Szépségápolás az ókori Rómában
„Minden szép, amit szeretettel néz bárkinek a szeme.”
(Gárdonyi Géza)
A rómaiak számos területen hagytak maradandó nyomot a történelem folyamán. A római jog, közigazgatás, építészet, kultúra és sok más is, mai napig hatással van a társadalmunkra. Azonban kevesen beszélnek a római szépségápolásról, pedig abban is igazán kimagaslóak voltak.
Napjainkban különös figyelmet fordítunk megjelenésünkre, nos ez az ókorban sem volt másképp. Mai világunkat tekintve, abban az időben sokkal korlátozotabbak voltak a lehetőségek, így a nők mindent bevetettek annak érdekében, hogy szebb legyen külsejük.
Az ókori Romában a fehér bőr volt az ideál, amely a nemesi származást szimbolizálta. Emiatt az arcukra gyakran kentek krétaport, fehér márgát vagy fehér ólmot – ez utóbbinál az sem zavarta őket, hogy mérgező anyag.
Emellett bőrfehérítő keverékeket is alkalmaztak, Ovidius is részletezett egyet művében:
„Egy kilogramm árpadarát és ugyanannyi bükkönyt keverjen össze, és tíz tojással puhítsa meg. Ezután szárítsa meg a keveréket a levegőben, és őrölje le egy kőmalomban, amelyet egy beteg szamár hajtott. Gyűjtse össze a fehér port, és öntse át egy szitán. Tegyen tizenkét hámozott nárciszhagymát, és üsse össze őket. Végül adjon hozzá 30 gramm gumit és toszkán tönkölyt, és kilencszer több mézet. Ezt a romantikus keveréket az arcába kell dörzsölni, amely állítólag elősegíti az arcbőr hatékony világosítását.”
A kezdtek kezdetén, a görögöktől és egyiptomiaktól eltérően csak a természetes szépség hangsúlyozására használták a sminket. Mai megnevezésben, akár mondhatni „clean girl” sminket készítettek. Elsősorban különleges, rituálés alkalmakra készítették el, de a későbbiekben a mindennapi életük részévé vált.
A későbbiekben szerették a sötétre festett, nagy szemeket és hosszú szempillákat, így ezeket általában korom segítségével hangsúlyozták, de színes szemhéjfestékeket is használtak. A zöld szín eléréséhez a malachit ásványi anyagot használták, míg a kék azuritból származott. A fehér arcbőr ellenére divat volt a pirosas orca, ami az egészség jele is volt. Ehhez legtöbb esetben mákot, rózsaszirmokat, vörös krétát, vörös okkert, eperfűlét, boroshordókat, fahéjat és vörös ólmot használtak. Mivel a szépségápolási termékek sokszor irtózatosan bűzlöttek, így a parfüm is fontos része volt a nők életének – ráadásul a jó illat az egészséget is jelentette.
A haj- és smink sokszínűsége a társadalmi státuszt is kifejezte, így a nők gyakran hordtak parókát vagy épp festették be hajukat vörösre, szőkére és feketére. A parókák segítségével könnyen elrejthették ősz hajszálaikat, vagy a roncsolt tincseket a mérgező festékektől.
Azt gondolom, hogy a termékek változtak az ókor óta, de talán felfogásunk nem is tér el annyira a régitől. Hajlamosak vagyunk a végletekig elmenni, hogy megfeleljünk társadalmunk elvárásainak, pedig igazán csak a mi véleményük lenne a fontos. Természetesen adjunk magunkra, legyünk ápoltak, de csak óvatosan hiszen néha a kevesebb a több!
Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év