
Mesés karácsony 2.
Ha őszinték akarunk lenni, a karácsonyi filmek többsége nem a fordulatos történeteket jeleníti meg. Sokkal inkább a kissé sablonos, de ezáltal kedves, nosztalgikus érzést keltő cselekmények időszaka ez. Ennek fényében, ma egy három részből álló filmsorozatot hoztam, mely remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt három egymást követő estén.
Egy herceg karácsonyra

Amber New Yorkban élő újságíró, akit a lap szerkesztői sajnos mindig a legunalmasabb témákkal bízzák meg. Egy nap Amber számára azonban különleges feladat adódik: cikket kell írnia Aldovia hercegéről, akinek botrányos életmódja, kicsapongó természete lázban tartja a sajtót, de ezáltal a trón megöröklését is veszélyezteti. Az ügy érdekében Amber a parányi országba utazik, de feladata közel sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. A történet, karácsonyi filmhez illően, happy end-del zárul, azonban ehhez először Amber nem kevés megpróbáltatáson megy keresztül. A film ünnepi hangulatát az adja meg, hogy a történet karácsonykor játszódik, mely Aldoviában a legjelentősebb ünnep. Emellett érdekesség, hogy a filmet a romániai Peleș-kastélyban forgatták, az épület pedig gyönyörűen fest a fényeknek és egyéb díszitéseknek köszönhetően.
Egy herceg karácsonyra: Kiráyi esküvő

Ahogyan említettem, a címnek köszönhetően nem nehéz kitalálni, miről szól a második rész. Viszont, ahogyan az erre a filmsorozatra jellemző, a boldog vég felé vezető út rögös. Ebben a részben Amber és Richard király az esküvőjükre készülnek, mely karácsony napjára van kitűzve. E célból a lány már jóval hamarabb Aldoviába utazik, hogy jövendőbeli férjével közösen készüljenek a nagy napra. Minden pár életében talán ez a legfontosabb esemény, s ilyenkor kell a leginkább összetartsanak, hogy álomesküvőt tudjanak szervezni. Amber és Richard közé azonban rengeteg probléma ékelődik be: a lány számára még ismeretlen protokoll, a királyi kötelességek, s az országban egyre inkább növekedő gazdasági válság. Aki úgy dönt, megnézi ezt a filmet, megtudhatja, hogyan vészeli át ezt a válságot főhőseink szerelme, illetve hogy sikerül-e Aldoviát újra virágzó, boldog országgá tenni.
Egy herceg karácsonyra: A királyi bébi

Gyermekkorunk tündérmeséihez hasonló filmsorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Szokás szerint, a királyi család karácsonya ebben az évben sem szűkölködik az izgalmakban. Amber Aldovia trónörökösét hordja a szíve alatt, s mindenki izgatottan várja a királyi bébi születését, de előbb a már jól ismert hőseinknek végre kell hajtaniuk egy nemes feladatot: alá kell írjanak egy szerződést, mely Aldovia és a szomszédos ország, Penglia, között köttetett több száz évvel ezelőtt, s a két királyság közti békét hivatott szimbolizálni. A ritka alkalomra természetesen elutazik Penglia királya és királynéja is. A szerződés ceremonikus aláírásának napján kiderül, hogy valaki ellopta a felbecsülhetetlen értékű dokumentumot. Ambernek tehát nem marad más választása, mint megoldani a rejtélyt, hogy megelőzze a két ország közti háborút, és megmentse gyermekét egy átoktól.
Őszintén megvallom, a filmsorozat nézése közben sokszor ki lehetett találni a nagy csavarokat, különösebb erőfeszítés nélkül. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy esélyt adok mindhárom résznek, és nem csalódtam. Egy könnyed, szórakoztató filmezésben volt részem, melyet szívesen ajánlok mindenkinek, aki rá akar hangolódni az ünnepekre!
Forró Bori,
Ady Endre Elméleti Líceum,
12. E osztály