A régi könyvek varázsa
Biztos éreztétek már ti is azt, hogy a könyveknek életük van. Bementetek egy antikváriumba, és mintha minden kötet külön élettörténettel rendelkezett volna, mintha csak kiáltották volna, hogy olvass el engem, ismerd meg, értsd meg az én történetemet.
A nappalok rövidülnek, az éjszakák megnyúlnak, most már hamarabb sötétedik. Beköszöntött az ősz, a természet egy új oldalát mutatja meg nekünk. Az iskolai/egyetemi feladataink gyarapodnak, egyre több mindent kell a megfigyelésünk alatt tartani. Mégis, ez az az időszak, amikor a legjobban esik bekuckózni egy jó könyv társaságában. A kandallóban ropog a tűz, a kávé, a tea, vagy épp egy kellemes forró csokoládé gőzölög, mi pedig egy újabb világ bugyraiba vethetjük magunkat. Talán ez az egyik legjobb érzés: kiszakadunk a hétköznapok rohanásából, minőségi időt töltünk önmagunkkal, feltöltődünk a hideg tél előtt.
Mint azt már említettem, minden könyvnek élete van. Múlt hétvégén elkezdtem olvasni Tamás bátyja kunyhóját, amit egy régi kiadásban szereztem be. A könyv lapjai már megsárgultak, néhol foszlásnak is indultak. Itt-ott kávéfoltok figyelhetők meg, ami a regény előző gazdájára utalhat. Én, mint magyar nyelv és irodalom szakos hallgató, egyből elővettem irodalmi tudásomat, és elgondolkodtam a könyv „biográfiáján”. Elődöm, amikor ezt a könyvet olvasta, valószínűleg hasonló szituációban lehetett, mint én. Épp a kávéját szürcsölgethette, majd amikor egy érdekes részhez ért, véletlenül kilöttyintette italát a könyvre.
Van egy hasonló történetem, amit pár évvel ezelőtt tapasztaltam. Imádom a régi, egyszerűen illusztrált meséskönyveket. Innen jött az indíttatás, hogy megvásároljam Hans Christian Andersen A hókirálynő című kötetét. Ez a mese akkora erővel bír, hogy az elmondhatatlan, és ez az animált változatra is igaz. A kötetet egy online antikváriumból rendeltem meg, reméltem, hogy jó állapotban kapom meg. Mikor olvastam és lapoztam, akkor egy papírfecni hullott ki belőle. A pontos névre nem emlékszem, de abban biztos vagyok, hogy egy árvaház neve és logója szerepelt rajta.
Végig az járt a fejemben, hogy ezt a könyvet egy olyan személy adhatta el, aki valószínűleg árvaházban nevelkedett fel, ott kapta ajándékként ezt a csodás történetet. Valamikor ezt a kis cetlit elhelyezte a kötetben, lehet könyvjelzőként szolgált neki. Végül pedig úgy döntött, hogy megválik tőle, és eladja.
Nagyon megérintett ez a felismerés, amely nem is biztos, hogy valós tényeken alapul, de nem álltam neki felderíteni ezt a szituációt. Gondoltam, maradok ennél az idealizált képnél.
Ezzel csak arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy merjünk elgondolkodni a dolgokon, próbáljunk mindig a mögöttes tartalmakra is figyelni, hisz az életben nem minden fehér vagy fekete. Az ilyen feladatok segítik a képzelőerőnk és az asszociatív gondolkodás kialakulását, illetve más ötleteknek is lehet a táptalaja:
én például ennek kapcsán írtam egy cikket.
Kiemelt fotó forrása: Pinterest
Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év