Prayer board_Csillag Viktória

Prayer board

A vision board (álomtábla) fogalmáról gyakrabban hallhattunk, mint a prayer board-ról (imatábla). Az álomtábla, amellett, hogy feldobja és személyesebbé varázsolja otthonunkat, egy lépéssel közelebb visz bennünket álmaink, céljaink eléréséhez, hiszen minden nap emlékeztetőként ékeskedik előttünk.

Az imatábla is hasonló alapokon építkezik; annyiban tér el, hogy segít az imáinkra való összpontosításban is.

Tulajdonképpen a kettő célja ugyanaz: támogatni bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, amit szeretnénk elérni, csak más-más szempontból megközelítve.

Tavaly év végén én is készítettem álomtáblát, azonban idén már imatáblát fogok, hiszen bármire is szükségem volt az életben az utóbbi egy évben, biztos, hogy Istenhez fordultam érte. Mivel hamarosan közeleg az év vége, ezzel együtt pedig a fogadalomtételek sorozata, úgy gondoltam, segítséget nyújtok gondolataitok összeszedésében. Ma az imatáblához hoztam nektek inspirációkat!

Az imatábla egy spirituális eszköz, amely az imákra való fókuszálást segíti. Tartalmazhat imaszándékokat, bibliai idézeteket, inspiráló üzeneteket, képeket vagy szimbólumokat.

Például az én kedvenc bibliai idézetem a Példabeszédek 31: 25-ben található meg „Erő és pompa az öltözéke, s nevet a következő napnak.” Természetesen ez egyénenkét változhat, de szerintem jó, ha egy motiváló idézetet választotok, amely az év bármely napján megállja a helyét. Azon kívül, hogy inspirál, emlékeztet a napi imára, és támogatja az Istennel való kapcsolatunk elmélyítését is.

Ne gondoljuk túl elkészítését, hiszen lehet egyszerű vagy nagyon kreatív, annak függvényében, hogy mennyire személyre szabottra tervezzük. Praktikus megoldás egy parafatáblára vagy esetleg képkeretbe rakni. Lényege, hogy vizuálisan nyújtson rendszeres lelki támogatást a mindennapi életben.

Az őszinteség és személyesség teszi igazán hatékonnyá, ami életünkre is igaz. Fontos, hogy alázattal tegyük minden lépésünket a végső cél elérésének érdekében. Az imatábla legfőbb célja, hogy közelebb vigyen Istenhez és erősítse a hitet, miközben az életben való céljainkat próbáljuk teljesíteni.

Az év utolsó napjaihoz érkezve szánjatok egy kis időt magatokra és a jövőbeli céljaitokra. Sok sikert kívánok mindenkinek!

Fotók forrása: Pinterest

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év