Nem félek a sötétben, Reggeli harmat, Álmodom – Pap Nikoleta versei

Nem félek a sötétben

Nem félek a sötétben,
hisz látom arcodat,
nem riaszt a fekete ég,
ha hallom hangodat.

Nem szorít magához
az ördög keze sem,
nem borzolja hajamat
a szél nagy ereje, nem!

Nem ijeszt az elmúlás,
míg veled vagyok,
nem félek a haláltól,
amíg arcom a tiédhez símítom.

Reggeli harmat

Addig örülj, amíg látsz,
amíg itt vagyok.
Addig fogd a kezemet,
amíg ragaszkodom.

Hiszen engem is tép a szél,
és én is elmegyek.
A nagy szerelem számodra
már nem sokáig leszek.

Kérdezed, hogy miért megyek
tőled messzire?
Hiszen én csak harmat vagyok,
nem kötözhetsz csak úgy ide.

Álmodom

Álmodtam, s a réten jártam,
minden csupa vadvirág.
Kerestem a tekinteted,
mint a legnagyobb hibát.

Nem találtam szemed fényét,
vajon hová tűnhetett?
Megriadt az igazságtól,
s talán már nem szeret?

Nem tudom, de készülnöm kell,
jő a reggel, s én távozom,
elmegyek, mint az álmom,
rád tovább már nem várhatok.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály