Költemények Pap Nikoleta tollából

Virágzik a meggyfa

Virágzik a meggyfa, kicsit sem különös,
nem vagyok magamban, hisz ő sem volt közömbös.
Itt maradt egy fecskepár,
milyen aranyos,
meg sem mondod róluk,
hogy a tavasz nekik nem biztos.
Nem biztos, hogy jön a tavasz,
hogy kivirít a rét,
nem biztos, hogy szívemben elolvad a jég.
Ezért fogtam meg magamnak,
akit megláttam,
ezért virágzik a meggyfa
a domb oldalában.

Férfit így még

Én férfit így még sohasem szerettem.
Vagy talán mindegyikben csak magamat kerestem?
Nem találtam páromat, s mindig tovább álltam,
ha nem szerettek igazán, mindig egy újra vártam.
S ha nem jött valaki, ki elhitette, hogy szeret
mindig okoztam magamnak egy még nagyobb sebhelyet.
Nem félek szeretni, elengedni sem,
míg tudom, hogy nem vagyok egyedül,
nem érzem végzetem.

Jövőm

Ma reggel is felkeltem,
de jó kedvemet nem leltem.
Hová lett a kis piszok,
vakációra ébredtem?
Biztosan megijedt, hogy mennyi munka vár,
hisz odakinn az udvaron már szárnyal a madár.
A Nap az égen süt,
a templomi harangozó is a delet húzza már.

Kikelek az ágyból, szét is nézek én,
nem lelem a jó kedvemet,
nem lesz ez jó, héj.

Egyet gondolva, amíg senki sem lát,
visszabújok a puha ágyba,
s alszom, míg a Hold fénye,
sugarait szórja rám.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály