Kerekesség

Interjú Johi nagytatájával a kerekességről

Számomra a nagyszüleim mindig is példaértékűek voltak, mindmáig azok. Nagytatám a második világháborút is megélte, és nagyon nehéz, szegényes időkön ment keresztül, ezért felnézek rá. Szenvedéllyel végezte mindig a munkáját, amit édesapjától vett át és tanult meg: a kerekességet.

A 21. századra ez a mesterség egyre ritkább lett, talán szinte egy kihalt mesterségnek is tekinthetjük, mivel nagyon kevesen vannak már, akik a saját kezükkel készítenének akár bútorokat, vagy egyéb eszközöket.

Fogadjátok kíváncsisággal ezt az interjút, amit nagytatámmal, Bartha Adalberttel készítettem a kerekességről!

B. J.: Mikor, kitől és hogyan tanulta ki ezt a mesterséget?

B. A.: A kerekességet tizenöt évesen kezdtem el tanulni, az iskolában is tanultunk valamilyen szinten a fa megmunkálásáról, de otthon tanultam meg apámtól, aki egy nagyon jó mesterember volt. Nem volt könnyű a kezdet, mert erre a mesterségre jól rá kellett készülni.

B. J.: Hogyan is történt a kerékkészítés, mivel járt, és mi volt ezen munka folyamata?

B. A.: Minden anyagot kellett hagyni száradni egy jó ideig, mert másképp tönkrement a munka, ha nedves fával dolgoztunk. A fafajták, amelyekkel dolgoztunk, ezek voltak: cserefa, mondják még hogy cserfa, bükkfa, szilfa, kőrisfa, akácfa és gyertyánfa. Körülbelül ezek voltak a lényegesebbek. Legelőször meg kellett legyen a kerékagy, amelybe jöttek a küllők, az már ki kellett legyen száradva, majd aztán ki kellett fúrni. Aztán el kellett vinni a kovácshoz, karikát kellett húzni, hogy mikor a küllőket beleütöttük, ne szakadjon el a kerékagy. Kellett küllőket készíteni, a kerékbe járt elől tíz küllő, hátul pedig tizenkét küllő. Majd jött rá a fal, és ráfot húztak rá a kovácsok, és ebből tevődött össze a kerék. De az olyan kellett legyen, hogy arra panasz ne legyen, ne romoljon el az erdőbe a köves úton se, azt úgy meg kellett csinálni, hogy erős legyen, és sokáig használható maradjon. A kerekekhez kellett készíteni teljes keréktengelyt, azt is ugyancsak fából. Ezt gyaluval, fűrésszel, kézvonóval kellett elkészítsük, az összes küllőt kézvonóval kellett szépen és egyenletesen kihozni, megcsinálni, úgy, ahogy éppen akkor az divat volt. A kerékagy elkészítéséhez volt egy külön asztal, és a nagykalapáccsal, amely nyolc vagy tíz kilós volt, addig kellett ütni szorosan bele a küllőket, hogy az tartós legyen.

B. J.: Milyen hibákat lehetett elkövetni a kerék készítése közben?

B. A.: Lehetett hibákat is elkövetni, akkor, hogyha nagyobb lyukat fúrtál, mint amelyben a küllő megszorult volna, tudni kellett, hogy mennyi a tágtér, és nagyon fontos volt, hogy a küllő legyen megszorulva, mert másképp nem volt használható a kerék. A lyukakat kézi fúróval, másnéven furdanccsal fúrtuk ki, volt véső, amellyel ki kellett vésni, nem úgy volt, mint ma, hogy rátesszük egy gyalugépre, ahol van a fúró, kikotorjuk, s azonnal üssük bele, hanem kemény munkával, s kézi szerszámokkal kellett dolgozni, tehát nagy fizikai erőfeszítést igényelt, és nagyon sok munkát követelt. Maga a ráfot, amely rájött a küllőkre, azt mind kézi fűrésszel kellett kifűrészelni.

B. J.: Milyen kerekeket készítettek még a szekérkereken kívül?

B. A.: Készítettünk még vízkerekeket is, amelyek meghajtották a malmokat, gájterokat, nagy fűrészeket, cirkulákat, mivel nem volt áram, és ezekkel kellett pótolni. Az én szülőfalumban 19 vízmeghajtású malom volt, mert fentről folyt a patak.

B. J.: Milyen szerszámokat használt a kerékkészítéshez?

B. A.: Mint szerszám, amit kézbe fogtam, volt a gyalu, ebből is volt többféle, bárd, amivel faragtam, kalapács, és még sok más apró eszköz.

B. J.: Nehéz munka volt a kerekesség?

B. A.: Nagyon nehéz fizikai munka volt, legfőképpen a kar-és kézizmokat kellett megerőltetni, de az egész testünket megmozgatta.

B. J.: Mit gondol, milyen lett volna az az időszak ezen mesterség nélkül?

B. A.: Ha elmentem volna inasiskolába, akkor később több pénzt is kereshettem volna, és sokkal előnyösebb lett volna az én jövőmre nézve ez a mesterség, viszont nagyon hasznos volt, mivel bárkinek ha szüksége volt egy kerekesre, akkor jelentkezhettem segíteni, vagy éppen kereket készíteni. Mára ez a mesterség sajnos már kihalt, mert bejöttek a gumikerekek, s áram is lett. De abban az időben, amikor még ezek nem voltak, ez a mesterség nélkülözhetetlen volt.

Kiegészítés (2024. 11. 19.):

Kiemelt fotó forrása: https://www.mestersegek.ro/craft/15/

Bartha Johanna,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály