
Konstruktőri bajnok a McLaren csapata!
A hétvégén lezajlott az idei Forma-1 szezon utolsó futama, az Abu Dhabi Nagydíj. Rengeteg érdekesség történt, csomó izgalmas pillanatnak lehettünk szemtanúi, végignézhettük Lewis Hamilton utolsó versenyét a Mercedes színeiben, és konstruktőri bajnokot avattunk.
Kvalifikáció
Több izgalmas pillanat is helyet kapott a szombat délutáni kvalifikáción, ami már a Q1-ben elkezdődött. Lewis Hamilton ismét hamar búcsúzott a szombati egykörös száguldozástól, de most nem is akármilyen módon.
Ekkora balszerencse nem sok versenyzőt érhet, mivel Hamilton az utolsó gyorskörét futotta, amikor is a harmadik szektor elején találkozott Kevin Magnussennel, aki éppen egy lassú körön volt. Egy elég szűk kanyarról beszélünk, ahol ahhoz, hogy elengedjenek egy versenyzőt, el kell hagyni a pályát. Ezt Magnussen megtette, egy pici hibával: fellökte a bóját a pálya széléről, ami pont Hamilton autója alá pattant, az pedig ottragadt egészen Hamilton gyorskörének végéig, tönkretéve azt, hiszen minden aerodinamikát leblokkolt az autó alatt. Hamilton így a 18. helyen búcsúzott a kvalifikációtól.
A Q2 során rengeteg idő törlését láthattunk, aminek Charles Leclerc is áldozata lett a Ferrarival. A szabályok alapján, a kvalifikáció során, ha négy kerékkel egy versenyző elhagyja a pályát, a gyorsköre törölve lesz, eredménytől függetlenül. Leclerc az első kanyarban nagyjából egy centivel hagyta el négy kerékkel a pályát, a gyorsköre törölve lett, és a 14. helyen búcsúzott a kvalifikációtól. Mivel akkumulátorcsere miatt már volt hétvégén egy 10 rajthelyes büntetése, a mezőny végéről rajtolhatott a vasárnapi versenyen.
Az üléssel nem rendelkező Valtteri Bottas, a mezőny leglassabb autójával idén először bejutott a Q3-ba, ami egy nagyszerű teljesítmény a finn versenyző számára. Kár, hogy az egykori Mercedes-versenyzőt, aki több futamot nyert Lewis Hamilton mellett, jövő évtől már nem láthatjuk a rajtrácson, illetve a pályákon, hiszen nincs ülése a következő szezonra.
A pole pozíciót Lando Norris szerezte meg a vasárnapi futamra, mögötte csapattársával, Oscar Piastrival, akivel az első két helyen végezték a kvalifikációt. Mögéjük Carlos Sainz ért be a Ferrarival a harmadik helyre, aki jövőre egy jóval lassabb autóval fog körözni, hiszen a Williams csapatához szerződött. A nagyobb meglepetés a Q3-ban Nico Hülkenberg volt, aki a negyedik helyre kormányozta be a Haas-t, elérve az idei legjobb rajthelyüket. Pierre Gasly ismételten kihozta a legtöbbet az Alpine-ból a hatodik helyen, Sergio Pérez pedig ismételten alulteljesített a tizedik helyen. A McLaren csapata bizakodóan várhatta a vasárnapot több mint 20 pontnyi előnnyel és a rajtrács első sorát elfoglalva.

A verseny
Nem kellett sokat várni a nézőknek, akik már a rajt után rengeteg izgalom részesei lehettek. Max Verstappen nagyszerűt rajtolt a negyedik helyről, és az első kanyar előtt már Oscar Piastri mellé ért be, aki a második helyről indult a vasárnapi versenyen. Verstappen egy késői féktávval megforgatta Piastrit, aki éppen az első kanyart próbálta meg bevenni, ezzel elrontva a McLaren versenyzőjének versenyét. Ezért a manőverért 10 másodpercnyi büntetést kapott, ami teljes mértékben jogos volt a versenybírók részéről.
Természetesen Pierre Gasly ismét résen volt, és a balesetből ő hozta ki a legtöbbet: a harmadik helyre sorolt be Verstappenék balesete után. Mostanában nem lenne F1 verseny anélkül, hogy ne történne Sergio Pérezzel bármi negatív: Pérezt az első kör felénél megforgatta Valtteri Bottas, ezennel véget vetve Perez versenyének. Azt még nem tudni biztosan, de lehet, Pérez utolsó versenye volt ez, ami nagyjából fél körig tartott.
A McLaren csapata már kicsit izgulhatott a 7. kör környékén, hiszen Leclerc a hetedik helyen találta magát a kör végére a mezőny végéről, és hihetetlenül gyors volt. Norris vezette a versenyt elég nagy távolsággal, de csapattársa, Piastri a mezőny végén volt 10 másodperc büntetéssel, melyet a Colapintoval való ütközés miatt kapott a versenybíróktól. Ugyan, ez nem jelentett sok veszélyt a McLaren csapata számára: ha Norris megnyeri a versenyt, konstruktőri bajnokok lesznek, lényegtelen, hol végez a Ferrari.
Valtteri Bottas versenye véget ért a 31. körben, miután ütközött Kevin Magnussennel és eltörte a felfüggesztését, ami javíthatatlan, és anélkül lehetetlen egy Forma-1-es autót vezetni.
A verseny Norris domináns győzelmével ért véget, a dobogóra mellé Sainz és Leclerc fért fel. Leclerc lett a nap versenyzője, aki a 19. helyről a dobogó harmadik fokára vezette a Ferrarit. Hamilton is hatalmas versenyt futott, szintén a mezőny végéről az 5. helyet szerezte meg az utolsó versenyén a Mercedes színeiben.

Mivel Norris megnyerte a versenyt, a McLaren konstruktőri bajnok lett, 26 év után először, ráadásul az egyik legsokszínűbb Forma-1-es szezonban. 4 csapat állhatott a dobogó első fokán idén, sőt, ugyanaz a 4 csapat kettős győzelmet is ünnepelhetett, legalább egyszer. Ez a szezon a Forma-1 történetében az egyik legjobb szezonként fog megmaradni, és reméljük, hogy a jövő évi ennél csak varázslatosabb lesz, talán egy új egyéni bajnokot avatva!

Kiemelt fotó forrása: https://www.reddit.com/r/formula1/comments/1h9k1az/mclaren_is_your_2024_formula_1_constructors_world/?rdt=48467
Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály