
X-Faktor: 3. és 4. élő-show
Az előző két héten, szombat esténként az RTL-en az idei X-Faktor negyed- és elődöntője volt látható. Míg két héttel ezelőtt 2 versenyző búcsúzott a műsortól, múlt szombaton csak 1, ezennel pedig megtudhattuk azt is, hogy kik lesznek a verseny idei kiírásának a finalistái.
Negyeddöntő
A negyeddöntőben a versenyzők már kötelezően két dalt kellett magukkal hozzanak, hiszen már csak 6-an maradtak versenyben. A negyeddöntő két szakaszból állt:
Az első szakaszban mind a hat versenyző elénekelhette a saját / szabadon választott dalát. Itt még nem voltak ültették székre őket, szóval teljes mértékben a nézők véleményére volt bízva az, hogy kit nem szeretnének látni a műsor további szakaszaiban. A nézők szavazatai alapján Szabó Bencének kellett búcsúznia a versenytől, ami valljuk be, egyeseknek nagyon megdöbbentő volt. Szabó Bence az egyik, vagy talán a legnagyobb hang volt a műsorban, viszont a kiesését valószínüleg nem az adottságainak hiánya okozta, hanem a dalválasztás. Szabó Bencéről tudni lehetett, hogy a lassú és érzelmes dalokban érzi otthol magát, viszont az azelőtti héten a mentoroktól kapott kritika miatt úgy gondolták mentorával, Lacival, hogy ideje lenne egy stílusváltásnak, ami nem a tervek szerint sült el. Bence a Kölyköd Voltam című dalt énekelte, és közel sem sikerült megugrani az elvártakat, így ő lett az első szakasz kiesője.
A második szakaszban már a színpadra kerültek a székek: számszerint kettő. Ez azt jelentette, hogy most már a mentoroknak is volt beleszólásuk abba, hogy kit szeretnének látni a verseny hátralévő szakaszaiban. A produkciók alapján, nagy hezitálások és viták után, két formációt juttattak be a mentorok az elődöntőbe: Zilincki Nórát és az ÉBERKÓMÁt.
Három versenyző került így veszélyzónába a negyeddöntők végén: Toldi Sándor, Sárközi Roland és Fehér Krisztián. Krisztián neve sokak számára nem a veszélyzónával köthető össze, hiszen dalai hatalmas népszerűségnek örvendenek, viszont a produkcióit sajnos ismét nem sikerült eltalálnia. Mindezek ellenére, mivel lényegében ő az idei X-Faktor legnépszerűbb versenyzője, a nézők ismét megmentették. A negyeddöntő második szakaszában Toldi Sándor búcsúzott a csapattól, valószínűleg azért, mert nem nagyon mozgott a színpadon, és amikor próbálkozott is, az az ének rovására ment.
Elődöntő
Az elődöntőben is kicsit más rendszer alakult ki, mégpedig: a versenyzők két dalt énekeltek, az egyik egy sztárduett volt, ahol egy általuk kiválasztott énekessel / zenekarral kellett együtt a színpadra lépni, a másik pedig ismét egy egyénileg kiválasztott / saját dal volt.
Zilincki Nóra kezdte az elődöntőt, aki duettpartnerének az AWS zenekart választotta. Az AWS zenekar magyarország egyik leghíresebb rockbandája, 2018-ban megnyerték A Dalt, és ők képviselték Magyarországot Lisszabonban az Eurovíziós Dalfesztiválon. Nóra és az AWS a banda leghíresebb zenéjét választotta, a Viszlát Nyár-t. Véleményem szerint ez egy zseniális produkció volt. Ezután Nóra egyénileg kiválasztott dala következett, amit Fehér Krisztián sztárduettje követett.
Fehér Krisztián G.w.M.-et választotta duettpartnerének, ami régóta nem volt kérdés. Amióta Krisztián befutott, G.w.M. úgymond „felkarolta” őt. Egy saját dalt adtak elő, ami azóta hallgatható a YouTube-on is. Ezután Krisztián ismét egy saját alkotást hozott, de a kisfilmből kiderült, hogy az előkészület nem volt felhőtlen ezúttal sem: Krisztián múlt héten egy teljesen új dalt írt, amit a főpróbán, egy nappal az elődöntő előtt előadott, és elmondása szerint nagyon rosszul sikerült. Krisztián és mentora, Milo arra kényszerültek, hogy egy már kiadott dalát adja elő. Ez ismét nem sült el jól, hiszen hamisan énekelt, és a többiek színvonalához képest nagyon kevésnek bizonyult.
Sárközi Roland váltotta Krisztiánt a színpadon, aki duettpartnernek Radics Gigit választotta. Szerintem nem kell senkinek sem bemutatni Gigit, hiszen ő Magyarország egyik legszebb hanggal rendelkező női énekese. Ők a Beauty and the Beast című dalt énekelték el, ami zseniálisra sikeredett. Ezután érkezett Roland szóló dala, amit érdemesebb kiemelni szerintem, mivel történt egy tempóváltás, és Roland végre nem csak egyhelyben énekelt nagyot a színpadon.
Az ÉBERKÓMA formációja meghúzta a váratlant a sztárduett kapcsán, hiszen ők a Váradi Roma Café-t választották a partnerüknek. Felmerül a kérdés, hogy: Hogyan keveredhet a cigányzene a rapzenével? Az ÉBERKÓMA szerint nem a legkönnyebb a két stílust összetenni egy dalban, sőt. A feladattal viszont, úgy, ahogy, ha akadályokkal is, de megküzdöttek. Az estét a legújabb saját dalukkal zárták, ami szintén hallgatható már a YouTube-on.
A mentorok és a nézők 2 versenyzőt juttattak egyenesen a fináléba: Fehér Krisztiánt és Sárközi Rolandot. Érdemes megjegyezni, hogy Krisztián annak ellenére jutott egyenesen a fináléba, hogy a produkciója egyáltalán nem volt kimagasló, csak akkora népszerűségnek örvend, hogy amikor szavazásról van szó, nem kérdés, ki nyeri azt. A veszélyzónába pedig az ÉBERKÓMA és Zilincki Nóra került. A nézők az ÉBERKÓMA csapatát juttatták tovább a fináléba, így pedig Zilincki Nóra kiesett. Így is büszke lehet viszont magára, hiszen 17 évesen az idei X-Faktor legjobb női hangja volt, és sokak szerint helye lett volna a fináléban is.

Összesítve nagyszerű adások voltak az utóbbiak, és minden néző alig várja a héten adásra kerülő finálét, ahol a következő versenyzők küzdhetnek meg egymással az idei X-Faktor győzelméért: az ÉBERKÓMA csapata, Sárközi Roland és Fehér Krisztián.
Kiemelt fotó forrása: RTL Sajtóklub
Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály