Az utolsó polihisztor

Leibniz

„Ez a világ minden lehetséges világ legjobbika”, jelenti ki a tegnap, november 14-én 308 évvel ezelőtt elhunyt Gottfried Wilhelm Leibniz, a 17. századi Németország legnagyobb racionalista filozófusa, ki mellette matematikus, jogász, diplomata, történész, fizikus, egyszóval polihisztor volt, nevezetesen a történelem legutolsó kiemelkedő polihisztora.

1646. július 1-jén született Lipcsében, Szászországban, ami az egykori Német-római Birodalom része volt. Kiemelkedő család sarja volt, apja ügyvédként dolgozott, ami által hamar beleivódott a tudomány szeretete az ifjú Leibnizbe. Tizenkét éves korában latint olvasott és beszélt folyékonyan, tizenöt évesen pedig befejezte az egyetemi tanulmányait, és hamarosan a jogi doktori címet is megkapta. Egy egészen ismert személy volt, már matematikai felfedezései miatt is (differenciál- és integrálszámítás, Leibnizi számológép, ami már szorozni és osztani is tudott, bináris számrendszer), melyeket Newtonnal versenyben folytatott, és élete során több kiemelkedőbb tisztség betöltése miatt. 1700-ban megalapította az első német akadémiát, ahol elnökké nevezték ki, és I. Péter orosz cárral is találkozott, akivel egy jó kapcsolatot ápolt, és sürgette őt, hogy állítsa fel az első orosz akadémiát is.

Élete vége felé egyre elkeserítőbb lett sorsa: egyrészt betegsége miatt is szenvedett, másrészt pedig haladt a kor, ezért kevesebb megbecsülést, elismerést kapott, kiesve a kegyek és előnyök alól. Ez az oka annak, hogy temetésén senki, csak a személyi titkára jelent meg. Ezzel hátrahagyta mintegy 70 év munkáját, ami nagy hatással volt a világ gondolkodására, a racionalizmus irányába terelve azt.

Isten és tökéletesség

A 17. század még mindig az isteni hitről szólt, de az idő előrehaladtával a racionalisták eljutottak a felvilágosodásig, és ennek egyik úttörője volt Leibniz is, mivel kiemelkedő elméletekkel bővítette a filozófiát. Bár ennek is megvannak a maga kritizálói, nem árthat egy pillantást vetni egy tézisére:

„Ez a világ minden lehetséges világ legjobbika.”

Szerinte a világ tökéletes, hiszen Isten által lett teremtve. Isten pedig mindenből a legtökéletesebbet teszi, tehát ebből az következik, hogy ez a világ is az. Ha egy kevésbé tökéletes világot teremtett volna, akkor ez nem lett volna lehetséges, hiszen több lehetőségre eshetett volna a választás.

Ezt a tézist Voltaire támadta meg. A felvilágosodás korában a Candide vagy az optimizmus című művében nyíltan kritizálja Candide történetével, azzal az eszmével, hogy bármennyire is legyünk optimisták, ismerjük a filozófiát vagy bármi ilyesfajtát, akkor miért sújt minket szenvedés? A történet önmagában egyfajta Jób-történetnek is tekinthető, mert miért engedné Isten a kínhalál határáig szenvedni az embereket, ha nem öli meg őket mégsem?… addig a pontig, amikor már inkább meghalnának? Ebből következőleg, ez nem lehet a világok közül a legjobb, hiszen szenvedünk.

Személyes véleményem szerint Leibniznek egy szintig igaza van, ám a valóság mást mutat. De persze ebben több van. A Théodicée és a Monadológia, két fő műve prezentálja ezt, ami az elmúlt évszázadok során és az elkövetkezendő évszázadok során is egy befolyásoló embereszme marad.

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály