Ma este nosztalgia… – 3. rész

Angelina, a balerina (2001-2009) – Interjú Kupás Nórával

Az Angelina, a balerina (eredeti cím: Angelina Ballerina) egy 2001-ben indított amerikai televíziós animációs sorozat. Az egyszerű kisegereknek is lehetnek olyan nagy álmaik, mint nekünk. Angelina, a kisegér arról álmodozik, hogy egy nap profi balett-táncos lesz. Természetesen segítséget is kap álma megvalósításában, főleg tanárától, Lillától. Több akadályba is ütközik útja során, de mindezek nem állítják meg, minden megpróbáltatást leküdzve menetel tovább.

Szívesen írtam volna nektek arról, hogy milyen lehet igazi balett-táncosnak lenni, de mégcsak köszönőviszonyban sem állunk egymással…

Ehelyett ma egy interjút hoztam nektek Kupás Nóra szaktársammal, aki korábban balettozott.

CS. V.: Mikor kezdtél el táncolni?

K. N.: Első osztályos koromban kezdtem el balettozni, nagyjából hatéves lehettem akkor. Én a Francisc Hubic iskolába jártam éveken keresztül, ahova akkor ennél fiatalabbakat nem vettek fel, pedig már hamarabb is elkezdtem volna a táncolást. Még mindig emlékszem, mennyire izgultam, mikor bementem a mini felvételire, ami szükséges volt ahhoz, hogy ott balettozhassak.

CS. V.: Mit szerettél benne a legjobban?

K. N.: Számomra a balett, mint egyébként más táncstílus is, egy olyan szabadságérzetet ad, amit én eddig csak táncolás közben tapasztaltam. Egy olyan önfeledt állapotba kerülhet így az ember, hogy megfeledkezik minden problémájáról, és arra az időre, ameddig táncol, kicsit másnak érezheti magát. De 6 éves koromban, mikor elkezdtem, még nyilván nem fogalmazódtak meg bennem így ezek a gondolatok. Akkor inkább csak tetszett az egésznek a hangulata és az, hogy mozoghatok.

CS. V.: Miért hagytad abba?

K. N.: Én 6 éven keresztül balettoztam, és nagyon élveztem, viszont a végén kezdtem úgy érezni, hogy teherré válik az, hogy heti háromszor járjak órákra, és már nem okozott olyan örömet, mint a legelején. A tánc persze azóta is az életem része maradt valamilyen szinten, viszont közel sem annyira intenzíven, mint korábban.

CS. V.: Van kedvenc előadásod? Ha igen, melyik?

K. N.: Az egyik kedvenc irányzatom a kortárs balett, ezt akármeddig tudnám nézni, mivel szerintem nagyon sokat taníthat mindenkinek a saját érzéseiről, és teljesen más szemmel kell nézni, mint egy hagyományos balettelőadást vagy akármilyen más táncot. Viszont ez nem való mindenkinek, elsőre nekem is furcsa és kicsit értelmetlen volt, de idővel nagyon megszerettem. Ha viszont klasszikus balettről van szó, akkor kicsit sablonos választ tudok adni, mivel A hattyúk tava és a Diótörő a két örök kedvencem.

CS. V.: Mit ajánlasz valakinek, aki balett-táncos szeretne lenni?

K. N.: Talán a legfontosabb, hogy soha ne adja fel. A tánc szerintem egy csodálatos szakma, azonban rengeteg kitartás, türelem és áldozat kell hozzá, és nem való mindenkinek. Viszont ha egyszer ez a világ beszippant, tapasztalatom szerint, soha nem enged el.

CS. V.: Melyik előadást ajánlod annak, aki még soha nem láttott balett-táncot?

K. N.: Azt tudom ajánlani, hogy ne egy teljes előadással kezdje, inkább csak részletekkel vagy egy-egy jelenettel különböző előadásokból. Lássuk be, egy másfél-kétórás, vagy még hosszabb előadás, amiben meg sem szólalnak, nem mindenkit köt le. De ha valaki mindenképp meg szeretne nézni egy balettelőadást, akkor olyannal kezdje, aminek ismeri a történetét, mert sokkal érthetőbb lesz.

CS. V.: Összességében mit jelent számodra a balett?

K. N.: A balett számomra nagyon sokat jelent. Eleganciát, nyugalmat, kitartást, önismeretet és egy kicsit a gyerekkoromat is. Az biztos, hogy az évek alatt nagyon a részemmé vált, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben sem fog változni.

Köszönöm Nórának, hogy betekinthettem gyerekkorának egy részébe! Így ezzel igazán nosztalgikusra sikerülhet a mai este.

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év