A pitești-i kísérlet

Sokunk számára ismerősen csenghet George Orwell regényének címe, az 1984. Mind tudjuk, hogy a mű valójában 1948-ban íródott, majd 1949 nyarán jelent meg, s mégis előrevetítette egy olyan totalitárius rendszernek a szörnyűséges képét, mely nem sokkal később Európa több országában is megjelent.

A történet lényege röviden, hogy világunkban megjelent egy olyan disztópikus rendszer, melyben az emberek minden mozdulata, gondolata és szava ellenőrizve van, hogy azok még csak véletlenül se sértsék a Nagy Testvért, vagy az általa uralt társadalmat. Mindezek ellenére, Winston Smith-ben egy nap furcsa gondolatok támadnak fel, melyeknek következtében olyan cselekedeteket hajt végre, amiket később megtorolnak a felette állók. A megtorlás abból áll, hogy Winstont addig kínozzák különféle módokon, míg át nem mossák az agyát, s kicserélik teljes hit- és értékrendszerét. Aki olvasta ezt a könyvet, természetesen tisztában van vele, hogy ez a történet ennél sokkal összetettebb, és az embert konkrétan kirázza a hideg olvasás közben, a könyv érzelmi hatásai miatt.

Szörnyű belegondolni, hogy az 1984-ben leírtak sajnos nem fiktívek, hiszen a történelem folyamán kísértetiesen hasonló eset történt, méghozzá Romániában, 1949-1952 között. Az esetet pitești-i kísérletnek hívják.

A pitești-i börtönbe a fent említett időszak alatt rengeteg politikai foglyot zártak, többnyire fiatal egyetemistákat, akik a kommunista rendszer ellen próbáltak felszólalni. Az ide kerültek közt voltak olyanok is, akik semmit sem tettek, puszta gyanúkra alapozva juttatták őket erre a pokolhoz hasonlító helyre. A rabok közt azonban volt egy velejéig romlott személy, Eugen Țurcanu. Ő a kommunista párt hűséges tagja volt, azonban miután olyan információk szivárogtak ki róla, miszerint korábban a Vasgárdához (kommunizmussal ellenes, nacionalista-fasiszta mozgalom) fűzték kapcsolatok, ő is a pitești-i börtönbe jutott. Itt azonban egyfajta zsarnokká vált, akinek célja a többi fogvatartott „reedekulása” volt. A reedukálás folyamata több fázisból állt. Első lépésként az áldozatokat brutális kínzásnak vetették alá, melynek során mindent el kellett mondaniuk, amit az ellenük folyó eljárás alatt esetleg eltitkoltak, illetve információkat kellett megosztaniuk a még szabadlábon lévő családtagjaikról, barátaikról. Ezek után azt is be kellett vallaniuk, ha esetleg az őrök valamelyike némi emberséget mutatott feléjük, akik természetesen később szintén büntetésben részesültek. A vallatások után jött az igazán gyomorforgató rész, mely testileg-lelkileg tönkretette a rabokat. Țurcanu különös perverzióval kínozta a papi családból származó, vagy hívő személyeket. Őket minden reggel „megkeresztelték”, azaz: fejüket egy vizelettel és ürülékkel teli vödörbe nyomták, míg a többieknek ezidő alatt zsoltárokat kellett énekelniük. Ezen kívül beteg istentiszteleteket kellett eljátszaniuk, a papot alakító személyt levetkőztették, s egy pornográf „prédikáció” szövegét olvastatták vele. Testére egy szappanból és kenyérből összegyúrt férfi nemi szervet függesztettek, melyet a többi rabnak Húsvétkor meg kellett csókolnia, miközben a Jézus feltámadt szavakat kellett elmondaniuk. Țurcanu beteg elméjét azonban ez sem elégítette ki, a rabokat a pszichikai kínzás alatt gyakran arra kényszerítette, hogy olyan jeleneteket találjanak ki, melyekben anyjukkal vagy lánytestvéreikkel fajtalankodnak. Ételt egy tálból kaptak, viszont annak elfogyasztásához csupán a szájukat használhatták, nem nyúlhattak hozzá, hiszen kezeiket a hátuk mögött kellett tartsák evés közben. Azon a személyen pedig, akin bármi jelét észrevették annak, hogy nem vette át az ő gondolkodásukat, újrakezdték a reedukálás folyamatát.

Nyilvánvalóan rengetegen belehaltak az itt történő fizikai bántalmazásokba, de a vég számukra megváltás volt. Sokan próbáltak önkezűleg véget vetni életüknek, például úgy, hogy fejüket a falba verték, vagy megpróbálták elharapni a saját ereiket. Öngyilkosságot végrehajtani azonban csak egyetlen személynek sikerült.

Miután kiszivárgott Nyugatra, hogy mi folyik a pitești-i börtönben, Țurcanut és más kínzókat elítéltek, majd kivégeztek, de ez nem csökkenti az általuk végrehajtott embertelen cselekedetek súlyát, melyeket még olvasni is gyomorforgató, és nehéz megfelelő kifejezést találni a szörnyűségük mértékére. A pitești-i fiatalokat nem csak szabadságuktól, de teljes emberi méltóságuktól fosztották meg, s olyan szintű gyalázatot műveltek rajtuk, melyet egy épelméjű ember soha nem tudna kitalálni. Ennek ellenére, feledésbe merültek, amit nem szabadna hagyni. Úgy gondolom, hogy ezeknek a fiataloknak, és még sok más, hozzájuk hasonló áldozatnak az emlékét őrizni kéne, legalább annyival, hogy esetleg az iskolai történelem órákon megemlítjük őket. Nyilván, egy ilyen súlyú témát nem lehet és nem is kell kis osztályokban tanítani, de a nagyobbak igazán szembesíthetőek a kegyetlen valósággal, mely ebben az országban jelen volt. Véleményem szerint, ha már kötelező egy plusz tantárgyat kitalálni, akkor például a zsidó történelem helyett beszélhetnénk a minket érintő, nem is olyan régi eseményekről.

A pitești-i kísérletről, vagy az ehhez hasonló számtalan esetről azért kell beszélni egyrészt, hogy megóvjuk azok emlékét, akik egy emberségesebb rendszerért harcoltak, másrészt ismernünk kell a múlt hibáit, hogy a jövőben elkerülhessük azokat!

A cikkhez felhasznált forrás: https://historia.ro/

Kiemelt fotó forrása: https://www.monden.ro/eugen-turcanu-monstrul-reeducarii-de-la-pitesti.html

Forró Bori,
Ady Endre Elméleti Líceum,
12. E osztály