Kötelék és hurka:

A disznótorozás mint közösségformáló esemény

Ha már hurkáról beszélek a címben, akkor indíthatom úgy az írásomat, hogy a disznótor egy olyan esemény, ahol és amikor a család sava-borsa összegyűl. Ha nyitott szemmel járunk, akkor egy csökkenő tendenciát figyelhetünk meg, hisz nagyon kevés helyen adják meg úgy igazán a módját a disznótorozásnak. Az Érmelléken is csak elvétve figyelhetjük meg ezt az eseményt.

A bevett szokások szerint, a disznóvágások csak Erzsébet, Katalin és András napja után kezdődtek el (November 19., 25. és 30.), amikor az általuk nevelt disznót – ami már hízó – vágják le. Szóban ugyan soha nem jelentette ki senki, de mindenki számára világos volt, hogy ez az egyik legnagyobb esemény a mikroközösségek életében, amelyeken mindenképp részt kell vegyen a kicsi és a nagy is.

A disznóvágás folyamatáról nem szeretnék részletekbe belemenően írni, hisz az sokak számára felkavaró lehet, de úgy gondolom, hogy ezt a képet nem kell idealizálni. Az állatot megölték, mert szükség volt rá. Ez volt a család legfőbb eledele, miután a húsokat sózták és füstölték.

Többször voltam már disznóvágáson én is, és rengeteg lépéssel nem értek egyet, sokszor túlzásnak tartom azt, ami ilyenkor történik, de mindeközben tudatosítom magamban a következőket: ez egy ránk maradt szokás, amely a szükség következtében alakult ki, hisz elődeink nem válogathattak megannyi élelmiszer közül, mint mi.

Emlékszem, hogy gyerekként ezt az összejövetelt kedveltem a leginkább, hisz ilyenkor találkoztam az unokatestvéreimmel. Beszélgettünk, csintalankodtunk és rengeteget játszottunk. Ha a felnőttek hamar elvégezték a munkát, akkor még ők is beálltak sorainkba, hogy elüssék az időt, hisz télen hosszúak és unalmasak az esték.

A disznótor során több étel és ital is terítékre kerül:

Ha megfigyeljük ezt a táblázatot, akkor azt mondhatjuk, hogy elég változatos, viszont más következtetést is levonhatunk még: a segítők, azaz a megvendégelt család(ok) így ellenőrizték le, hogy milyen helyzetben él az adott család. Ha volt mindenből bőségesen, a disznó kövér volt, akkor tudták, hogy a telet kihúzzák, hisz megvan mindenük.

Érdekes párhuzamot vonni a halottas szokásoknál megírt jelenségről is, miszerint a halottat eltávolítják a házból. Így távolítjuk el a disznót is az ólból, csak ilyenkor ő még épp életben van. Valószínűleg praktikusság szempontjából végeznek az állattal az udvaron, hisz tágasabb, többen elférnek, nincs bűz. A két jelenségnek nincs köze egymáshoz, de nekem a tematikáról egyből ez a párhuzam jutott eszembe.

Az Érintő oldalán igazán hangulatos írás jelent meg nem is olyan rég, amelyben a disznófogásról olvashatunk. Gondoltam, érdekes lenne néhány kommentelő véleményét elolvasni, itt megjeleníteni – persze, csak anonim – :

„Azt mondják, hogy régen nagy szegénység volt. Ezek szerint mégsem. Minden falusi portán disznóól, benne egy, vagy több disznóval. Tehenek, csirkék, szóval az önellátó gazdaság működött. Legtöbb helyen kemence az udvaron, a kenyeret ötösével sütötték, és persze a finom kalácsokat is. Igazi tej, túró, sajt, vaj is volt. A gyümölcsök is megteremtek. Frissen, vagy befőzve. Nem voltt halálfélelem, ha nem voltt nyitva a bolt! Szóval nem is voltunk allergiásak, csak mióta műkaján élünk.”

„Istenem, azok a disznótorok! Mi, gyerekek már nagyon vártuk. Reggel korán keltünk, elbújtunk és befogtuk a fülünket, mikor visított a disznó. Utána mi is kimentünk, mindenkinek megvolt a feladata. Akkor még szalmával perzseltek, mi, gyerekek vigyáztunk a ,,kistűzre” . Abból gyújtottak alá, mikor egy adag szalma leégett a disznóról. A mosásnál mi öntöttük a disznóra a meleg vizet egy ,,csuporból”. A bélmosásnál is mi öntöttük a langyos vizet a belekbe. Nem volt szabad kihűlnie, mert akkor nem lehetett ,,megkaparni”. Délben mi vittünk át a szomszédoknak egy-egy tányér toroskáposztát. A hurka- és kolbásztöltésnél is segédkeztünk. Akkor még nem volt hurkatöltő, ,,duduval” töltöttük a hurkát. Aztán este a finom vacsora! Orjaleves, sült hurka, kolbász, töltött káposzta friss húsból, na és persze az elmaradhatatlan hájas tészta, szilvalekvárral! Utána jött a nótázás! Nálunk a faluban jártak ,,maskurák”. Ijesztően beöltözött ismerősök. Mi, gyerekek nagyon élveztük a disznótorokat. A mai gyerekeknek már nincsenek ilyen élményeik. Sajnos.”

(Szerkesztői megjegyzés: Az Érmelléken is ismerték a váratlanul, ijesztően beöltözött személyeket, csak itt macskurának nevezték. Kapcsolódik a maskarabál, maskurabál és maskabál kifejezésekhez, amelyek jelmezbált jelentenek.)

„Akkoriban egy disznótor ünnepi esemény volt!”

A disznótor nem csupán egy hagyományos gazdasági tevékenység, hanem közösségi esemény, amelyben összefonódik a munka, az ünnep és a generációkon átörökített tudás. Az ízek, illatok, nevetések és történetek együtt alkotják azt a különleges hangulatot, amely minden disznóvágást felejthetetlenné tesz. A disznótor egyszerre szimbolizálja az önellátás erejét és a közösségi összetartás fontosságát, megmutatva, hogy a hagyományok ma is képesek értéket adni modern életünknek!

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év