
Mérgező romantikus filmek?
Legyünk őszinték egymáshoz, lányok! Ki ne akarna egy hosszú és fárasztó nap után ágyba bújni egy nagy tál fagyival, és megnézni egy nyálcsorgatóan romantikus filmet?
Szerintem kivétel nélkül mind vetemedtünk már ehhez, csupán vannak, akik gyakrabban, és vannak, akik ritkábban döntenek úgy, hogy belefeledkeznek egy hamis életképet mutató filmbe. Amivel néhanapján abszolút semmi probléma nincs, azonban meg kell tanulnunk elválasztani egy filmet a valóságtól, mert bizony, amit ezekben a túlromantizált drámákban látunk, a legtöbb esetben a valóság egy kis részét sem fedi.
Talán a valóság eltorzítása az, ami ezekben a filmekben mindig jelen van, hisz a filmek, legfőképpen a romantikus filmek hajlamosak arra, hogy olyan karaktereket idealizáljanak, akiknek a viselkedése a való világban egyetlen nő számára sem lenne elfogadott. Ezek a filmek gyakran olyan konfliktuskezelési módszereket mutatnak be a nézőknek, amelyeket egész egyszerűen még nézni is szürreális, az pedig, hogy valaki ezeket nézve példát is vesz a film szereplőiről, nem ajánlott!
Minden második romantikus filmben jelen van a szerelem első látásra, ami a valódi kapcsolatok szöges ellentétét tükrözi, hisz két ember rengeteget kell dolgozzon ahhoz, hogy a szerelem létrejöjjön és elmélyüljön köztük. Egy kapcsolatban sok belefektetett időre és energiára van szükség, ezek a filmek pedig hajlamosak arra, hogy a szerelmet könnyen jövőnek és konfliktusmentesek tüntessék fel. Az ilyen és ezekhez hasonló ábrázolások hatalmas illúziókat kelthetnek a nézőkben, melyek hosszútávon szintén nem hasznosak.
A toxicitás romantizálása a mai világban szintén elengedhetetlenné vált ahhoz, hogy egy igazán jó és sikeres filmet tudjanak készíteni.
Gyakran a főhős férfiak olyan viselkedést tanúsítanak, amelyek egy valós kapcsolatban nem állnák meg a helyüket. Ezekben a filmekben a manipuláció, az érzelmi zsarolás és az állandó konfliktus van jelen a kapcsolatban, a legtöbb esetben pedig erre egy olyan színészt választanak, aki kívül szép, viszont belülről a karaktere egyenesen rothadó.
Ezek a drámák azt közvetítik és sugallják a nézőknek, hogy egy párkapcsolat ezek nélkül nem is működhet, hisz ez a normális viselkedés, pedig a való életben a kölcsönös tisztelet és szeretet a titka egy jó kapcsolatnak.
A túlzottan romantikus filmek nézése akaratlanul is azt az érzetet kelti bennünk, hogy irreális elvárásokat kell állítanunk a partnerünk felé, aminek a legtöbb esetben hatalmas sírás és csalódás a vége, hisz néhány hónapon belül rájövünk, hogy nem minden vattacukor és fagyi, és egy valódi kapcsolat sok fejfájást is okozhat az embernek.
Bár a romantikus filmek szórakoztatóak és rettentően jó érzés nézni őket, hisz egy látszólag tökéletes képet állítanak elénk, tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a valóságot tükrözik és közel sem olyan tökéletesek, mint ahogyan azt a képernyőn keresztül meg akarják nekünk mutatni. Érdemes tehát reálisan nézni ezeket a filmeket, és csak a film ideje alatt ábrándozni, hogy két lábbal a földön maradhassunk, és a valódi emberi kapcsolatokba fektethessünk energiát!
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év