában, hanem olyan nap, amely mélyen gyökerezik a magyar néphagyományban, és évszázadok óta őrzi a misztikum és a közösségi szokások varázsát. Legyen szó jóslásokról, boszorkányok elűzéséről vagy termékenységi rítusokról, ez a nap különleges lehetőséget kínál arra, hogy megidézzük múltunk gazdag kulturális örökségét.

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év