Pontos Kristóf legújabb versei

Fájó árnyak

Fájó árnyak, hosszú éjek,
Szívem mélyén csendben élek,
Megtört álmok, sötét emlékek,
Egy szótlan világ szélére lépek.

Vándorlok a múlt ösvényein,
Hol az idő sem talál már síkot,
A holnap csillaga elhalványul,
S a remény elmerül a füstben, a homályban.

Szívem remeg, és halkan kérdez:
Miért nem volt más út előttem?
De válasz nincs, csak hideg szél,
Mely szétfújja a mivoltunkat.

Fájó árnyak kísérnek most,
Minden lépés újabb terhet hoz,
Én mégis megyek, bár fáj,
Mert az út a szívembe vezet tovább.

Ha elérném a fényt, talán megpihenhetnék,
De most csak a sötétség él bennem,
S fájó árnyak táncolnak velem,
Míg a végső csend rám köszönt végleg.

Ketten az őszben

A fák alatt két lépés halkan,
Az ősz csöndje körülfon,
Színes levél táncol válladon,
A nap bújik, mint egy titok.

Két kéz, mi átöleli a szelet,
Két szív, mi időt nem fél,
A fák arany szőnyege alatt
Minden pillanat örök, és még.

A szél susog, mintha mesélne,
Az ősz aranyba öltözik,
Mi, mint két árnyék, lépkedünk
A csendben, mi a világot zárja.

Minden levél egy-egy történet,
Minden szín egy-egy titok,
Ketten az őszben, kéz a kézben,
A világ megáll, s mi éljük a holnapot.

Nem történik semmi kétszer

A nap reggel másképp kel,
Mint tegnap, és másféle fényben
Simogatja arcunkat a szél is,
Ma másik úton megyünk, mint rég.

A szavak is másként hangzanak,
A csend is új arcát mutatja,
Még a léptek is eltévednek,
Hisz már soha nem jön ugyanaz a perc.

A múltat elnyeli a most,
A jövőt már nem látjuk tisztán,
Mert minden pillanat, mint a sóhaj,
Elszáll, és soha nem tér vissza.

Nem történik semmi kétszer,
Még ha úgy is tűnik néha,
Minden újraírja önmagát,
Ahogy az idő egyre halad.

Ami egyszer volt, már nincs többé,
Mert a lélek is változik,
És mi is mások leszünk holnap,
Mint amilyenek ma vagyunk.

Pontos Kristóf,
Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium