A mészárlást tervező diák

„Nem is tudom, hogy gondolhattam, hogy mások életét ontsam ki.” (Bíró Levente, a mészárlást tervező diák)

Egy 17 éves miskolci kamasz iskolai mészárlást tervezett, de még mielőtt megtehette volna, lecsapott rá a TEK. A napokban (november 14-én) először adott interjút a nagy nyilvánosság előtt az eset óta. A Blikk bűnügyi műsora, a Nyomon vagyunk! készített a fiatal sráccal exkluzív interjút, és ma ezt a beszélgetést vesézném ki.

Bíró Levente jelenleg nevelőintézetben él, ahol nem mellesleg mintadiák lett. Az interjú során félszegen, alázatosan, kezét tördelve beszélt a Blikk riporterével. Minden kérdésre készségesen válaszolt, viszont szemét szinte folyamatosan lesütötte. Ez lehet hazugság, vagy akár szégyenérzet jele is. Én magam az utóbbira tenném le a voksom, hiszen szavaiból ítélve is nagyon bánja a dolgot.

Hogyan is kezdődött? Elmondása szerint mindig más volt, mint a többi gyerek: „Hiába próbáltam kapcsolódni hozzájuk, egyszerűen nem ment.“ A kirekesztettség érzésének ellenére nagymamája mindig tudott segíteni unokájának. Ha Levente édesanyja éppen nem ért rá, mivel sokat dolgozott, hogy kettejüket eltartsa, nagymamájára mindig számíthatott. Miután nagyszülei elhunytak, Levente szerint egyetlen hely létezett, ahol emberszámba vették: a chatcsoport. A felületen erőszakos videójátékokat játszottak, bár szerinte ez nem volt befolyással arra, hogy ilyen súlyos tetteket kövessen el.

A helyzetre akkor kezdtek el felfigyelni a hatóságok, mikor egyre részletesebb, átgondolt terveket közölt Levente a chattársaival. Szerencsére még időben megállították a tragédia bekövetkezését…

Az interjú során nem csak Levente, de édesanyja, a fiú ügyvédje, dr. Lichy József és Szmolka Orsolya, pszichológus is felszólalt. Az én figyelmem leginkább a pszichológus mondatai keltették fel. Arról beszélt, hogy milyen kirekesztett gyereknek lenni. Fontos tudni, hogy minden gyereknek szüksége van arra, hogy valakivel tudjon kapcsolódni. Bár a fiú azt mondta, csúfolták, kiközösítették, sokszor történt meg az, hogy ő maga tette bele ebbe a helyzetbe magát és taszította a körülötte lévőket. Mikor egy fiatal nem találja meg a helyét a társai között, az gyakran önbizalomhiányhoz, akár depresszióhoz vezethet. Az, hogy Levente a virtuális világban talált menedéket, rámutat arra, hogy az internetes platformok szerepe kettős lehet: egyszerre lehet támogatás és veszélyforrás is.

Az online világ, ahol Levente egyetlen közösségét találta, erős befolyást gyakorolt rá. Az erőszakos videójátékok kérdése vitatott, de önmagukban nem feltétlenül vezetnek agresszióhoz. A chatcsoportok viszont, ahol a részletes tervek születtek, aláhúzzák, hogy az internet nem csupán játék- és beszélgetőfelület, hanem potenciálisan veszélyes terep is lehet, ahol a negatív viselkedés spirálja könnyen kialakulhat.

Ez az ügy különösen azért keltette fel a figyelmem, mert elég kevés hangsúlyt fektetnek a gyerekek mentális egészségére. Tény, hogy mostanában elkezdtek jobban odafigyelni, de néha nekem csupán felszínes foglalkozásnak tűnik ez, és nem igazán látják be, mennyire komoly lehet egy ilyen helyzet. Legyen hát példa Levente esete, hogy igenis komolyan kell venni a fiatalok mentális egészségét!

Kiemelt fotó forrása: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kekhirek/mindig-mas-voltam-mint-a-tobbi-gyerek-a-nevelointezetben-adott-interjut-a-miskolci-fiatal-aki-kis-hijan-veres-tomegmeszarlast-rendezett/

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év